„A politikai értelemben korlátlan hatalom ezek szerint kemény gazdasági korlátok közé van szorítva. Ez persze már többször nyilvánvalóvá lett a választások óta, ám eddig úgy kerültek szóba a korlátok, mint külső – nemzetközi pénzügyi és világgazdasági – hatalmasságok, amelyek ellen »nemzeti szabadságharcot« kell és lehet vívni a magyar gazdaság, a magyar nép érdekeinek védelmében. Pedig nagyhatalmú gazdasági és pénzügyi potentátok nem csak a határon túl tanyáznak. Hazánk fiai közt is akadnak ilyenek: az új miniszterelnök régi kebelbarátai. Nem csak a külföldi hitelezőknek kell folyamatosan törleszteni: az itthoniak is benyújtják a maguk számláit, amelyeken az elmúlt nyolc szűk esztendőben kamatos kamatok halmozódtak föl.
Mielőtt közelebbről megnéznénk a szóban forgó potentátokat, a magyar oligarchákat – akiknek a napja az új kormányfő álságos kijelentésével szemben nem leáldozott, hanem fölvirradt az ő hatalomra jutásával –, vessünk egy pillantást a kormány gazdaságpolitikájának társadalmi vetületére. Ahol ugyanaz a kettősség jelenik meg, amiről Orbán beszél: a módosaké és a szegényeké. Ám távolról sem olyan idilli egységben, ahogy ő beállítja. Mert az előbbieknek valóban bőkezűen osztja a drága ajándékokat, az utóbbiak lába elé azonban csak aprópénzt és üveggyöngyöt szór a populista szemfényvesztés jegyében. (...)
Az oligarchikus berendezkedés lényege tehát a politikai és a gazdasági szféra személyes érdekeltségeken át történő antidemokratikus összefonódása. Egyrészt az illegális és átláthatatlan pártfinanszírozás által; másrészt – és ez az új elem! – a magántőkének az államszervezetbe való behatolása révén. Az efféle rendszerek hona nem a Nyugat, hanem a Kelet és a Dél: Ázsia, Latin-Amerika, a Balkán, továbbá Afrika. Most már Magyarország is az lesz! Négy éve azt írtam Orbán Viktorról a Népszabadság hasábjain, hogy egy államférfi és egy közönséges balkáni lótolvaj személyiségjegyei keverednek benne, s lassan az utóbbiak jutnak túlsúlyra. (Hogy ezt lehozza-e ismét a lap, azzal a sajtószabadság állapotát is tesztelem.) Orbán nyilván államférfinak hiszi magát. Pedig mialatt a Tiborc panaszát meghalló Bánk, sőt az igazságos Mátyás szerepét mímeli, egyelőre csak a csákmátékkal való cimboraságig jutott.”