Még egy szó a globális gabonahiány hazug mítoszáról

2023. augusztus 16. 07:08

Az ukrán narratíva azt sugallja, hogy százezrek kezdenek éhezni a fekete-tengeri gabonakereskedelem leállása miatt. De ebből nem sok minden igaz.

2023. augusztus 16. 07:08
Ukrán gabona
Révész Béla Ákos
Révész Béla Ákos

A Makronóm Intézet elemzőjénk írása.

Volodimir Zelenszkij szerint azzal, hogy az oroszok felrúgták a fekete-tengeri gabonakereskedelmi egyezményt, az ukrán terményt pedig ismét nem lehet vízi úton kiszállítani az országból,

a világ az élelmiszerválság közelébe kerülhet, több millió ember életét sodorva veszélybe”.

Ez a megfogalmazás nem új: tavaly, a háború kitörése után a fekete-tengeri kereskedelem hasonló káoszba süllyedt, Putyint akkor is azzal vádolták, hogy a világ éhező népeitől fosztja meg az éltető ukrán gabonát. 

Menet közben aztán kiderült két dolog: az egyik, hogy a szolidaritási, szárazföldi útvonalon az Ukrajnával szomszédos tagállamok saját gabonakereskedelme kezd tönkremenni, 

az ukrán szállítmányok ugyanis sehogy nem akartak eljutni az európai kikötőkbe, hogy aztán az „éhező” országokba induljanak tovább, 

hanem az itt helyezkedő kereskedők vásárolták fel és adták el az EU-s piacon. 

A másik, hogy az ukrán gabonaexport akkorát változott egyetlen év alatt, ami egyáltalán nem indokolja az éhezésről és humanitárius katasztrófákról szóló mondatokat. A célországok ugyanis már messze nem azok, amelyek egy esztendővel a háború kitörése előtt voltak: a legnagyobb felvásárló Kína, a tízes listába pedig olyan országok kerültek kiemelt vevőként, amelyek előtte szerényebben a leghátsó sorokban álltak.

Ezt is ajánljuk a témában

Vörös hering

Mi történt? Az, amiről most már az oroszbarátsággal cseppet sem vádolható liberális mainstream média is egyre nyíltabban és egyre többször beszél: a közhiedelemmel ellentétben az ukrajnai háború egyáltalán nem vezetett világméretű búzahiányhoz. A globális éhezés valóban növekedett, 

csakhogy ennek vajmi kevés köze volt az ukrán gabonához, annál inkább a spekulánsokhoz és az extraprofitot habzsoló kereskedelmi vállalatokhoz. 

Az elmúlt esztendőkben az élelmiszerinfláció és a szélsőséges időjárási események (a tavalyi nyárra sokáig fogunk emlékezni) egyaránt romboló hatással voltak a gabonakereskedelemre. Bár az éghajlatváltozás a legközvetlenebb és legnyilvánvalóbb veszélyforrás, sokan hajlamosak voltak az ukrajnai háború kirobbanásának tulajdonítani az élelmiszerbiztonsági válságot, azért, mert a háborús felek történetesen éppen a világ két legnagyobb gabonaexportőr nemzete. És persze azért, mert az ukrán vezetés ezt mondta. 

Már megint a kapzsinfláció

A globális gabonakínálat az ukrajnai háború kitörésével nem változott. Az ENSZ adatai szerint 2021 júliusa és 2022 júliusa között (ebben az időszakban ment fel és érte el csúcspontját a búza ára) 

a világ össztermelése nemhogy csökkent, de 5 millió tonnával nőtt. 

A kereskedelembe bocsátott mennyiség 3 millió tonnával ugrotta meg az egy évvel korábbi számokat, míg a teljes búzakínálat 275 millió tonnával haladta meg a ténylegesen felhasznált mennyiséget. Globális hiányra az ukrán gabona leálló kereskedelme miatt tehát nehéz beszélni.

Az, hogy a búza ára annyira megugrott, a piacot uraló vállalatoknak köszönhető. Nincsenek sokan, hatalmuk éppen ezért óriási. A világ gabonakereskedelmének 70 százalékát négy vállalat, az Archer-Daniels-Midland, a Bunge, a Cargill és a Louis Dreyfus irányítja, ötödiknek pedig ott van a Glencore, a maga tíz százalékos részesedésével. 

A háború első három-négy hónapjában ezek a vállalatok rekordbevételt kezdtek produkálni: a Cargill éves bevétele 23 százalékkal (165 milliárd dollárra), míg a Louis Dreyfus nyeresége 80 százalékkal nőtt. Az extraprofit az árfelhajtásból származott, a kereslet-kínálat valós helyzetét azonban nem tükrözték. Ezzel egy időben a határidős gabonapiacokon a fedezeti alapok is óriási mozgolódásba kezdtek, és 23 százalékról 72 szalékra növelték a részesedésüket, ami 1,9 milliárd dollár bevételt hozott nekik – kihasználva az ukrajnai háború gabonamítoszát és annak árnövelő hatását. 

Megváltozott célállomások

Mindeközben Ukrajna éppen oda nem szállított, ahová elnökének szavai szerint a globális élelmiszerválság elkerülése érdekében szállítani akart. A fekete-tengeri megállapodásnak köszönhetően 32,9 millió tonna gabonával kereskedett összesen, ennek 81 százalékát azonban a magas és közepes jövedelmű országokba szállította. Az üzlettel a legjobban Spanyolország, Olaszország, Hollandia, Kína és Törökország járt jól. Az alacsony jövedelmű országok

az ukrán gabonaexport 3 százalékából, konkrétan a búza esetében pedig 9 százalékból részesültek. Az afrikai országok még ennek is csak a töredékét kapták, ennek fényében pedig bajos igazat adni az ukrán és nyugati narratívának a tömeges éhezésről.

A fekete-tengeri kereskedelmi megállapodás valójában tehát az ukrán gazdaság és az agrárkereskedelmi vállalatok érdekeit igyekezett figyelembe venni, de nem volt köze semmilyen világméretű éhezés elleni küzdelemhez. 

A globális éhezés erősödésének valós oka nem a gabonahiány, hanem az importképesség gyengülése, amelyet alapvetően a hanyatló exporttevékenység, a devizabevételek csökkenése és a tőkekiáramlás okoznak az egyes országokban. Ha valódi cselekvési tervek helyett hamis narratívákkal, nem létező okokra hivatkoznak a vezetők, az csak súlyosbítani fogja a problémát, hiszen éppen annak lényegi részét fátyolozzák el egy olyan történettel, aminek nincsen valós alapja.

Ezt is ajánljuk a témában

 

Címlapfotó: 123RF

További cikkeinket, elemzéseinket megtalálja a makronom.hu oldalon.
 


 

 

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kiss.istvan770
2023. augusztus 16. 21:28
A háború óta, amíg nyitva volt az út az Ukrajnában termelt külföldi tulajdonú (Többségében Monsanto.) gabona útja, csak 3%-a érkezett az éhező afrikai országokba, a 97%-a piaci alapon, jó pénzért Európában és néhány más országban kelt el. Ebben az évben Oroszország látja el az éhező országokat, amelyek nem tudnak érte fizetni ajándékként kapják.
Szuperszig
2023. augusztus 16. 11:02
Ezek már tavaly is annyira éheztek, hogy csak na! Mára már csak háromszor annyian vannak.
Gullwing
2023. augusztus 16. 09:03
Tehát megint hazudtak....a libcsik ukrajna meg a többi féreg.
buckafej-2
2023. augusztus 16. 08:42
Nem lep meg, hogy üzérkednek, a háború extraprofitot hoz. A vicces, hogy a Louis Dreyfus francia zsidó alapítású cég vezetője egy orosz származású csaj.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!