A nagy gazdasággal büszkélkedő országok azonban csendes játékot játszanak: miközben folyamatosan háborúpárti kommunikációt folytatnak, a gyakorlatban alig küldenek valamit Kijevnek. Franciaország félmilliárd eurót, Olaszország 700 milliót, Spanyolország pedig 340 milliót áldozott „a demokrácia védelmére”, bőszen hangoztatva, hogy addig segítik Ukrajnát, ameddig csak szükséges.
Ígérni bármit lehet
Mielőtt elérzékenyülten fejet hajtanánk Scholz nagysága előtt, tegyük hozzá: a segélyekbe azt is beleszámolják, ami csak ígéret szintjén hangzott el. Márpedig Németország mestere az ígérgetésnek. Tavaly augusztusban például az derült ki, hogy az összecsődített sajtó előtt bejelentett óriási, 3 milliárd eurós fegyvercsomagnak mindössze töredéke érkezett meg Ukrajnába (a Marderekből, az IRIS-T rendszerekből és az azokat szállító járművekből nulla, azaz nulla darab, a beígért 110 Leopardból mindössze tíz, a 7 radarrendszerből csupán egy, a 26 350 tüzérségi lövedékből pedig csak 850 érte el a határt), így a kancellárnak sem kell a szomszédba szaladgálnia egy kis hangemberkedésért.
Ami a Leopardokat illeti, azok olyan gyalázatos állapotban vannak, hogy az ukránok időnként egyszerűen visszaküldik a feladónak, mondván: ócskavasakkal semmit nem tudnak kezdeni. A nagy hatótávolságú Taurus rakétákról már nem is beszélve, mert hiába az ukrán könyörgés, Scholz nem hajlandó összecsomagolni a küldeményt, ezzel jelezvén: német fegyverekkel már csak a történelmi tapasztalatok miatt sem lenne szerencsés mondjuk Moszkvára csapást mérni.