„Most hogy levertük a Felcsútot, elmegyek népszavazni, örüljön azért a Viktor is ma”

Bár félig Mosonmagyaróváron nőttem fel, soha nem voltam még az MTE 1904 Wittmann Antal parki pályáján meccsen. Játszani az általános iskola harmadik osztályában játszottam már ott, a klub nyaranta rendszeresen focitábort rendezett, hátha tud még halászni valami jó utánpótlást az eddig fel nem fedezett tehetségek közül – kinézni laikus szemmel azonban nemigen volt miért eddig a régebben még Motimnak nevezet csapat mérkőzéseire. Ez idén kora nyárra változott meg, amikor egész Mosonmagyaróvár azt ünnepelte, hogy a csapat feljutott az NB II-be. Azért ez itt nagy szó.

Alig volt ülőhely

Tíz perccel kezdés előtt tettem le a bringámat a Gazdász Hotel elé, ami egyben népszavazási helyszín is, az 1. és a 2. számú szavazókörökben lakók itt szoktak szavazni választásról választásra. Az MTE 1904 az előírásoknak megfelelően két helyen, két bejáratnál is árul jegyeket a meccsre (felnőttet 1500-ért, diákot vagy nyugdíjast egy ezresért), egy a hazaiaknak, egy a vendégeknek.

A felcsúti Puskás Akadémia FC elleni meccs előtt nemhogy sort, de szurkolót se lehetett látni a vendégpénztárnál, arra, hogy meccs lesz, csak egy ott posztoló rendőrautó utalt. Az MTE-pálya lelátói tele, sőt, mondhatni tömve voltak: az ülőhelyeket mind befoglalták, sokan állni kényszerülnek, páran kínjukban inkább benépesítették a hazaival szemközti oldalon lévő, nem fedett vendégszektort, ott még volt hely.

Látnu a nézők között a város mostani fideszes és az egykori MDF-es polgármesterét is, a kézfogásokból ítélve nagyjából mindenki ismer mindenkit, barátok, rokonok, kollégák, szomszédok, üzlettársak szotyizgatnak békésen, latolgatják az esélyeket és méricskélik az ellenfelet. Sört egyszerre két helyen is kapni, egy a két lelátó közötti üres placcra telepített spontán büfében és a nagymúltú falusi kocsmák hangulatát idéző sportbüfében. Bár külön hirdetik is, és bár mindenki azt kéri a pultoslányoktól, Staropramen ma nincs, csak Borsodi – sosem értettem, miért akar valaki Győr-Moson-Sopronban olyan sört adni, amit Miskolc mellett gyártanak –, korsója 420 forint.

Az első félidő a Felcsúté volt

„Aztán van építkezés, építkezel rendesen?” – szólítja meg vállalkozó ismerősét a sportbüfé előtti sorban egy kockásinges negyvenes. Sokat nem kell várni a válaszra: „Mi vagyok én szerinted, Mészáros és Mészáros Kft.? A hónapban még nem adtunk el lakást, bassza meg!” Egy kisfiú is bekapcsolódik a beszélgetésbe, pont mikor bevonulnak a játékosok a fűre: „Ki az a Mészáros?” Mire az apja, rámutatva a felcsútiakra: „A sárgák mezén látod azt a nagy M betűt? Na, az a Mészáros, a szponzoruk!”

A mérkőzés első harminc perce mosonmagyaróvári szemmel nézve nem volt túl vidám: fél óra alatt két helyzetük volt csak, a szurkolók akkor is inkább bosszankodtak azon, hogy kihagyták, nem pedig örültek annak, hogy az MTE egyáltalán eljutott a felcsúti kapuig. A szurkolás intenzitására jellemző volt, hogy csak egy-egy kósza „Hajrá, Motim!” és „Hajrá, Óvár!” bekiabálás hangzott el a közönség részéről, egységes rigmus vagy indulója egyelőre nincs a mosonmagyaróváriaknak. Balszerencséjük ellenben igen: a 21. percben a felcsútiaknak sikerült öngólt rúgatni velük. 0-1 a vendégeknek, akik eleve körökkel a középmezőny alján lévő óváriak előtt állnak az NB II. tabelláján.

Az óvári keménymagnak nem is kellett több, elkezdték szidni az egyik felcsútit.

- Cigány!
- Nem cigány, cingár!
- Újmagyar!
- Ómigráns!

A félidőt követően a nézőtéren arról beszélgettek a hazai szurkolók közül többen is, hogy nincs baj a csapattal, nem rossz az, de kevés az igazán nagy formátumú játékosuk, aki nagyot tudna alkotni. A meccset elnézve a felcsútiak valóban többet támadtak és talán jobb formában is voltak, ám azellen semmit nem tudtak tenni, hogy az 50. percben hirtelen ott termett a kapujuk előtt az óvári Darázs Péter, és egyenlített. 1-1.

Tíz percre rá, a hatvanadik percben Laki Balázs fordított a mérkőzés állásán, 2-1-re beállítva a végeredményt. Ez aztán meghozta a hazai szurkolók hangját: olyan felcsútozásba kezdtek, hogy az még a Diósgyőrt rendszeresen cigányparasztozó fradistáknak is tetszene. „Verni a Felcsútot, na, ez jó érzés” – mondta egy idős úr a mellette ülőnek. „Meg vannak ezek roggyanva” – nyugtázta a másik az ellenfél teljesítményét, majd jó hangosan bekiáltotta: „Jobbak vagytok! Hajrá, Motim!”

Birkapásztor, hol a parcellád

„Megye II lennétek, ha nem pénzelne titeket az Orbán! 1800 lakosú falu a pénzes manuszával mit akar itt a városban?” – üvöltötte valaki mögöttem. „Birkapásztor, hol a parcellád?” – jött a válasz. „Etyek jobb ennél, baszod!” – kontráztak rá. „Mondjuk a stadionjuk az valami csodaszép, remélem, indul majd oda tőlünk szurkolói járat, mert vinném a feleségemet is” – szólt közbe egy idős úr. „Jól mondod, Gézukám! Azt mondják, olyan, mint valami múzeum!” – fordult hátra a pálya széléről egy kordonon támaszkodó, és közben azon a plasztik, már szinte üres söröspoharát tartó férfi.

A meccsből ekkorra már csak percek voltak hátra, a csapatok cseréltek párat, a pályán közben egyre több lett a szabálytalanság is. Az óvári edző és közönség kórusban szidta döntéseiért a bírót és anyai felmenőit. A hazai szurkolók közül páran elkezdtek imádkozni, hogy vége legyen a meccsnek. A kétperces hosszabbítás láttán valaki meg is szólalt: „Olyan izgalmas lett ez most, hogy nem merek elmenni pisálni.” Amint lefújták, az úr már fogta is a kalapját: „Na most hogy így levertük a Felcsútot, megyek, azt leszavazok a migránsok ellen, hadd örüljön valaminek a Viktor is.”