Történelmi pillanat: Trump átlépett Észak-Korea területére

2019. június 30. 10:01

„Nagy nap ez a világ számára” – hangsúlyozta Donald Trump amerikai elnök.

2019. június 30. 10:01

Donald Trump amerikai elnök a Koreai-félszigetet kettéválasztó demilitarizált övezetben találkozott Kim Dzsongun észak-koreai vezetővel, ezt követően Trump első amerikai elnökként átsétált Észak-Korea területére, ahol kezet fogott a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság vezetőjével.

Az előzetes információkkal ellentétben nem csak rövid találkozó, kézfogás történt, ugyanis a dél-koreai oldalon megbeszélést és sajtótájékoztatót is tartottak egy épületben. 

Trump elnök újságírók jelenlétében bejelentette, hogy Kim Dzsongunt szívesen látná vendégeként a Fehér Házban, majd reményét fejezte ki, hogy ez a találkozó tovább javítja a két ország kapcsolatát a jövőben. „Nagy nap ez a világ számára” – hangsúlyozta az elnök. 

Trump Mun Dzsein dél-koreai elnök társaságában meglátogatta a demilitarizált zónában állomásozó amerikai alakulatokat is. Mun Dzsein köszönetet mondott az Egyesült Államok elnökének, hogy fáradságos munkájával hozzájárult, hogy a demarkációs vonal és környéke a konfrontáció helyett a béke szimbólumává válhatott. 

 

 

 

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2019. július 01. 16:52
Milyen béke szimbóluma az a demarkációs vonal? Az éppen annak a szimbólúma, hogy nincsen béke, csak fegyverszünet. Ha béke lenne, akkor eleve nem is lenne szükség demarkációs vonalra, hanem csak országhatárra.
Tatulus
2019. június 30. 17:35
Mellesleg, ezzel a féreggel kezet fogni önmagában bűnelkövetés! Trump ezzel csak magát járatta le, miközben az irániakkal szemben rendkívül harcias (ami egyébként nem baj, csak furcsa), a kínaikat fenyegeti (mert jobbak néhány téren)! Normális esetben elég érthetetlen viselkedés, mert egyáltalán nem következetes!
nagykutya
2019. június 30. 14:20
Mindez véres háborúval fog végződni, fogadjunk ?
Robur
2019. június 30. 13:07
Ez hülye b+. Ez a sötét primitív idióta nem veszi észre, hogy mennyire megalázza magát?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!