Olasz macera

„A gazdasági nyomásgyakorlás megértéséhez érdemes Olaszország pénzügyi és leginkább költségvetési történetét felidézni legalább az elmúlt évtizedre vonatkozóan, és utána eredni annak, hogy ezalatt ki és mit is tett. Olaszországban legutóbb 2011-ben volt konzervatív kormány Silvio Berlusconi vezetésével, akit egy túlméretezett lejáratás keretében sikerült megbuktatni. Ezt megelőzően Berlusconi és a volt Goldman Sachs-os, kétszeres EU-bizottsági elnök Romano Prodi váltogatták egymást a kormányrúd mellett.

Az országról tudni érdemes, hogy az államadóssággal mindig is hadilábon állt. Már 1990-ben kilencven százalék volt GDP-ben mérve. Az érvényes uniós szabályozás szerint nem felvenni kellett volna az eurózónába, hanem mindenképpen távol kellett volna tartani attól. Akárcsak Görögországot. (Sebaj, a hatvan százalék a mi szabályunk, tehát akkor sértjük meg, amikor akarjuk, mondták a nemzetközi pénzügyi főguruk. Olaszok, görögök, mars az eurózónába!)

Berlusconi kormányzása idején az adósság száztíz százalék körüli volt, ám őt megbuktatták, és jött a regényes nemzetközi szakértelem és vele a szakértő miniszterelnök a hajdani szintén Goldman Sachs-os, volt EU-versenyjogi főbiztos, Mario Monti. Egy harmadik goldmanosról, az Európai Központi Bank jelenlegi elnökéről, Dragiról se feledkezhetünk meg, aki a korábbi években hosszabb ideig az olasz jegybankot kormányozta, 2011-től öt éven keresztül a szakértelmet veretes ballib kormányzás követte – Letta, Renzi, Gentillone. Nem csoda, hogy az adósság 2016-ra már 132 százalékra ugrott, de egy zokszó sem jött Brüsszelből.”