Visszavonják a himnusztörvényt Szlovákiában

2019. május 15. 13:40

Kikerült az idegen országok himnuszának éneklését korlátozó rész az állami jelképekre vonatkozó szlovák törvényből.

2019. május 15. 13:40

Jóváhagyta a pozsonyi törvényhozás szerdán az állami jelképekre vonatkozó szlovák törvénynek azt a módosítását, amellyel a jogszabályból kikerült az idegen országok himnuszának éneklését korlátozó rész. A himnusztörvényként ismertté vált jogszabály módosítását nagy többséggel, 107 igen szavazattal 11 nem ellenében hagyta jóvá a 150 fős pozsonyi törvényhozás.

A módosítással a jogszabályból kikerült az a rész, amely nyilvános rendezvényeken arra az esetre korlátozta volna a külföldi országok himnuszának előadását, amikor a helyszínen az érintett országnak hivatalos küldöttsége is jelen van. A jogszabályba belekerült egy olyan mondat is, amely leszögezi: a jogszabály nem korlátozza a természetes és jogi személyeknek azt a jogát, hogy előadják (játsszák vagy énekeljék) más ország himnuszát. A gyorsított eljárásban elfogadott módosítást a Most-Híd vegyes párt képviselői terjesztették be, akik márciusban ugyancsak megszavazták a himnusz éneklésének korlátozását is magában foglaló teljes jogszabályt.

A sokat bírált eredeti jogszabályt több politikai párt, köztük a Magyar Közösség Pártja (MKP) és a törvényt előterjesztő Szlovák Nemzeti Párt (SNS) erre vonatkozó kérése alapján áprilisban megvétózta Andrej Kiska szlovák államfő. Mivel a törvénymódosítást – melynek csak néhányszavas része rendelkezik a himnuszról – mint egészet vétózta meg a megbízatási ideje végéhez közeledő és saját párt alapítását bejelentő Kiska, azt a törvényhozásnak csak teljes egészében elvetni vagy teljes egészében jóváhagyni volt lehetősége. Ennek alapján a szlovák parlamentben múlt hét pénteken, az államfő vétóját áttörve, ismét jóváhagyták a vitatott törvényt, majd gyorsított eljárásban kezdtek tárgyalni a most elfogadott módosításról.

Az állami jelképekre vonatkozó jogszabály márciusban a most pénteken kezdődött szlovákiai jégkorong-világbajnokság, illetve a válogatott mezeinek dizájnja kapcsán került terítékre. Ezt az előterjesztő SNS szerint az tette indokolttá, hogy a szlovák csapat sokévi bevált gyakorlattal szakítva olyan mezeket kapott, amelyeken a szlovák címer nem eredeti formájában, hanem csak stilizálva – a hármas halmot három hokiütővel helyettesítve – kapott helyet. Andrej Danko, a szlovák kormánykoalíció második legnagyobb pártja, az SNS elnöke – áprilisban, miután a törvény a himnusz éneklésére vonatkozó része széleskörű tiltakozást váltott ki – bejelentette: megegyezés született a koalícióban arról, hogy megoldják a törvényből adódó problémát, úgy hogy mindenki elégedett legyen, és semmi se zavarja a szlovák-magyar kapcsolatokat. Az állami jelképekre vonatkozó szlovák törvény megváltoztatása céljával áprilisban a Magyar Közösség Pártja (MKP) aláírásgyűjtésbe kezdett. Petíciójukkal azonban nem csak a törvény a himnusz éneklésének korlátozását akarják megszüntetni, hanem annak teljes megváltoztatását célozzák, úgy, hogy lehetővé váljon a nemzeti szimbólumok, köztük a – korábban betiltott – nemzeti zászlók teljes körű szabad használata is.

(MTI)

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gallfec
2019. május 15. 15:25
Gut gemacht .
Sulammit
2019. május 15. 15:15
Siker.
alex.leopardi
2019. május 15. 15:11
nem hittem volna,végre,kezdenek tót atyafiak lenni bár messze még az alagút végén a fény
kunfia
2019. május 15. 15:07
Na mégis tiltakozott a besza.ri tolvaj a szlovákoknál? Ja,nem mert.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!