Székely szabadság napja: jogerősen pert nyertek a szervezők

2016. július 05. 21:33

Jogerősen pert nyertek a Székely szabadság napján, március 10-én tartott marosvásárhelyi demonstráció szervezői Dorin Florea marosvásárhelyi polgármesterrel szemben: Florea nem tilthatta volna be a felvonulást.

2016. július 05. 21:33

Jogerősen pert nyertek a Székely szabadság napján, március 10-én tartott marosvásárhelyi demonstráció szervezői Dorin Florea marosvásárhelyi polgármesterrel szemben: a táblabíróság megállapította, az elöljáró nem tilthatta volna be a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által meghirdetett felvonulást - közölte internetes oldalán az erdélyi Krónika kedden.

A lap az SZNT jogi képviselőjét, Kincses Elődöt idézve azt írta: a gyülekezési törvény szerint a városgazdának tudomásul kellett volna vennie a bejelentést, miután a törvényes határidőn - 48 órán belül - nem emelt ellene kifogást.

A Székelyföldnek autonómiát követelő megmozdulást meghirdető SZNT vezetői csaknem egy évvel korábban bejelentették a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalnál a 2016-os és a 2017-es székely szabadság napi tömegrendezvényt, hogy ne járjanak úgy, mint 2015-ben, amikor a demonstrációt Marosvásárhely polgármestere hivatalosan betiltotta. Mivel a polgármester a törvényben megszabott 48 órán belül nem emelt kifogást az idei rendezvény ellen, a bíróság 2016 januárjában első fokon a bejelentés tudomásul vételére kötelezte a polgármestert. Florea fellebbezett az elsőfokú ítélet ellen, ebben a perben született most – az alapfokú határozatot megerősítő - jogerős végzés.

Törvénytelenül járt el a polgármester

Kincses Előd szerint Marosvásárhely polgármestere törvénytelenül járt el, amikor figyelmen kívül hagyta a gyülekezési törvény előírásait, és nem láttamoztatta az SZNT által 2016-ra, illetve 2017-re bejelentett március 10-i utcai tüntetést.

A polgármester, Maros megye prefektusa és az eseményről beszámoló román sajtó egy része mégis végig azt hangoztatta, hogy „engedély nélküli”  megmozdulásról van szó, a csendőrség pedig erre alapozva bírságolt - emlékeztetett az ügyvéd.

A pofátlanság tetőfoka

A március 10-i esemény előtt Izsák Balázs és ügyvéd kollégája személyesen ismertették a gyülekezési törvény előírásait Iulius Cenan csendőrparancsnokkal, akinek bemutatták az akkor már létező alapfokú ítéletet. Mindezt figyelmen kívül hagyva a csendőrség több száz résztvevőt bírságolt meg. Nem úszta meg büntetés nélkül az az ötven önkéntes sem, akinek a névsorát maga Izsák Balázs adta le a csendőrségre a menetelést megelőző héten.

„Ez a pofátlanság tetőfoka, hogy a csendőrség listát kér azokról, akik segédkezni fognak a rend fenntartásában, a rendbontás nélkül lezajlott tüntetés után viszont megbírságolja őket, méghozzá szervezőkként” – mutatott rá Kincses. Az ügyvéd szerint a csendőrség utána sem nézett, hogy a bejelentett ötven önkéntes közül mindenki ott volt-e a rendezvényen, vagy sem. Kiderült, hogy különböző okok miatt hatan közülük nem vettek részt a demonstráción, mégis megbírságolták őket.

A szervezőknek igazat adó jogerős ítélet nyomán az SZNT bizakodón várja azokat a pereket, melyeket a megbírságolt résztvevők indítottak a csendőrség ellen – írta az erdélyi lap.

 

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ellensúly
2016. július 06. 13:27
Magyarországot már akkor is nehéztüzérséggel lőnék, ha nem első számú sugárútján engedné felvonulni a szexuális devianciát hirdetőket, Románia egyik szélsőségesen soviniszta polgármestere pedig nyugodtan tilthatja be az általa finoman szólva nem kedvelt – mellesleg őshonos – nemzet bármilyen megmozdulását. Kettős mérce?! Ugyan dehogy! Véletlenül sem!
fogd a pénzt és kuss
2016. július 06. 08:29
liberális tempó
balbako_
2016. július 06. 06:43
Helyes!
kispufi
2016. július 05. 21:42
úristen, ez egész biztos? ez melyik ország bíróságának a döntése? nem is merem hinni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!