A Financial Times esete Orbán Viktorral

2018. január 27. 17:14

Orbán Viktor pályáját és pszichéjét próbálja elemezni a Financial Times. Olyan megszólalókat hív segítségül, mint Magyar Bálint, Kéri László és Soros György. Egyet tippelhetnek, hova lyukadnak ki, és hogy sikerül-e megérteniük bármit is a magyar valóságból az FT olvasóinak.

2018. január 27. 17:14
Szilvay Gergely
Mandiner

Ön kit kérdezne meg 2018-ban Budapesten, ha Orbán Viktorról készítene portrécikket egy nagy tekintélyű, nemzetközi gazdasági lapnak? Fodor Gábort, Kéri Lászlót, Szelényi Zsuzsannát, Bozóki Andrást, Magyar Bálintot és Soros Györgyöt? (És mutatóba Szijjártó Pétert, de ő ugye épp Orbán kormányának tagja, tehát nem hiteles.)

Talán őket is, de minthogy – akármilyen irányultságú is a lapunk – illik valamilyen szintű kiegyensúlyozottságot felmutatni a szakma etikai szabályai szerint, ezért megkeresne másokat is, Orbán korán távozott párttársai, egyben későbbi politikai ellenfelei mellett a külügyminiszterén túl olyan politológusokat, mezei fideszeseket, vagy akár nem fideszes jobboldaliakat, akiknek Magyar Bálinténál és Kérinél jobb a véleménye Orbánról vagy legalábbis ha kritikus is vele szemben, de legalább világnézetileg jobboldali.

A Financial Times ehhez képest The rise and rise of Viktor Orban című cikkében röviden ismerteti Orbán pályafutását, plusz finom pszichológiai jellemrajzot kíván nyújtani – kizárólag a fenti megszólalók segítségével, akik persze finoman, fű alatt adagolják a saját liberális világszemléletüket. S nincs melléjük téve sem Orbán-párti, sem Orbán-kritikus jobboldali megszólaló. Nem csak etikusabb lenne a cikk, hanem még feszültségtelibb, érdekesebb is.

Nem az a baj, hogy a fentiek is megszólalnak – hanem hogy kizárólag ők szólalnak meg.

Hogy hová lyukadunk ki a cikk végén, az már a felvezetőből is világos: „Az ember, aki félautoritáriánus rezsimmé változtatta Magyarországot, egyszer demokrata aktivista volt. Mi történt?” Ebből már egyértelmű, hogy vulgárpszichológiai eszmefuttatásokkal lesz dolgunk. Az egykor a kommunizmus ellen szervezkedő, a Hősök terén beszédet mondó, fiatal politikusról visszanézve egykori párttársai elmondják, hogy már 1993-ban is csak a hatalom érdekelte, s ez áll a Fidesz akkori jobboldali fordulata mögött; az egykori demokráciaharcos ma illiberális demokráciát épít; és a befolyásos angol történész még függetlenül és objektíven elmondja azt is, hogy ugyan formálisan még nem teljesen diktatúra Orbán Magyarországa, de félautoritáriánus rezsimmé változott a korábbi liberális demokráciából. A lap tehát hanyatlástörténetet vázol fel Orbán és a Fidesz pályájával kapcsolatban.

Timothy Garton Ash brit történész, aki szerint ha egy demokrácia nem liberális, akkor az nem is demokrácia, ugyan letette a névjegyét a közép-európai kommunista rezsimek vizsgálatával, de mégis, saját magát „liberális internacionalistának” nevezi, aki nem csak a liberális demokráciában hisz, hanem az EU-ban is, és Angela Merkel az egyik kedvenc politikusa úgy, hogy egyébként a The Guardian balos angol lap egyik szerzője.

Az Orbán által Tusványoson megemlített illiberális demokráciába baloldalról sokkal többet látnak bele, mint amennyi benne van. Az nem valami új, ideológiai monstrum, hanem pusztán

annyit jelent, hogy a kurrens balliberális ügyek nem kötelező hozzávalói egy demokráciának. Ennyi, nem több.

Annyi, hogy jobboldali politikusok, jobboldali szellemben is tudnak demokráciában működni. Amit igen gyakran látunk Európában. És annyi, hogy nem csak a baloldali értékek „demokratikus értékek”.

De ha már demokrácia-elmélet: az amerikai Notre Dame University kutatóinak egy 2011-es tanulmánya pont a demokrácia-tipológiákról szólt. Az egész világra kiterjedő kutatás végköveteztetése éppen az volt, hogy többféle demokrácia létezik. Ők hatféle demokráciatípust sorolnak fel, amelyek így vagy úgy, de kizárják egymást, legalábbis nem lehet maradéktalanul megvalósítani őket egyszerre, egy időben, egy helyen: a választási (minimalista, elitista) demokráciát, a liberális demokráciát, a többségi demokráciát, a részvételi demokráciát, a deliberatív demokráciát és az egalitariánus demokráciát.

Találják ki, melyik két fajta áll egymással leginkább ellentétben. A liberális és a többségi. A többségi demokrácia lényege a többségi támogatásra való építés, a központosítás és a hatékonyság. Tulajdonképpen mindaz, ami a mai magyar kormánynak is fontos, az illiberális demokrácia: többsége demokrácia. 

Hozzátehetjük (Hayekkel): a demokrácia, tehát a népuralom lényege nem az eredmény, hanem a módszer; nem arról szól, mi a politikai döntések tartalma, hanem arról, hogy azok hogy születnek: demokratikusan. A liberális értékek pedig nem demokratikusak, ha nem demokratikusan döntenek mellettük. Elemi logika.

 

Olvassa el ezt is: Mennyiféle demokrácia létezik?

 

Egy „korábbi magyar hivatalnok” úgy nyilatkozik a Financial Timesnak: „A probléma az, hogy nincsenek skrupulusai. Nincsenek morális korlátai”. (Mármint Orbánnak.) Viszont – mondja az illető – Orbánnak rendkívüli érzéke van a nép hangja iránt, ami segít neki a hatalom megtartásában.

Na most, nem az a legdemokratikusabb demokrácia, ahol a politikusnak érzéke van a „nép hangja” iránt és aszerint cselekszik? Kétségtelen, hogy a nép is tévedhet, és jó okaink lehetnek korlátozni a totális demokráciát, de a demokráciának ettől még éppen ez a lényege. A liberális jelző a demokrácia előtt nem kiterjesztő, hanem megszorító jelző.

A Financial Times már a kilencvenes évek eleji, jobboldali Fidesz-fordulatot is a hatalomkeresésnek tulajdonítja. Nem látunk bele senki lelkébe, de a világnézeti fordulatok pusztán hatalmi célokra való visszavezetése pont olyanoktól nem hiteles, akik azóta mind ellenfelei az adott politikusnak. Miért dolgozna valaki húsz évig egy olyan politikai közösségért, amelynek az értékeit a lelke mélyén nem vallja a sajátjának – még ha gyakran a politikai élet kényszereiből fakadóan kompromisszumokat is kell kötnie koalíciós partnerekkel, nemzetközi szereplőkkel és persze a nép akaratával is?

Az általam sokszor hallott történet a Fidesz jobboldali és Orbán keresztény fordulatáról nem hatalomtechnikai kérdés volt, hanem magánéleti, és őszinte; köszönhetően a feleségének és egyházi személyeknek. Egy nagy páli fordulat mindenkinek jár az életben, ettől még senki nem lesz hiteltelen – ha végignézek az Európai Parlamenten vagy az előző évtizedek világpolitikusain, esetleg háttérembereiken, rengeteg olyat látok, aki lázadó, radikális fiatalként kezdte, aztán középre húzott, akár a saját oldalán (Joschka Fischer és számos balos politikus), akár teljesen „megtért” (trockistákból lett amerikai neokonok).

Nem politikai számításból, hanem mert arcul csapta őket a valóság.

A legkeményebb kritikusok szerint – írja a lap – a Fidesz nacionalista-konzervatív retorikája csak a hatalomban maradás biztosítéka. De ki az, aki ne tudna ilyet állítani politikai ellenfeléről? Ez így meglehetősen unalmas és lapos.

A Financial Times szerint amióta Le Pen Nemzeti Frontja és a holland Geert Wilders pártja nem tudott áttörő sikert aratni a választásokon, azóta elúszott a lehetőség, hogy Orbán egy nagyobb, EU-s politikai csoport vezetőjévé avanzsáljon. Nem tudom, hogy az FT miért épp velük sorolta egy csoportja a magyar kormányfőt, de a Fidesz a középjobb pártokat tömörítő Európai Néppárt tagja, méghozzá jelentős súllyal rendelkező tagja – igaz, hogy pártcsalád jobboldalán helyezkedik el. Orbán politikai közössége nem Le Pen és Wilders, nem a radikális jobboldali liberálisok, hanem középjobb.

Az más kérdés, hogy az előző évtizedekben a középjobb majdnem középballá vált, a markáns jobboldali értékeket pedig a közép-európaiak képviselik jelenleg a Néppártban, de azok attól még nem szélsőjobboldali jellemzők, hanem a mérsékelt, „tiszteletreméltó európai konzervativizmus” értékei.

A legjobbak Soros György mondatai. A milliárdost az FT New York állambeli kastélyában kérdezgette, teniszezés után, teázgatás mellett. Soros leszögezte: Orbánnal a kapcsolata „azért romlott meg, mert Orbán megromlott”. Egyszerű, nem? Orbán édesapjának, Orbán Győzőnek pedig – Soros szerint – 1999 óta monopóliuma van a magyar építőanyag-piacon. Monopóliuma? Innen ez a monopólium nem látszik. Ezzel kezdődött a Magyar Bálint által megénekelt maffiaállam. (Magyar Bálint tudományos igényességű „sikerkönyvét” angolul a CEU kiadója jelentette meg.) Mondja ezt Soros, az oknyomozó filantróp, a legfeddhetetlenebb üzletember a világon, egy néhány tucat főt foglalkoztató cégről. Soros, akit a franciák bennfentes kereskedelem miatt pereltek, aki, úgy látszik kapitalistaként az általa megutált kapitalizmust a játékszabályok áthágásával kívánja aláásni. (Kapitalistaként antikapitalistának lenni, az nem képmutatás?)

 

Olvassa el ezt is: Sfetan Kanfer: Soros, a káosz mestere

 

A lap jelentőségteljesen megjegyzi, hogy keresték magát Orbán Viktort is (értsd: bemerészkedtek volna Mordorba is, ők bátor újságírók), de ő – sajnálatos módon – nem fogadta őket. Elképzelem, hogy a világ kormányfői naphosszat róluk portrécikket író újságírókat fogadnak: Trump, Putyin, Merkel kedélyesen beszélgetnek kastélyukban, tea mellett, teniszezés után a firkászokkal. Bizonyára így tett Obama is... Liberális demokráciákban már csak így szokás.

Biztosan nem egyszerű egy másik ország kormányfőjének pályájáról és személyiségéről portrécikket írni úgy, hogy elsődleges forrásokat szólaltatunk meg. De aki eljut Budapestre volt SZDSZ-esekhez és Szijjártó Péterhez, az el tud jutni olyanokhoz is, akik esetleg kiegyensúlyoznák a képet,

hogy esetleg az olvasók arról is kapjanak információt, hogy miért is van végső soron akkora támogatottsága a Fidesznek.

Az nem magyarázat, hogy azért, mert a populista politikus azt mondja, amit a nép hallani akar. És hogy amiatt, mert azt mondja, amit a nép akar, épp diktatúrává válik az ország. A nép akarata ugyanis per definitionem demokratikus.

Szaporodnak az Orbán-portrék az angol nyelvű sajtóban, csak sajnos a legtöbb balos szemszögből nézve készül, és kapásból valamilyen pszichológiai defektust akar látens módon belemagyarázni abba, hogy egy korábban liberális politikusból sikeres nemzeti-jobboldali vezető lesz.

Mi lett volna egy fiatal a kommunizmus vége felé, ha nem liberális? Akkor arra volt szükség. Most meg nem. Harminc év alatt megváltozott a világ, megváltozott Magyarország is.

Összesen 260 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
1120
2018. január 29. 22:56
Mert szerinted kiket kellene megkérdezni? Az udvartartásához tartozó sleppet? Arrafelé az nem szokás, tudod? :)
koronaszepe
2018. január 29. 10:27
"Na most, nem az a legdemokratikusabb demokrácia, ahol a politikusnak érzéke van a „nép hangja” iránt és aszerint cselekszik?" Akkor ezek szerint a Kádár rendszer a legteljesebb demokrácia volt...
balbako_
2018. január 29. 05:52
A teljes népesség 54%-a tartja alkalmas miniszterelnöknek. Ennyi.
tabakur
2018. január 28. 21:59
" Mi lett volna egy fiatal a kommunizmus vége felé ha nem liberális? Akkor arra volt szükség.Most meg nem." -na ja Gergő ha tovább változik a világ még komcsi lesz a Viktorból újra, mert akkor meg arra lesz szükség. Hülye vagy te úgy ahogy vagy : vagy csak meg kellett hálálni " a Soros milliókat telepítene be " dogma árát ami virít a mandin. Amúgy a kommunizmus vége felé lehetett volna nemzeti tolvajunk keresztény konzervatív mélyen vallásos csávó is. Sajna ő csak csávó maradt.Ezért kiabálta be a parlamentbe "térdre csuhások" mert úgy áthatotta a hit.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!