EU-bizottság: Theresa May lemondása nem változtat az EU álláspontján

2019. május 24. 14:00

Jean-Claude Juncker a brit kormányfő lemondását nem fogadta örömmel.

2019. május 24. 14:00

Theresa May brit miniszterelnök lemondása nem változtat az Európai Unió és tagországai által elfogadott, Nagy-Britannia uniós tagságának megszűnéséről (Brexit) kialakított álláspontján, a kilépési megállapodást az unió érvényesnek tartja, bárki is legyen a szigetország új miniszterelnöke – jelentette ki Mina Andreeva, az Európai Bizottság egyik szóvivője a testület szokásos déli sajtótájékoztatóján pénteken.

Újságírói kérdésre válaszolva elmondta: Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a brit kormányfő lemondását nem fogadta örömmel, ugyanakkor döntéséért elismerését fejezte ki, és „bátor nőnek” nevezte.

Juncker szavait tolmácsolva a szóvivő kiemelte, hogy az elnök kedvelte és nagyra értékelte a brit kormányfővel folytatott közös munkát. Hozzátette, Juncker készen áll, hogy jó munkakapcsolatot alakítson ki a jövőbeni, új brit miniszterelnökkel is – közölte.

Theresa May pénteken bejelentette lemondását, közölve, hogy június 7-én távozik a kormányzó Konzervatív Párt éléről. Ez miniszterelnöki megbízatásának végét is jelenti, de ügyvezető minőségben utóda megválasztásáig ellátja a kormányfői feladatokat.

A Downing Street-i hivatala előtt felolvasott, könnyek között befejezett hatperces nyilatkozatában May felidézte, hogy háromszor is megpróbálta elfogadtatni a parlamenttel a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét rögzítő megállapodást, de kísérletei nem jártak sikerrel.

Kijelentette: most is úgy hiszi, hogy helyénvaló volt a kitartó próbálkozás még akkor is, ha az esélyek nem a sikernek kedveztek. Mára azonban egyértelművé vált számára, hogy az ország érdekeit az szolgálja a legjobban, ha ezt az erőfeszítést egy új miniszterelnök folytatja – tette hozzá

(MTI)

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2019. május 24. 18:33
Sajnálom szegényt. Az egész miniszterelnöksége arról szólt, hogy mások után takarított, arra semmi esélye nem volt, hogy a saját programját valósítsa meg. Nem ő rontotta el. Ha a parlament nem támogatja a miniszterelnököt, akkor nincsen mást mit tenni.
szandi-mandi
2019. május 24. 18:00
Bocs, ha félreértettem a brexit kérdésedet. A klíma ügyben valóban van agymosás és szinte közmegegyezés, de szerintem ez politikai lufi is egyben. Ez azonban itt off téma.
matykox
2019. május 24. 16:20
Talán az idő múlását is is föl kellene függeszteni. Zsán-Klóddal együtt.
zakar zoltán béla
2019. május 24. 14:39
A Coca Coli baktéri(R)um Nobel-díjasa...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!