Zónapörkölt: örökké változó divat, bevállalós kiscsapatok

A sportújságírók bioritmusát elsősorban az esti meccsek határozzák meg. Ehhez képest csak a tokiói időzónára való készüléssel magyarázható reggel 9 órás kezdettel tartotta idei közgyűlését a Magyar Sportújságírók Szövetsége a városligeti Műjégpályán kialakított szurkolói zónában. 

A délelőtt során a szervezet kiosztotta az éves szakmai díjait. A Szövetség az elmúlt években külön ügyel arra, hogy a hagyományosabb, írott sajtós kategóriák mellett az audiovizuális média szereplő is elismerésben részesüljenek. Ami viszont éppen szembemegy a világfolyamatokkal – így, ha nem is szükségszerűen, de kiemelten méltányolandó – az az, hogy a média frontemberei mellett a mögöttük álló szerkesztők, szervezők észbentartására is jól láthatóan törekedtek. Életműdíjat kapott Árvay Sándor, korábbi Grand Slam-szintű teniszbíró, szakíró, a Magyar Teniszlexikon szerzője, valamint Őri B. Péter, a Nemzeti Sport és a FourFourTwo magazin szerkesztője.

Szöllősi György, a MSÚSZ elnöke arra emlékezett vissza, hol maradt abba a tegnapi eseménnyel végérvényesen újrainduló szakmai élet.

Ma büszkeséggel gondolunk vissza arra, hogy a világjárvány előtt a Szövetség megrendezhette több mint 100 éves történetünk két legnagyobb volumenű rendezvényét, azt az Év Sportolója Gálát, amelyen a kilencszeres olimpiai bajnok, Mark Spitz volt a díszvendég a Nemzeti Színházban, illetve a 83. AIPS-kongresszust, a 130 országból érkező nemzetközi sportújságíró-közösség budapesti vendégeskedésével. Tavaly februárban ez volt a világ utolsó nagy, globális szakmai összejövetele, amely, az olasz Gianni Merlo szerint, minden korábbinál magasabbra tette a lécet a későbbi szervezők számára.

Délutánra a szurkolói zóna visszalényegült. Akikért névadó funkcióját elkezdte újra ellátni, már az első meccsen is váratlanul jól szórakozhattak. Az egész EB-n nem lesz lesajnáltabb találkozó, mint a macedón-ukrán, ami részben érthető, hiszen a macedónok azért jutottak ki a Nemzetek Ligája legalsó divíziójából a tornára, mert ők a legjobb nagyon rossz csapat. Viszont játszik náluk egy Goran Pandev, valamint az ukrán válogatott tízszer ekkora országimázsra fordított költségvetéssel simán az EB divatcsapata lehetne – a focijuk legalábbis sokkal méltóbb lenne erre, mint Izlandé volt öt éve, és játékosaik önazonossága is van olyan megejtő.

A két délutáni meccs közti óra a szurkolói zónában minden nap beszélgetéssel telik, volt játékosokkal. Tegnap, csütörtökön a vendég Buzsáky Ákos volt. Az a Buzsáky Ákos, akiről játékoskorában José Mourinho is elismeréssel szólt. A fél órás főszínpadi beszélgetés során sokak véleményét fogalmazta meg a magyar válogatott taktikáját illetően: ha úgyse nyerhetünk meccset egy ilyen csoportban, játszunk egy kicsit bevállalósabban. Mourinho itt lénye mélyéről vitatkozna.

Amilyen bevállalósak voltak a kelet-európai kiscsapatok egymás ellen, olyannyira egy nyugat-európai, Dánia is, egy igazi sztárcsapat, Belgium ellen. Eriksen esete természetesen megkerülhetetlen volt az egész meccsen, az első tíz-húsz percet erőn felül, őérte megnyomó dánok előnybe kerültek, de Belgium rezzenéstelen szakszerűséggel fordított.

Mire a belgák egy évtized alatt beleszoktak, hogy ennyire tudnak focizni, a világ trendérzékeny szurkolóinak egy része már átpártolt a hasonló országimázsú szomszédjukhoz. Az esti meccset Hollandia az osztrákok ellen lendületesen végigfocizva hozta le, 2-0-ról ezúttal nem engedték vissza a meccsbe az ellenfelet.

Jófejkednek, modern a focijuk, csoportelsőként Budapesten fognak nyolcaddöntőzni – szurkolható csapat, ez a szurkolói zóna hangulatán is meglátszott a Városligetben.

Holnap ismét magyar meccs, hétvégén, Budapesten! Legalább az várható, mint kedden: