Még egy szó a globális gabonahiány hazug mítoszáról

Volodimir Zelenszkij szerint azzal, hogy az oroszok felrúgták a fekete-tengeri gabonakereskedelmi egyezményt, az ukrán terményt pedig ismét nem lehet vízi úton kiszállítani az országból,

Ez a megfogalmazás nem új: tavaly, a háború kitörése után a fekete-tengeri kereskedelem hasonló káoszba süllyedt, Putyint akkor is azzal vádolták, hogy a világ éhező népeitől fosztja meg az éltető ukrán gabonát. 

Menet közben aztán kiderült két dolog: az egyik, hogy a szolidaritási, szárazföldi útvonalon az Ukrajnával szomszédos tagállamok saját gabonakereskedelme kezd tönkremenni, 

hanem az itt helyezkedő kereskedők vásárolták fel és adták el az EU-s piacon. 

A másik, hogy az ukrán gabonaexport akkorát változott egyetlen év alatt, ami egyáltalán nem indokolja az éhezésről és humanitárius katasztrófákról szóló mondatokat. A célországok ugyanis már messze nem azok, amelyek egy esztendővel a háború kitörése előtt voltak: a legnagyobb felvásárló Kína, a tízes listába pedig olyan országok kerültek kiemelt vevőként, amelyek előtte szerényebben a leghátsó sorokban álltak.

Vörös hering

Mi történt? Az, amiről most már az oroszbarátsággal cseppet sem vádolható liberális mainstream média is egyre nyíltabban és egyre többször beszél: a közhiedelemmel ellentétben az ukrajnai háború egyáltalán nem vezetett világméretű búzahiányhoz. A globális éhezés valóban növekedett, 

Az elmúlt esztendőkben az élelmiszerinfláció és a szélsőséges időjárási események (a tavalyi nyárra sokáig fogunk emlékezni) egyaránt romboló hatással voltak a gabonakereskedelemre. Bár az éghajlatváltozás a legközvetlenebb és legnyilvánvalóbb veszélyforrás, sokan hajlamosak voltak az ukrajnai háború kirobbanásának tulajdonítani az élelmiszerbiztonsági válságot, azért, mert a háborús felek történetesen éppen a világ két legnagyobb gabonaexportőr nemzete. És persze azért, mert az ukrán vezetés ezt mondta. 

Már megint a kapzsinfláció

A globális gabonakínálat az ukrajnai háború kitörésével nem változott. Az ENSZ adatai szerint 2021 júliusa és 2022 júliusa között (ebben az időszakban ment fel és érte el csúcspontját a búza ára) 

A kereskedelembe bocsátott mennyiség 3 millió tonnával ugrotta meg az egy évvel korábbi számokat, míg a teljes búzakínálat 275 millió tonnával haladta meg a ténylegesen felhasznált mennyiséget. Globális hiányra az ukrán gabona leálló kereskedelme miatt tehát nehéz beszélni.

Az, hogy a búza ára annyira megugrott, a piacot uraló vállalatoknak köszönhető. Nincsenek sokan, hatalmuk éppen ezért óriási. A világ gabonakereskedelmének 70 százalékát négy vállalat, az Archer-Daniels-Midland, a Bunge, a Cargill és a Louis Dreyfus irányítja, ötödiknek pedig ott van a Glencore, a maga tíz százalékos részesedésével. 

A háború első három-négy hónapjában ezek a vállalatok rekordbevételt kezdtek produkálni: a Cargill éves bevétele 23 százalékkal (165 milliárd dollárra), míg a Louis Dreyfus nyeresége 80 százalékkal nőtt. Az extraprofit az árfelhajtásból származott, a kereslet-kínálat valós helyzetét azonban nem tükrözték. Ezzel egy időben a határidős gabonapiacokon a fedezeti alapok is óriási mozgolódásba kezdtek, és 23 százalékról 72 szalékra növelték a részesedésüket, ami 1,9 milliárd dollár bevételt hozott nekik – kihasználva az ukrajnai háború gabonamítoszát és annak árnövelő hatását. 

Megváltozott célállomások

Mindeközben Ukrajna éppen oda nem szállított, ahová elnökének szavai szerint a globális élelmiszerválság elkerülése érdekében szállítani akart. A fekete-tengeri megállapodásnak köszönhetően 32,9 millió tonna gabonával kereskedett összesen, ennek 81 százalékát azonban a magas és közepes jövedelmű országokba szállította. Az üzlettel a legjobban Spanyolország, Olaszország, Hollandia, Kína és Törökország járt jól. Az alacsony jövedelmű országok

A fekete-tengeri kereskedelmi megállapodás valójában tehát az ukrán gazdaság és az agrárkereskedelmi vállalatok érdekeit igyekezett figyelembe venni, de nem volt köze semmilyen világméretű éhezés elleni küzdelemhez. 

A globális éhezés erősödésének valós oka nem a gabonahiány, hanem az importképesség gyengülése, amelyet alapvetően a hanyatló exporttevékenység, a devizabevételek csökkenése és a tőkekiáramlás okoznak az egyes országokban. Ha valódi cselekvési tervek helyett hamis narratívákkal, nem létező okokra hivatkoznak a vezetők, az csak súlyosbítani fogja a problémát, hiszen éppen annak lényegi részét fátyolozzák el egy olyan történettel, aminek nincsen valós alapja.

Címlapfotó: 123RF

További cikkeinket, elemzéseinket megtalálja a makronom.hu oldalon.