Húsz év

„Tavaly októberben Mark Rutte holland kormányfő is egymás után harmadik miniszterelnöki mandátumát kezdhette meg, de micsoda különbség: neki a 2017. március 15-i választás után 208 napra volt szüksége, hogy összeeszkábálja – heterogén és ingatag – koalíciós kormányát. Angela Merkel március közepén egymás után negyedszer lett Németország kancellárja, de a tavaly szeptember 24-i választás után csak 171 napi kínos huzavona után sikerült megalakítania a levitézlett régi-új CDU/CSU–SPD-kormányt. Csehországnak hét hónappal az október közepi választás után még mindig nincs a parlamentben többséggel rendelkező rendes kormánya, csupán ügyvezető van. Az osztrákok jobban jártak, mert Bécsben a tavaly október 15-i választást követően hatvannégy nappal letette az esküt Sebastian Kurz jobboldali koalíciós kormánya. Legutóbb március 4-én Olaszországban tartottak parlamenti választást, de két és fél hónap elteltével sem tudni, hogy a két legerősebb párt kész-e és képes-e koalíciót kötni, vagy jöhet az új, előrehozott voksolás.

Mindezek tükrében érdemes értékelni és elismerni a magyar választók demokratikus, legitim döntésének köszönhető politikai stabilitást, a kétharmados parlamenti többségre támaszkodó erős és cselekvőképes kormányt. Orbán Viktor múlt heti és tegnapi parlamenti beszédében is erre az egyértelmű politikai felhatalmazásra hivatkozva mondta, ez bátorítja és jogosítja fel a kormányt, hogy tizenkét évi időtávra, 2030-ig gondolkodjon. Hozzátette, ő mindig is új, egységes korszaknak látta a 2010–2030 közötti húsz évet. Akik ezzel kapcsolatban autokráciáról és diktatúráról gagyognak, nyilván nem tudják, hogy a demokratikus Nagy-Britanniában 1979–1997 között tizennyolc éven át (tizenegy évig Margaret Thatcher vezetésével) kormányoztak a konzervatívok, a demokratikus Németországban 1982–1998 között tizenhat évig volt kancellár a kereszténydemokrata Helmut Kohl, s a demokratikus Svédországban a szociáldemokraták 1932 és 2006 között (néhány évi megszakítással) majdnem folyamatosan kormányoztak. A magyar parlamentarizmus történetében pedig talán a legvirágzóbb korszak az volt, amikor a nemzeti Szabadelvű Párt 1875–1905 között harminc éven át kormányzott, csaknem tizenöt évig Tisza Kálmán vezetésével. 

Az Orbán Viktor által említett húsz évből még csak nyolc telt el, s nyilván sokan osztják véleményét, hogy „a hibajegyzékkel együtt is azt kívánjuk Magyarországnak, soha rosszabb nyolc éve ne legyen”. Az előttünk álló négy év fő célkitűzései között a nemzetbiztonság erősítését, a magyar és a keresztény kultúra megvédését, a demográfiai hanyatlás megállítását, a jólét növelését, a gazdaság és társadalom európai felzárkózásának gyorsítását jelölte meg. Nagy célok, nagy tervek, amelyek több tekintetben túlnyúlnak egy négyéves kormányzati cikluson. Ez ma nem jellemző Európában. Nyugaton már nincsenek kipróbált, evidens, időtálló elvek, értékek és távlatos stratégiai célok, csak ideológiai dogmák és anyagi érdekek. A politika üzlet, a kormányzás pedig olyan vállalkozás, amelynek lényege az, hogy borulás nélkül a felszínen kell maradni, s valahogy kihúzni a következő választásig.”