Folyt. köv.

„A feltörekvő hatalmak két legizmosabbja, Kína és Oroszország még ki sem mondta, hogy mindkettejüket »legbensőbb érdek« fűzi bizonyos nagy vízfelületek – a Dél-kínai-tenger, illetve az olvadó sarkvidék – kincseinek birtoklásához, a két ország elnöke máris közös közleményt adott ki Pekingben arról, hogy egymás legbensőbb érdekeit kölcsönösen támogatják. (...)

Az orosz olajat a kínaiak 3o évre kötötték le: megtörtént a »nagy találkozás« a világ legnagyobb olajtermelője és legnagyobb energiafogyasztója között. Az eladó egyébként a Rosznyefty, mely tudvalevőleg állami kézen van. Amiképp a vevő, a PetroChina is. A két országot összekötő gázvezeték épülőben van, a Gazprom kész évi 30 milliárd köbmétert szállítani a kínaiaknak, ami azonban aligha a végleges szám, tudniillik Szecsin orosz miniszterelnök-helyettes azzal a meglepő közléssel állt elő, hogy a Gazprom képes a kínai gazdaság fejlesztéséhez szükséges »összes földgáz« leszállítására. (...)

Miközben mi Európában azzal vagyunk elfoglalva, miként volnánk képesek csökkenteni az orosz gázfüggést és diverzifikálni beszerzési forrásainkat, az oroszok exportjuk (és reexportjuk) egy részét megkezdték a kelet–nyugati (európai) irányból a nyugat–keleti (ázsiai) irányba terelni. Mert nemcsak a vevő függ az eladótól, hanem e képlet fordítva is áll. Lesznek itt még meglepetések, ha nem is gyors egymásutánban.”