Végjátszma

„Mindössze annyi kell ehhez, hogy kimondjuk: a Magyar Szocialista Párt a saját munkájukból élni akaró, a saját munkájukból élő és a saját munkájukból nyugdíjat szerzett emberek pártja. A munkásoké, a földműveseké, az alkalmazott értelmiségieké, a bérből és fizetésből élőké, a saját vállalkozásaikat önfoglalkoztatóan vezetőké, továbbá mindazoké, akik valamilyen sérülékeny társadalmi csoporthoz tartoznak, tehát a fiataloké, a nőké, a kirekesztéssel küszködőké, a fogyatékosoké, a felemelkedni akaróké. Tehát nem a tőketulajdonosoké, nem a milliárdosoké és legkevésbé sem a szerencselovagoké. A mondáson túl pedig az a dolgunk, hogy öntudatos közösségeket szervezzünk, működtessük ezek hálózatát (pl. Szövetség a jövőért és hasonlók), továbbá teremtsük meg a képzés és önképzés fórumait, valamint legyünk becsületesek.

A hitelességünk ügye pedig a lehető legegyszerűbb. Köszönjünk el azoktól, akik hosszú éveken át jobbára csak a párton belül győztek, de szinte soha semmilyen lakossági megmérettetésen nem vettek részt, vagy ha igen, ott csúfosan megbuktak. Legyen egyféle választóvonal az, hogy jelöltjeink a párt átlaga alatt, vagy felett teljesítenek, az országos listások az országos számokhoz képest, a területi listások pedig a területi eredményekhez képest. Nem boszorkányüldözésről beszélek, csupán arra utalok, hogy kellenek bizonyos teljesítménymutatók. Annak érdekében, hogy soha többé ne kerülhessenek elő olyan mondatok, mint ami 2010. április 26-án, pártunk katasztrofális vereségének másnapján született a budapesti pártközpontban: »A Magyar Szocialista Párt egészének eredménye nem jó, nincs okunk elégedettnek lenni, de itt, Budapesten szégyenkezni sem.«”