Lerántotta a leplet az olasz újságíró – ez a csapat szerződtetheti Kerkez Milost!
2025 januárjától játékosügynökséget vált a magyar válogatott játékos. Ez azt is jelentheti, hogy már klubot is cserél a téli átigazolási szünetben?
Ugyanakkor lehet, hogy a Bournemouth magyar válogatott labdarúgója csak a nyáron dönt a jövőjéről.
Nyitókép: afcb.co.uk
Már hetek óta téma Angliába, hogy a folyamatosan átlag felettit nyújtó Kerkez Milos elhagyja-e a téli átigazolási időszakban a Premier League-ben szereplő Bournemouth-t, vagy marad még egy ideig a csapatnál. Lapunk is megírta már, hogy több angol nagy klub is megvenné már most a magyar válogatott hátvédet. Szóba került a Chelsea, a Manchester United, a Tottenham, az Aston Villa, de az is könnyen lehet, hogy Szoboszlai Dominik csapattársa lesz a Liverpoolnál.
A napokban jelentette be a United, hogy leigazolta a 17 éves Diego Leónt, a paraguayi csodagyerek, aki balhátvéd 2025 júliusában érkezik Manchesterbe. Ugyanakkor a The Standard szerint ez nem azt jelenti, hogy az Old Traffordon emiatt teljesen lemondtak volna a magyar védőről.
A Bournemouth szerint jól haladnak a tárgyalások az új vevővel, és közeledtek az álláspontok, de közel sem biztos, hogy a 21 éves focista az év elején klubot vált.
A sajtó a Liverpool és a Manchester United versengéséről ír, s a hírek szerint jelenlegi klubja 40 millió fontról kezdte meg a tárgyalásokat. A nemzetközi átigazolási ügyekben különösen jártas olasz újságíró, Fabrizio Romano szerint Kerkez decemberi végi ügynökségváltása egyben azt is jelenti, hogy Milos a Manchester Unitedhez került közelebb, és nagy esély van rá, hogy akár már a téli átigazolási szünetben nyélbe üthetik az üzletet!
A TBR Football szerint Kerkez örülne annak, ha nem most váltana klubot, és a tavaszt is a Bournemouth csapatában játszaná végig. A szélsőt 2028 nyaráig szóló megállapodás köti a piros-fekete klubhoz.
Ezt is ajánljuk a témában
2025 januárjától játékosügynökséget vált a magyar válogatott játékos. Ez azt is jelentheti, hogy már klubot is cserél a téli átigazolási szünetben?