Magyar Nemzet: A BRFK szerint nem bűn visszadátumozni egy dokumentumot

2016. március 23. 13:04

A rendőrség szerint nem történt bűncselekmény a letelepedési kötvények engedélyezési folyamatában – adta hírül az MNO. Annak ellenére ez a rendőrség álláspontja, hogy az Országgyűlés gazdasági bizottsága négy nappal visszadátumozott egy dokumentumot.

2016. március 23. 13:04

A Magyar Nemzet még tavaly fordult az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalához, hogy bejelentést tegyen a letelepedési kötvények engedélyezési folyamatával kapcsolatban. Az Országos Rendőr-főkapitányság feljelentésként kezelte a bejelentést, és nyomozást indított az ügyben. Most azonban kiderült, hogy a rendőrség szerint nem történt bűncselekmény a letelepedési kötvények engedélyezési folyamatában, azaz azzal sincs gond, hogy az Országgyűlés gazdasági bizottsága négy nappal visszadátumozott egy dokumentumot.

A Magyar Nemzet bejelentésében olyan eseteket emelt ki, amelyben a bizottság érthetetlenül járt el a forgalmazási engedélyekkel kapcsolatban. A 2013-ban még Rogán Antal vezette gazdasági bizottság ugyanis még azelőtt pecsételte le a VolDan Ltd. és az S&Z Program Ltd. kötvényforgalmazási engedélyeit, mielőtt a liechtensteini igazságügyi hivatal kiadta volna azokat. A BRFK tájékoztatása szerint azonban még csak közirat-hamisítás sem történt.

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
liberálzöld.
2016. március 24. 03:02
Ettől kezdve tényleg muszáj a számlákra fizetési határidőt feltüntetni? Vagy azt figyelembe venni? Hátha csak vissza van dátumozva ...
Mindjárt
2016. március 23. 17:45
Az a lényeg, hogy még sokáig lehet kgbélázni. Orbán, a felcsúti vajda házi főügyésze, Polt Péter másodszor is meghosszabította a nyomozást, most 90 napra, junius 20-ig. Az a Polt Péter akinek az apja Polt Miklós a Kádár-rezsim alatt a Legfőbb Ügyészségen a bírósági főosztály örökös vezetője volt. Milyen jól kiegészítik egymást ezek a mocskos kommunisták, kommunista kölkeik akik ma is a rákosi/kádár diktatúra mocskos módszereit alkalmazzák magyar emberek bemocskolására. Mocskos kommunista csürhe!
Mindjárt
2016. március 23. 16:13
A zsideszbolsi kormány egy bűnöző banda. Ezek csak hazudni, rágalmazni és lopni, nagyon sokat lopni képesek. Szegény Magyarország!
brekker
2016. március 23. 15:12
Addig ravaszkodik Rogán, hogy a végén beleragad valami csokis nokedlibe.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!