Gyásznap köszöntött a balliberális szakértőkre!

2019. augusztus 14. 14:12

Minden előzetes adat azt mutatja, hogy mind idén, mind jövőre lényegesen gyorsabban tudunk majd növekedni, mint az uniós átlag.

2019. augusztus 14. 14:12
Kovács András
Kovács András
Facebook

„Szomorú nap ez a mai a balliberális és az álkonzervatív gazdasági elemzők számára. Hónapok óta azt hallottuk minden hullámhosszon az előbb említett szereplőktől, hogy a magyar gazdaság az idei első negyedéves 5,3 százalékos bővülést követően lejtőre kerül, és lehet még a négy százalék sem lesz meg az idei évben. Ma azonban kiderült, hogy a hazai gazdaság továbbra is nagyon jó erőben van, 5,1 százalékos növekedés volt az első becslés alapján az idei második negyedévben. Még rosszabb hír az úgynevezett elemzők számára, hogy az Eurostat adatai alapján a teljes Európai Unióban a magyar gazdaság nőtt a leggyorsabb mértékben. Mindezek után kíváncsian várom, hogy az érintett »elemző hölgyek és urak« mikor állnak ki a nyilvánosság elé, hogy bocsánat tévedtünk. Erre senki se számítson, minden bizonnyal a korábbi lemezt pörgetik majd, hogy ez csak egyszeri hatás, az uniós pénzek miatt volt, és később minden rossz lesz majd. Szomorú, hogy az ellenzéki sajtóban sem teszik fel a kérdést az úgynevezett gazdasági elemzőknek, hogyan lehet, hogy mindig tévednek. Na de félre a pesszimizmussal, a legfontosabb, hogy Magyarország továbbra is egyértelműen emelkedő pályán van, és minden előzetes adat azt mutatja, hogy mind idén, mind jövőre lényegesen gyorsabban tudunk majd növekedni, mint az uniós átlag. Mindez pedig garancia arra, hogy ha lassan is, de évről évre közelebb kerülünk a legfejlettebb országokhoz.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 55 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2019. augusztus 17. 16:27
A balliberális szagértők legfőbb specifikuma az, hogy következetesen és mindég hibásan, ergó valóságidegenül(!) szagértik meg a szagot.
syphax
2019. augusztus 16. 11:46
Az ú.n. gazdasági-közgazdasági elemző nagyokosok EGY DOLOGBAN KÖVETKEZETESEK: MINDEN ÉVBEN--2012-TŐL KEZDVE MIDEGYIKBEN(!!!)--SOKKAL ROSSZABB GAZDASÁGI EREDMÉNYT PROGNOSZTIZÁLNAK, MINT AMI A VALÓSÁGBAN VÉGEREDMÉNYBEN REALIZÁLÓDIK. Mégi, egy, egyetlenegy nincs közülük olyan--Kéri Lászlótól kezdve Petschnig Mária Zitán át egészen Csaba Lászlóig, Bod Péter Ákosig, CHIKÁN ATTILÁIG és Mellár Tamásig, akinek lenne vér a pucájába és egyszer KIÁLLNA vagy KIÜLNE egy magas fórumra és jó hangosan azt mondaná: " HÖLGYEIM ÉS URAIM ! BE KELL ISMERNEM: TÉVEDTEM, TÉVEDTÜNK A HELYZET MEGITÉLÉSÉBEN. EGYES EGYEDÜL A VIRTIGLI FAJZSIDÓ VÉRTES ANDRÁS VOLT AZ, AKI ANNYIT AZÉRT "MEGERESZTETT" VAGY EGY FÉL ÉVE:, HOGYASSZONGYA: "MIELŐTT NAGYON ROSSZ LESZ A GAZDASÁGI HELYZETÜNK, NO AZELŐTT, 1-2 ÉVIG NAGYON JÓ(!!!() LESZ. A GAZDASÁGI EREDMÉNYÜNK!!! NABAZZDMEG KISPÖCÖRŐ! EZ A FASZI LEGALÁBB MONDOTT VALAMI RÉSZIGAZSÁGIT! BRÓVÓ! BRAVISSZIMÓ!
gacsat
2019. augusztus 15. 15:22
Ha a növekedési értékek így maradnának, Magyarország GDP/Pje 10 év múlva 48E $ lenne Ausztriáé 61700. Most a z egy főre eső GDPnk 59 %a az osztrákokénak. Ha a két ország növekedési értékei így maradnának,10 év múlva ez 71% lenne. Húsz év múlva Ausztria GDP/Pje 77E $lenne, Magyarország 78E $.
catalina9
2019. augusztus 15. 07:37
Gyásznap köszöntött a balliberális szakértőkre!" Nevezzük Lengyel László napnak!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!