A klímaváltozásra hivatkozva épít új világrendet Amerika Európában: csak a magyarok állják a sarat

Május 31-én hajnalban olajembargós megállapodás született az EU-ban az oroszellenes hatodik szankció keretein belül. (A világosan kinyilvánított magyar célokat sikerült elérni. Öröm, büszkeség.) Az EB a megállapodást nagy sikernek tartja. Kétségtelen, hogy (eddig) ez a legsúlyosabb lépés, ám hatásai a szankcionáló Unió számára is akár végzetesek lehetnek. A megállapodás inkább kudarc, ráadásul a döntés mindenféle gazdaságossági számítás híján van. Ez a szankció persze nem a levegőből jött, mint ahogy az orosz – ukrán háború sem a véletlen szüleménye. Érdemes (csak egy évnyit) visszatekinteni az egyre elviselhetetlenebbül felgyorsuló időben.

Ukrajna pedig régóta az orosz provokációs színterük.  Ellentmondásos szerepet játszik a klímaváltozásnak nevezett, és tudományosan legfeljebb csak részben igazolt világfolyamat kezelésében, ugyanakkor  nyilvánvaló érdekeit érvényesíti a cseppfolyós gáz  ügyében.

Az amerikai célokhoz az egyébként világfronton jelentősen gyengülő Európai Unió egységére, pontosabban uniformizáltságára van szükség. E tekintetben az Európai Parlament a teljes, az Európai Bizottság a csaknem teljes idomulást mutatja. Az EU elérkezettnek látta az időt arra, hogy a klímaváltozásra  hivatkozva, valós gazdaságossági háttértanulmányok híján, gigászi méretű energiaár emelkedést engedjen, pontosabban kényszerítsen rá a tagállamok terepére. A globalizált világ fő aktorai az átállás költségeiből minél többet akarnak az állampolgárokra hárítani. E történésekben újra és újra centrális szervező erőként  érzékeljük - például a davosi találkozókon – a Klaus Schwab  féle „The great Reset” irányzat érvényesülését. Hatalmas fenyegetés ez a fejlett országok középosztályai felé.

Egyre nyilvánvalóbb lett, hogy éppen ez lehet a cél.

Aztán jött a háború, a többit már tudjuk. 
Szögezzük le: az emberiség jelen pillanatban sokat tesz értelmes önmaga elpusztításáért. Mi is ebben a világban élünk. Nem tudhatjuk, hogy hetek, hónapok vagy akár évek múlva nálunk is elviselhetetlen lesz-e a helyzet, de nyugodtan kimondhatjuk, egyelőre egyenes tartással álljuk a sajnos nem csökkenő sarat. 

Vissza a konkrét mához. Hogy fogadták a magyar mentességről szóló hírt a „függetlenek”? Először egy „elméleti” megközelítés Gregor Mayertől (Profil, Ausztria) a balliberális felfogás több évtizedes tollából: „A Nyugat szinte semmit sem tesz, hogy leleplezze és visszaszorítsa Orbán Viktor antidemokratikus, autoriter szándékait. Putyin trójai falova még jó pár csatát meg fog vívni az EU legmagasabb szintjén.” Csak a szokásos politikailag inkorrekt szöveg.

Telex: „Magyarország egyedüli tagállamként is vétóval fenyegethette az egész szankciós csomagot. (De nem fenyegette – V.J.) Kevésbé hangosan és a vétót nem lobogtatva bár, de Szlovákia és Csehország sem támogatta teljes mértékben az olajembargót, (…) érkeztek hírek horvát és bolgár külön igényekről is.”

Több oka lehet, de az egyik biztos az, hogy nálunk kétharmados kormányzás van, náluk pedig kétharmad leheletnyi.

Egy kis tekintélymentési kísérlet a HVG eurológusától: „A nemzetközi hírügynökségek, sok elemző és természetesen Orbán Viktor is nagy sikernek tartja, hogy Magyarország egyelőre ki tudott bújni az orosz olaj importjára vonatkozó EU-s tilalom alól. A részletek azonban ennél sokkal árnyaltabbak, ezzel ugyanis Magyarország uniós forrásoktól vágja el magát, miközben az EU demonstratívan szakít az orosz olajjal, politikai üzenetet küldve Moszkvának, de Budapestnek is”. 

Végül egy kis színes ebben az őrületben a DK alelnökétől, Molnár Csabától, aki nyilvános szerepléseikor csak akkor van tornacipőben, amikor a főnöke is. Orbán háromszoros kudarca az olajembargó, fejtegeti, mert (Orbánnak) nem sikerült megvédeni Putyint a szankcióktól, nem sikerült „zsarolással kikényszeríteni” a felfüggesztett uniós támogatásokat, továbbá csak részleges és átmeneti mentességet kapott néhány ország az olajembargó alól, habár a miniszterelnök teljes mentességet szeretett volna.

Hát így (s)írnak ők.