Más cikket akartam írni Bajnai Gordonról - ám utolsó beszéde nyomán ezt vagyok kénytelen.
2010. március 01. 19:14
p
0
0
42
Mentés
Folytathatnám, de tán ennyiből is ráismerni: Orbán Viktorról beszélek. Azt viszont nem tudom, Bajnai kikről beszélt, amikor ezt mondta: „a politikai... verseny gyakran csapott át politikai hidegháborúba, az ellenfélből egyre inkább lett ellenség...” Bocsánat, de ahogy én láttam, ez nem kétoldalú, hanem egyoldalú volt. És félrevezető ez is: „A politikai ellenfelek valóban azt hiszik, hogy magyarabbak lehetnek egymásnál?” Bocs, de ez sem kölcsönös. A leköszönő kormányfő is tudhatta ezt, mert így kompenzált: „Vajon valóban hiszik, hogy a másik hazaáruló... vagy épp embertelen diktátor?... A fideszes valóban azt hiszi, hogy az mszp-s „komcsi”, az mszp-s meg azt, hogy a fideszes „náci”?... kiabáljuk őket önfeledten, mint B-közép a rigmusokat...” stb.
A dolog egyik fele igaz: a fideszes tábor jó része hazaáruló komcsiknak tartja ellenfeleit, a sajtója pedig zömmel a B-közép színvonalán üvölt. (A lelátó vezére mostanság hajlékonyabb, taktikusabb.) Bajnai pandant-jai azonban nem stimmelnek: a túloldalon nem szokás „embertelen diktátornak” és „nácinak” nevezni Orbánt meg a Fideszt. Autokratikus vonásokról - joggal - szó esik (magam is jeleskedem ezek taglalásában), de ez nem artikulálatlan üvöltés, hanem tisztességes, tagolt beszéd és alapos érvelés keretében történik.
Az a bizonyos „politikai szörny” pedig nem a bal- és a jobboldal „fanatikus szembenállásából”, hanem Orbán Viktor köpönyegéből bújt elő, amint az tényszerűen tudható. Mondhatjuk így is: ők engedték ki a szellemet a palackból, de az a fejükre nőtt, nemigen hat rá a varázsige.
Bajnai szerint „demokrata a demokratával fog össze az antidemokratikus törekvésekkel és erőkkel szemben”. Ebben tökéletesen igaza van. Csak az a baj, hogy nagyon eltévesztette az ajtót. Végtelenül sajnálom.
Hortay Olivér és Palóc André letette képviselői esküjét az Országgyűlés hétfői rendkívüli ülésén, majd mindketten csatlakoztak a Fidesz parlamenti frakciójához. A két politikus Szijjártó Péter és Budai Gyula megüresedett mandátumát vette át.
Miután a múlt héten az extrém hőség és az energiatakarékosság miatt az Országgyűlés nem ülésezett, a hivatalos honlapon olvasható javaslat szerint a képviselők hétfőn 13 órakor ülnek ismét össze.
Nem lesz egyszerű dolga az elnöki pozícióban, hiszen az elődjét, Sulyok Tamást pedig a Tisza párt távolította el a jogállami normákkal szembemenve a pozíciójából három hónappal a választási sikerük után.
A pozitív hatások szinte kivétel nélkül az Orbán-kormányok azon intézkedéseiből fakadnak, amelyeket az új kabinet még nem vezetett ki, miközben a Magyar Péter vezette kormány eddigi lépései kizárólag drágulást eredményeztek a piacon.
Ma már tudjuk, hogy a nagy szavak csak üres kampányígéretek voltak Magyar részéről. A Tisza miniszterelnöke ugyan eleinte próbált „keménykedni” Ficóval, ám néhány hete Gödöllőn már úgy mosolyogtak egymásra, hogy a Benes-dekrétumok ügye szóba sem került a megbeszéléseken.
p
4
1
5
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 42 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szotyirapenzt
2010. március 02. 16:07
Csodálkozom, hogy nem ment Brüsszelig az ügyével. Így hogyan lesz mártír?
Válasz erre
0
0
Trig
2010. március 02. 13:47
Te jó ég!
Nem tudtam elképzelni mit takar ez a cím, és erre nem voltam felkészülve!
Pedig nem vagyok kezdő.
Válasz erre
0
0
csak az igazat
2010. március 02. 12:47
Debi most azért már jó lenne,ha inkább leülnéd azt a tegnap rád mért bírságot.Legalább 200 napig csak a cellatársad hallhatná a hülyeségeid!
Válasz erre
1
0
marós
2010. március 02. 06:38
Egy bértollnok végnapjai. Gy.f. már nem tudja megvédeni a kedvenc csicskását. Remélem a többi, rágalmazó, hazudozó is elnyeri a méltó büntetését.
Válasz erre
4
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!