A Ferencváros második félidei rövidzárlata döntött: a Győr nyerte a szuperrangadót!

Fél kézzel már foghatja a trófeát az ETO.

A XXI. század, vagy ha úgy tetszik a 3. évezred két legsikeresebb magyar focicsapata találkozott vasárnap kora este Debrecenben. A Loki hétszer, a Fradi hatszor lett bajnok ebben az intervallumban, és nemzetközi téren is ez a két csapat képviselte a legméltóbban hazánkat. A Bajnokok Ligája csoportkörébe pl. csak a DVSC és az FTC tudta valaha beverekedni magát. Nemzetközi porondon a tavaszt utoljára a Debrecen érte meg, még 2004-ben. Idén ennek a teljesítménynek a megismétlésétől nagyon messze volt a Ferencváros, viszont legalább még decemberben is játszott mérkőzést az Európa-ligában. A csütörtöki, Leverkusen elleni győzelem után viszont vasárnap Debrecenben pontot sem tudott szerezni.
A Debrecen jelenleg nagyon messze van egy kupában való indulástól. Annál közelebb a másodosztályhoz. A Ferencvárosnak (ahogy általában a magyar csapatoknak) nem megy a kettős terhelés, a hétközi kontinentális kötelezettségek közepette gyakran szenved a bajnokságban. Ezzel együtt is inkább a zöld-fehérek győzelmét jósolták a semleges szurkolók a nosztalgiarangadó előtt. A két csapat szimpatizánsait most hagyjuk, mert az természetes, hogy ők mindig kedvenceik mellett teszik le a voksukat.
Szépen el is foglalták a helyüket a hűvös, kellemetlenül szeles időben a legfanatikusabbak a csodálatos Nagyerdei Stadionban. Az előrelátó rendezőknek köszönhetően jó távol egymástól, ám a hanghullámoknak nem lehet gátat állítani egy ekkor területen. Így a táborok tagjai színes szóvirágokkal szórakoztatták egymást már a kezdés előtt is.
A tűzbe-lázba jött szurkolók lelkesedése eleinte nem nagyon ragadt rá a pályán ténykedőkre. Ez a vendégek esetében érthető, hisz a 11 kezdőjátékosukból kilenc nem értette a nézőtéri rigmusokat. Alátámasztva a Mandiner Sport podcastjának vasárnapi különkiadásának elején feltett kérdésnek a jogosságát. Ezt itt és most nem idézném, aki kíváncsi rá, az hallgassa meg mit válaszolt erre Hajnal Tamás sportigazgató, és Bánki József, a zöld-fehér vérrel született egykori kiváló focista!
, közülük sokan Debrecenben ismerkedtek meg a focival, és itt is lettek ismert játékosok. Közülük Dzsudzsák Balázs a megszokottól előrébb játszott, ugyanis a hazaiaknak majdnem egy csapatnyi játékost kellett nélkülözniük sérülések és betegségek miatt.
Az viszont nagy helyzet volt: Zubkov szögleténél a debreceniek úgy helyezkedtek, ahogy egy nyolcadikosokból álló csapatnak sem illik, de Uzuni az oldalhálóba továbbította a labdát. A másik oldalon David Babunski ziccerét védte bravúrral Dibusz Dénes. Azon ritka alkalmak egyike volt, amikor egy párharcban a Ferencvárost magyar, a Debrecent külföldi képviselte. A Loki ezen kívül még elindított két labdát a Fradi kapujának irányába az első félidőben, de gól nem esett az első 45 percben.
A második félidő viszont góllal kezdődött! Loki-góllal! A 47. percben Ugrai szögletének Dibusz alászaladt a labdának, és az ötös távolabbi oldaláról Bévárdi Zsombor betalált a vendégkapuba. 1-0.
A Ferencváros támadója, R. Mmaee az egyenlítésért folytatott küzdelemben emlékezetes pillanatokkal ajándékozta a szemlélődőket. Ám nem olyanokkal, amilyeneket vártak tőle a Fradi-tábor fagyoskodó tagjai. Először az 53. percben lesről indulva hisztizett, hogy felrúgták a 16-oson belül, ezt a mutatványát kilenc perccel később már szabályos keretek között betörve a büntetőterületen belülre megismételte, utóbbi esetben már „összetettben” kiérdemelte a sárga lapot. Aztán rendezett még két olyan magánjelenetet, amiért egy kicsit érzékenyebb játékvezető másodszor is sárgát adott volna neki, bár a debreceniek sem tettek meg mindent a csatár lelki békéjének egyensúlyba hozásáért.
, mielőtt kiállítja a bíró. Ezt követően még tombolt egy kicsit az öltözőfolyosón, majd remélhetően megnyugodott.
Az idegességét az is fokozhatta, hogy amikor lecserélték már kétgólos hátrányban volt csapata.
A 64. percben egy kisebb debreceni tűzijáték után Pávkovicsról Tischler Patrik elé került a labda, aki a 11-es pontról a kapuba bombázta azt. 2-0.
A második debreceni gól után érezhető volt, hogy a Ferencváros pont nélkül utazik haza. Bár, ha a 85. percben Uzuni 5 centivel jobban céloz, akkor izgalmas hajrát láttunk volna! Ám ő a kaput alkotó aluminiumok közül a bal oldalit találta el, és ezzel el is fogyott saját, és csapata muníciója erre a napra.
A Bayer Leverkusen legyőzése után ugyanazon a héten a Debrecent már nem sikerült. A bajnok elszenvedte a szezonban első idegenbeli vereségét.
A nyitóképen: Gróf Dávid, a Debrecen kapusa a labdarúgó OTP Bank Liga 16. fordulójában játszott Debreceni VSC - Ferencvárosi TC mérkőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2021. december 12-én. A DVSC 2-0-ra győzött.
MTI/Czeglédi Zsolt