Új Budapest-törvényt akar az MSZP

2013. március 12. 15:10

Az MSZP és együttműködő szervezetei önálló Budapest-törvényben rendeznék a város fejlődésének kérdéseit, a főváros kormánnyal, agglomerációval és kerületekkel való kapcsolatát.

2013. március 12. 15:10

Horváth Csaba, a szocialista párt alelnöke és fővárosi frakcióvezetője keddi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy hat ellenzéki szervezettel együttműködve kilenc területet tekintettek át, s felállították azon tennivalók rangsorát, amelyek a 2014-es választások utáni fejlődéshez szükségesek.

Kiemelte: szemben az elmúlt három évvel, amikor a „Budapest-politika Budapest kifosztásának politikája volt”, a fővárosiak valódi érdekképviseletére van szükség. A szocialista politikus szerint a legfontosabb teendő „Budapest önrendelkezésének helyreállítása”. A szocialista politikus jelezte: a civilszervezeteket intézményesítetten kell bevonni a városvezetés mindennapi életébe.

Az együttműködésben részt vevők – az MSZP, a Demokratikus Koalíció (DK), a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, a Szövetségben, Együtt Magyarországért, a Változást! 2014, a HÍD a Demokráciáért Egyesület, valamint a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége – egy új, önálló Budapest-törvény is szorgalmaznak, amely a főváros kapcsolatrendszereit szabályozná és a város fejlődésének kérdéseit rögzítené.

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gudmen
2013. március 12. 15:55
ez is fájo pont, hogy Demszkynek még csak a neve se merült fel egyetlen bünös eseménnyel kapcsolatban sem...
luga
2013. március 12. 15:40
Volt rá 20 évetek. Azt tehettetek, amit csak akartatok. Most már talán befoghatnátok.
abraxas
2013. március 12. 15:25
Most olvasom: Budapest kifosztása?! Átvállaltak 104 milliárd forintnyi adósságot a korábbiból! Ami Demszky, Hagyó és Horváth Csabi alatt felhalmozódott!
abraxas
2013. március 12. 15:24
Az eddigivel mi a baj?!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!