Keleti szél

Bogár azért ennél jobb szokott lenni.Hogy a nyugati gyarmatosítást kiismerhettük,és nagyjából tudhatjuk mit várhatunk onnan,azzal mélységesen egyet tudok érteni.

Egyetértek az öreggel, amikor a jövedelemszivattyúkról értekezik, amelyek hatékonyságát itt http://www.mnb.hu/Root/Dokumentumtar/MNB/Statisztika/mnbhu_statisztikai_idosorok/mnbhu_fizm_20090330/fmuq_fobb_szamok_eur_hu.xls mindenki ellenőrizheti, de most nagy hülyeségeket hord össze. Csak egy-két pont. Mitől lenne jobb nekünk, ha a New-Yorki, londoni vagy frankfurti tőzsdespekuláns helyett a tiltott városban székelő kényúr vagy egy delhi maharadzsa szivattyúzza ki a jövedelmeinket? Szerintem számunkra semmi különbség. Vagy arról sem akar tudomást venni, hogy az európai fejlődés leginkább annak köszönhető, hogy az európai kultúra a görög-keresztény örökség nyomán szabadon engedte kibontakozni az egyéni kezdeményező erőt. Leginkább ez, megtámogatva a Latin Amerikából beáramló arannyal, az oka, hogy Európa megelőzte Ázsiát. Ezen egyéni kezdeményező erő ázsiai hiányának nagyon plasztikus nyomát mutatta meg két szombattal ezelőtt Sebő Feri a műsorában. Mesélte: elmentek Japánba népzenét gyűjteni, de nem találtak, semmit. Később jöttek rá, hogy azért nincs japán (ázsiai) népzene, mert a japánoknak (ázsiaiaknak) annyit kellett robotolniuk, és ezt olyan kis hatékonysággal tették (ezt már én teszem hozzá), hogy egyszerűen nem maradt idejük énekelni, táncolni. Én azért örülök, hogy nekünk vannak énekeink, táncaink.

A végkövetkeztetés OK, de más okból. Nem azért kell szeretnünk ezeket az országokat, mert úgy akarunk élni mint ők, tehát nem példaképek (legalábbis általános értelemben nem). Hanem azért, mert velük lehet jó üzletet csinálni. Ugyanúgy mint ahogy az angolok tették, akik enélkül legfeljebb egy másodrangú birodalom lettek volna, és nem az angol lenne a világnyelv

Az interneten talált, ismeretlen szerzőtől származó írás! Tisztelt Nagyarcúak, Kedves Magyar Barátaink! Valljátok be õszintén: utáltok minket. Mi is utálunk titeket, de ezúttal beszéljünk csak rólatok. Panaszkodtok, hogy tönkretettük a könnyûiparotokat. Röhögtök, hogy minden termékünk gagyi. Rinyáltok, hogy büféink elárasztották városaitokat. Rettegtek, hogy megmérgezünk benneteket az édes-savanyú szószunkkal. Szorongtok, mert már mindenütt csak kínai árut kapni - nemcsak a piacokon és boltjainkban, hanem plázáitokban, márkaboltjaitokban, mûszaki áruházaitokban is. Mindenhol. Anyáztok, hogy csempészáruval töltjük meg az országotokat. Hogy mindent hamisítunk. Hogy ellopjuk szellemi termékeiteket. Hogy nem tanuljuk meg tisztességesen a nyelveteket. Nem mondhatnánk, hogy mindez alap nélkül való. Azonban tisztázzuk: nem mi kezdtük. Hanem ti. Ti, nyugatiak. (A nyugatiakhoz titeket, magyarokat is hozzászámolunk; legalábbis amikor Nyugaton jártok, mindig azt hangsúlyozzátok, hogy mennyire nyugatiak vagytok. Persze amikor felénk kolbászoltok, megpróbáltok állítólagos ázsiai eredetetekkel kicsikarni némi szimpátiát, de nem gondolhatjátok komolyan, hogy csak azért, mert valamelyik õsötök kétezer éve talán épp a mi határvidékünket fosztogatta, olcsóbban fogjuk adni nektek a zoknit és a processzort. Szóval maradjunk abban, hogy ti is a Nyugat része vagytok.) Mi évezredekig remekül megvoltunk nélkületek, eszünkbe sem jutott, hogy áruinkat rátok tukmáljuk, s az még kevésbé, hogy bármit is vegyünk tõletek. Ti jöttetek hozzánk, hogy vehessetek egy kis selymet, porcelánt, teát, csupa olyan dolgot, aminek gyártásához bénák voltatok. Ha már ott voltatok, kaptatok a termékeinkbõl valamennyit, bár az üzleten nem mi gazdagodtunk meg, hanem a ti kereskedõtársaságaitok. Aztán feltaláltátok a " szabad kereskedelem" nevû dolgot, ami tõlünk teljesen idegen volt. S mivel mi nem akartunk alkalmazkodni, jöttek a hadihajóitok, szétlõtték a kikötõvárosainkat, megbénították a belsõ hajóforgalmunkat, s ha ellenálltunk, lemészároltatok minket. Mindezt azért, hogy szabadon hozzájuthassatok kincseinkhez, s hogy eladhassatok nekünk mindenféle szir-szart, amire semmi szükségünk nem volt - olcsó angol szövetet, ópiumot (amit egyébként Indiában termeltettetek rabszolgamunkával) és vasutakat. Tízmilliószámra mentek tönkre a kézmûveseink, csatornai hajósaink és rakodómunkásaink, elitünk pedig kábítószeretek rabja lett. Aztán a sanghaji parkba kitettétek a táblát: "Kutyáknak és kínaiaknak tilos a belépés". Ami titeket, magyarokat illet, mondhatjátok, hogy a fentiekbõl lényegében kimaradtatok. De ez nem azért volt, mert jó fejek voltatok, hanem azért, mert gyengék. Amikor aztán egyetlen egyszer alkalmatok adódott belénk rúgni, meg is tettétek: a bokszerfelkelés idején nyalka magyar huszáraitok is ott masíroztak a nagyhatalmak büntetõ expedíciójának tagjai között, s jutalmul Tiencsinben egy egész városnegyedet kaptatok "koncessziós területként", ahol aztán alig építettetek bármi maradandót. S akciótokra annyira büszkék vagytok, hogy Hadtörténeti Múzeumotok bejáratát ma is az ekkor tõlünk zsákmányolt kínai ágyúk szegélyezik. Amikor aztán a Nyugathoz, hozzátok képest mintegy száz év késéssel nekiláttunk, hogy õsi birodalmunkat modern nemzetállammá alakítsuk át, az egész Nyugat kínai nacionalizmusról, nagy-han sovinizmusról, erõszakos asszimilációról sikoltozott. Nyaldossátok a tibetiek sebeit, de azért hadd tegyünk fel néhány kérdést! Hol van a független Baszkföld? Hol ülésezik a szuverén breton parlament? Hány skót kérte, hogy Nagy-Britanniához tartozhassék? S ki hívott be titeket Irakba, Afganisztánba? Na de térjünk vissza a gazdasági agresszióra, amire ti tanítottatok meg minket, s amivel mostanában vádolni szoktatok bennünket. Hát igen, az utóbbi idõkben fordult a kocka, s most mi árasztunk el titeket az áruinkkal. De talán nem elhanyagolható különbség köztünk, hogy mi - saját határainkon kívül - nem alkalmazunk erõszakot. Még a görény mongoloknak sem sózunk oda, pedig azok igazán megérdemelnék. Senki nem kényszerít rá a világon senkit, hogy kínai alsógatyában járjon, kínai csap alatt mosson kezet, kínai polcra pakolja a könyveit, kínai laptoppal blogoljon. Mindezt ti választjátok nap mint nap. Persze lassan már nincs is más választásotok, de errõl is csak ti tehettek, hiszen nem volt igényetek a drágább, máshol gyártott cuccokra. Az meg aztán különösen nem a mi hibánk, hogy olcsók vagyunk. Asszonyaitokat semmi nem akadályozza meg abban, hogy pár dollárért napi 12-14 órát görnyedjenek a varrógép elõtt. Csakhogy õk erre nem hajlandók, a mi asszonyaink igen. Ti is kalapálhatnátok a sárhányót, csavarozhatnátok a barkácsgépet, polírozhatnátok az asztallapot, szerelhetnétek a bicikliváltót, sodorhatnátok a kábelt, fújhatnátok az üveget látástól vakulásig fillérekért, s aludhatnátok a munkahelyeteken, vagy egy zsúfolt munkásszálláson a földön, csakhogy nem teszitek. Aztán csodálkoztok, ha a mi termékeink olcsóbbak. Persze ne higgyétek el a mítoszt, miszerint mi, kínaiak, szeretünk dolgozni. Valójában ugyanúgy utálunk, mint ti. Csakhogy ha mi nem dolgozunk, éhen halunk. Nálunk nincs nyugdíjrendszer, nincs ingyenes oktatás és egészségügy, nekünk annyink van, amennyit kínkeservvel megkeresünk. Dolgozunk hát, mert muszáj: nekünk nemcsak magunkat kell eltartanunk, hanem gondoskodnunk kell idõs szüleinkrõl, valamint gyerekünk tandíjáról, a bölcsödétõl az egyetemig. Ha nem muszáj, mi se dolgozunk: állami hivatalnokaink például a legtetûbbek a világon, de ez legyen a mi bajunk. Mondhatjátok, hogy a kínai termékek rabszolgamunkával készülnek, sérülnek az emberi jogok stb. Pedig nem: a munkásokat senki nem kényszeríti dolgozni, s éppen annyi pénzt kapnak a munkaerejükért, amennyi annak a piaci ára. Amennyit ti, vásárlók készek vagytok fizetni a munkájukért. Egyébként ha van valami ötletetek arra, hogy hogyan lehetne másként, mint iszonyú kemény munkával eltartani a világ népességének 21%-át a termõterület 7%-án, szóljatok, a megoldási javaslatot továbbítjuk illetékeseinknek. Ha el akarjátok lesni a titkunkat, nem kell Vuhuba utaznotok. Elég, ha átmentek a bûzös Deák téri aluljárón a lerohadt kiskörutatok alatt. Van odalenn mindenféle bolt, újságos, virágos, ilyesmi. Az egyik fülkét egy ázsiai család bérli. Figyeljétek meg jól, az a bolt hajnaltól késõ estig nyitva van. Már mindenki rég bezárt, már a koldusok is hazamentek, de õk továbbra is árulják a cigit, csokit, piát. Méghozzá jórészt magyar árukat, mert még a Pécsi Dohánygyár termékeinek értékesítésében is ügyesebbek, mint ti. Na, õk speciel vietnamiak, de ti úgyis kínainak néztek minden mandulaszemût, úgyhogy a lényegen ez nem változtat. Vagy menjetek ki a Hold utcai vásárcsarnokba. A földszinten van vagy hat kifõzde, köztük egy kínai büfé. Az öt magyar kifõzde délután kettõ felé, miután a környék irodistái és brókerei mind jóllaktak, fogja magát, és bezár. Csak a kínai büfé marad nyitva, úgyhogy az a néhány ember, aki valami miatt ebédszünet után megy csak ebédelni, kénytelen cukros disznót enni. Nem nagy üzlet ez, délután pár ezer forintot lehet csak keresni, de õk mégis mindenkit kiszolgálnak mindaddig, amíg a piac külsõ kapuit le nem lakatolják a biztonsági õrök. Azt mondjátok, hogy az áruink szarok. Akkor, baszki, minek veszitek õket? A helyzet az, kedves barátaink, hogy az egyszer használatos zoknijainkat, a rázós karácsonyfaizzóinkat, a hulló szõrû plüssállatainkat úgy veszitek, mint a cukrot. Amikor kimentek a Négy Tigrisre, vagy bementek a sarki Pagoda Áruházba, pontosan tudjátok, hogy mire számíthattok. Mégis hozzánk jártok vásárolni. Ráadásul az igazság az, hogy bármit bármilyen minõségben képesek vagyunk legyártani, ha megbízható ûrhajóra volna igényetek, s meg tudnátok fizetni, azt is szállítanánk. De ti jobbára a gagyit veszitek, így mi sem törjük magunkat. Megjegyezzük továbbá, hogy a kínai áruk zömét nem is mi hozzuk be - a ti nagykereskedõitek, árubeszerzõitek, üzletkötõitek járják be Kínát, hogy felhajtsák vagy legyártassák a legolcsóbb árut. Gondoljátok, mi kopogtatunk a Tesco, az Ikea vagy a Praktiker ajtaján? A francokat, õk jönnek hozzánk - ti meg megveszitek, amit mi rájuk sózunk. Szemünkre vetitek, hogy csempészünk, adót csalunk, nem fizetünk vámot.Szerintetek hogy tud bárki becsempészni nyolc konténer tornacipõt?Eldugja a hátsó ülés alá? Vagy az övtáskájába?Nem, a megoldás egyszerûbb: le kell fizetni a ti vámosaitokat, hogy kerülje el a figyelmét pár tonna áru, vagy értékelje a cuccot a valós ár tizedére, s így a vám is tizede lesz a normálisnak. Nekünk vérünkben van a megvesztegetés - mondjuk úgy, a kultúránk szerves része -, de ahhoz, hogy sikerrel járjunk, arra is szükség van, hogy ti elviseljétek és fenntartsátok a világ egyik legkorruptabb állami rendszerét. Ne feledjétek, a korrupcióhoz legalább két fél kell, s mikor mi idejöttünk, a másik felet már itt találtuk. Ha pedig - a korrupciótól most tekintsünk el - adóhatóságotok hagyja, hogy adót csaljunk, rendõrségetek, hogy árut hamisítsunk, ellenõrzõ szerveitek sora, hogy mérgezõ, veszélyes, értéktelen szemetet árusítsunk, akkor talán elõször a saját házatok elõtt kéne sepregetnetek, s csak utána megtalálni minket. Természetüknél fogva boltjaink, üzleteink, éttermeink nem titokban mûködnek, hanem teljesen nyilvánosan, bármikor bejöhettek ellenõrizni, lecsaphattok ránk, razziázhattok. Ha tovább folytathatjuk nem egészen törvényes tevékenységünket, akkor bizony ti vagytok a hülyék. Ami pedig a márkahamisítást illeti, arra kár is a szót vesztegetni. Ha valaki akkora barom, hogy hamis Nike pólóban szeretne járni - ezt kétszáz méterrõl is jól fel lehet ismerni -, s mi kielégítjük ezt az igényét, akkor inkább dicséretet érdemlünk, semmint gyalázkodást. Nem csapunk be senkit. Vagy szerintetek bárki is komolyan gondolja, hogy az Arany Sárkány Üzletházban valódi Adidas sporttáskát kap? Bár, amilyen hülyék vagytok, még ezt is el tudjuk képzelni. Hasonlóan nevetséges, amikor azért kárhoztattok minket, mert büféink minden városotokat ellepték. Pedig itt is ti voltatok a barmok. Amikor a rendszerváltásotok idején bezártak az üzemi étkezdék, menzák, kifõzdék, vállalkozóitok kárpótlási jegyekkel és lila zakókkal csencseltek, ahelyett, hogy észrevették volna a piaci rést, s gyorsétkezdéket nyitottak volna. Mi voltunk, s lényegében máig mi vagyunk az egyetlenek, akik olcsón, gyorsan, kiszámítható minõségben meg tudjuk tölteni a gyomrotokat. Mi nem túrtunk ki senkit a helyérõl: az általatok elhagyott lyukakat béreltük ki, s hoztuk létre országotok legnagyobb gyorsétterem-hálózatát. A kaja, amit adunk, valóban gyalázatos - de nektek ez is jó (egyébként már rég tönkrementünk volna). Mi pedig, nem tudjuk, megfigyeltétek-e, nem járunk a saját büféinkbe. Nektek se lenne muszáj, mégis megteszitek, hát magatokra vessetek. Sokat röhögtök rajtunk, amiért nem tudjuk megtanulni a nyelveteket. Nos, a helyzet az, hogy nem is akarjuk. Hiedelmeitekkel ellentétben eszünk ágában sincs elfoglalni az országotokat, vagy akár csak végleg megtelepedni benne. Nem olyan jó hely ez. Sõt, nem akarunk titeket elkeseríteni, de Shenzhen, Shanghai, Qingdao, Hangzhou sokkal szebb és jobb helyek. Mi azért jöttünk ide, hogy pénzt keressünk, s ha elég pénzt kerestünk ahhoz, hogy továbbállhassunk egy jobb helyre, akkor továbbállunk. Aki igazán sikeres volt közülünk, az már rég továbbállt Angliába, Franciaországba, Amerikába. Sokan visszamentek Kínába, mert ott is jobb lehetõségek vannak, fõleg, ha az embernek sikerült összegyûjtenie némi tõkét. Eszünk ágában sincs magyar állampolgárságért folyamodni, már csak azért sem, mert ezzel elvesztenénk a kínait, ami nem feltétlenül jó üzlet. Ráadásul a hülye, folyton változó jogszabályaitok miatt nem is érdemes hosszú távra terveznünk, mert tizenöt átgürcölt év után is sokszor azon múlhat egy-egy tartózkodási engedély meghosszabbítása, hogy a bevándorlási hivatalban az ügyintézõ hölgyet elõzõ este boldogították-e, s ha igen, mennyire. Egyszóval nem fogjuk azzal tölteni a drága idõnket, hogy a bonyolult nyelveteket magoljuk - s ha lehet, gyerekeinket is a kínai-magyar kétnyelvûbe, az amerikai iskolába meg az IBS-be adjuk. Szóval lehetne egy kicsit kisebb az arcotok. Az igazság az, és kérünk titeket, ne sértõdjetek meg, hogy képmutató, igénytelen és ostoba olcsójánosok vagytok. Mi azt mondjuk: ahelyett, hogy embargó alá helyeztek minket, inkább gyártsatok olcsóbb és jobb cuccokat, mint mi. Ahelyett, hogy bojkottáljátok áruinkat, inkább próbáljatok olyasmit gyártani, amire nekünk is szükségünk van, s amit csak ti tudtok készíteni. Ahelyett, hogy a hülye politikusaitokat külditek hozzánk - akik úgysem csinálnak semmit, csak esznek-isznak és a ti pénzeteken nézik meg a Nagy Falat -, lepjék el Kínát az ügyes üzletembereitek a visszautasíthatatlan ajánlatokkal. És rinyáljatok kevesebbet, dolgozzatok többet. Köszönjük szíves figyelmeteket. Reméljük, azért barátok maradunk. Üdvözlettel: A kínaiak