Aszadék azt állítják, bevették egész Kelet-Gútát

2018. április 15. 09:01

Bassár el-Aszad szíriai elnök legnagyobb győzelmének számít az egész szíriai konfliktus hét évvel ezelőtti kezdete óta – mutat rá az AP hírügynökség. A kelet-gútai harcokban több mint 1700 civil vesztette életét.

2018. április 15. 09:01

A szíriai kormányhadsereg szombat este közölte, hogy „teljesen felszabadította” a fővárostól keletre lévő Kelet-Gúta térséget a lázadók uralma alól, és hogy a lázadók utolsó csoportja is elhagyta annak legnagyobb városát, Dúmát. A hadsereg különleges egységei már Dúma utcáit tisztítják meg az aknáktól és más robbanóeszközöktől, amelyeket a lázadók oda telepítettek – tette hozzá Ali Majhúb dandártábornok katonai szóvivő.

A térség teljes bevétele Bassár el-Aszad szíriai elnök legnagyobb győzelmének számít az egész szíriai konfliktus hét évvel ezelőtti kezdete óta – állapította meg az AP amerikai hírügynökség.  A hadsereg katonái máris több fegyvergyártó üzemet és fegyverraktárt, alagutakat és élelmiszerraktárakat találtak a városban. Előkészítik Kelet-Gútát arra, hogy visszatérhessen oda az a több tízezer lakos, aki az utóbbi két hónapban elmenekült onnan a kormányerők ostroma elől – közölték.

A kormányerők február 18-án indítottak átfogó offenzívát Kelet-Gúta elfoglalására, és a harcokban több mint 1700 civil vesztette életét az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű aktivistahálózat szerint. Az ENSZ főtitkára „földi pokolnak” nevezte a kelet-gútai harcok okozta állapotokat. 

Marokkó, amely az Egyesült Államok egyik nyugati partnerének számít, a szíriai vegyifegyver-létesítmények ellen szombat hajnalban végrehajtott amerikai-brit-francia légicsapásokat úgy értékelte aznap este, hogy csak bonyolultabbá tették a szíriai konfliktust, annak politikai megoldását, és csak súlyosbították a civilek szenvedését és a Nyugat-ellenes érzelmeket az arab országban. Mindazonáltal Rabat szigorúan elítélte a Kelet-Gúta elleni vegyi támadást, amelyre hivatkozva a nyugatiak a légicsapásokat végrehajtották.

(MTI)

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2018. április 16. 00:18
Jól tették. Kiszabadították a lakosságot a terroristák börtöneiből.
2018. április 15. 11:59
Azt feltételezni nagyon életszerű, hogy Aszad vetett be vegyi fegyvereket! Van olyan, aki ilyen baromságot elhisz?
Mich
2018. április 15. 11:44
Az a térség (Damaszkusz hátában) volt az iszlamista-terrorista-CIA katyvasz legnagyobb reménysége - nem csoda, ha most mérgesek, átkozódnak, fenyegetőznek, rakétákat küldözgetnek...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!