Mi volt Kövér László célja?

„A tudósítások szerint – a megyei napilap beszámolója furcsa módon nem tartotta kiemelésre érdemesnek ezt a részt - Kövér azt állította, hogy »történelmi sorsa a magyarságot méltányosságra és óvatosságra tanította«, továbbá arról beszélt, hogy »túlzással, igazságtalansággal és vad indulatokkal lehet hódítani, de megmaradni csak méltányossággal, türelemmel lehet, és csak így lehet újra kezdeni«. Nem hiszem, hogy elemzői belemagyarázás lenne, ha azt állítanám: a politikus feltehetően nem véletlenül ütött meg ilyen hangot. Hogy milyet is? Olyat, amelyre egy hírszegény időszakban felkapják a fejüket a politika iránt érdeklődők. Hogy miért is? Mert amit mondott, az irányában és látványában eltér attól, ahogy a kétharmados Fidesz az elmúlt hónapokban politizált. (...)

Nekem úgy tűnik, hogy Kövér László – aki mindig is az egyik legkevésbé irányítható és leginkább saját gondolatai által vezérelt politikus volt – a jövőben is meg akarja tartani magának a jogot arra, hogy önálló szereplője maradjon a közéletnek, olyan, akitől őszinte és erős mondatok bármikor várhatók, de aki szinte soha nem csatlakozik semmilyen egyenbeszédhez. A kövéri pozíció paradoxona, hogy miközben közös múltjuk, évtizedes ismeretségük okán a párt mai vezetői közül talán ő áll a legközelebb a miniszterelnökhöz, valójában szinte ő az egyetlen olyan fideszes vezető, akinek van bátorsága (lehetősége?) a nyilvánosság előtt is kritikusnak, megkülönböztethetőnek lenni. Miközben Navracsics Tibor vagy Lázár János nem kerülhette el (illetve legfeljebb csak a kremlinológusok által felismerhetően tehette meg), hogy a forradalmi retorikától a nyilatkozat kifüggesztéséig mindent lelkesen támogasson, Kövér László mai mondatai tulajdonképpen az elmúlt hónapok sajátos baráti kritikájaként is felfoghatók.”