A koronavírus éve: Siker keleten, kudarcok nyugaton

Kereste a választ, hogy miként kényszeríthette térdre a járvány Európát és az Egyesült Államokat, és mi lehet az oka annak, hogy eközben Ázsiában és a világ kevésbé fejlett vagy gazdaságilag központi részein, lényegesen kisebb pusztítást végzett a vírus. 

Fájdalmasan naív nyugat

Devi Sridhar, edinburgh-i közegészségügyi professzor szerint a világ leggazdagabb nemzetei abban a hitben ringatták magukat hosszú ideje, hogy gazdasági és egészségügyi felsőbbrendűségük hatalmas védelmet jelent a betegségek ellen, és garantált ellenszer a járványokkal szemben. 

Az elmúlt év tapasztalatai bebizonyították, hogy a sérthetetlenség csak egy mítosz volt. Hiszen meglepő módon ezek az országok sokkal jobban megszenvedték a járvány tombolását. A pandémia központja az első egy-két hónapot leszámítva végig nem Kínában volt, ahonnan a fertőzés elindult, de még csak nem is annak közelében. 

A koronavírus „káosza”

Ennek okai épp annyira nem egyértelműek, mint ahogyan az egész járvány viselkedése és tulajdonságai sem. Szerepe lehet a terjedés dinamikáját befolyásoló véletlennek, mert a meglévő fertőzések csak kis hányada okoz további fertőzést, a többi beteg esetében megszakad a lánc. A demográfiai összetételnek, hiszen a világ számos „fiatal” országában szinte egyetlen halálos áldozatot sem követelt a vírus, és a társbetegségek is gyakoribbak egy öregedő társadalomban. A földrajzi elhelyezkedésnek, mert például a szigetek könnyebben izolálhatóak, így egyszerűbb helyzetben vannak, ha karanténról van szó. Úgy tűnik, hogy a hőmérséklet és a páratartalom, de akár a légkondicionáló berendezések elterjedése is előkelő helyet foglal el a befolyásoló tényezők listáján. De hiába van egy sor szempont, ami meghatározó lehet, mégis szinte mindegyikre könnyű kivételt találni. Japán kifejezetten öregedő társadalom, mégis sikeresen küzdött meg a járvánnyal, nem úgy, mint az Egyesült Királyság, mely pedig ráadásul sziget, tehát elvileg könnyű dolga lett volna. 

Hasonló stratégiák, eltérő eredmények

Bár a világ legtöbb pontján hasonlóképpen a lezárásokkal és korlátozásokkal igyekezetek megfékezni a járvány terjedését és kézben tartani az eseményeket, mégis hatalmas eltérések tapasztalhatók az eredményesség terén. Európában, Észak-Amerikában és Dél-Amerikában szinte teljes volt a kudarc. A Szaharától délre fekvő Afrikában és Dél-Ázsiában bár átlagosan magas esetszámokat jelentettek, mégis ehhez képes alacsony volt a halálozási arány, elsősorban a népesség korszerkezetének köszönhetően. Kelet-Ázsiában, Délkelet-Ázsiában és Óceániában egyértelműen sikeres volt a védekezés. Az egymillió lakosra jutó halálozási arány Németországban 900 fő, az Egyesület Államokban 1.600 fő, míg Új-Zélandon összesen 5 fő. Ehhez képest Kínában mindössze 3,36 fő, Tajvanon 0,42 fő és Vietnámban csupán 0,36 fő. De Japán elöregedő társadalmában is 67 fő, míg a hasonló korszerkezetű Egyesült Királyságban több mint 1.800 fő.

Tétlenség vagy alaposság?

A hatalmas különbségekért hibáztathatjuk a véletlent, a természeti vagy kulturális tényezőket, esetleg kapaszkodhatunk abba, hogy Ázsiának több tapasztalata van már a SARS és a MERS vírusokkal. Azonban az tény, hogy például míg Tajvan és Szingapúr azelőtt bezárta az országot, hogy a vírus valóban felbukkant volna náluk, addig Olaszországban, mire rájöttek, hogy súlyos járvány van, már túl késő volt. 

Az európai országok és az USA csak vártak, és nem akarták elhinni, hogy elérheti őket valóban a pandémia. Mikor Olaszországban és Spanyolországban egyértelművé vált a helyzet, a kontinens többi országa még mindig kivárt. A döntéshozók vonakodtak intézkedéseket hozni, és kezdetben talán maguk is elképzelhetetlennek hitték, hogy a világ ezen részén, be lehet zárni az embereket, vagy meg lehet tiltani nekik, hogy a nyári szabadságukat külföldön vagy akár egy világkörüli úton töltsék. Mire azonban cselekvésre szánták el magukat, már késő volt. Ráadásul a tesztelések, lezárások, kontaktkutatások, karantén intézkedések sorra kudarcot vallottak és nem hozták meg a kívánt eredményt. Persze, hiszen már késő volt, és a társadalmi fegyelmezettség és a döntéshozók következetessége is hiányos volt. 

Az idő élet, egy járványban

A váratlan és mindenkit megdöbbentő helyzetben persze egyetlen felelős beosztásban lévő személy vagy vezető sem volt könnyű helyzetben. Mike Ryan, a WHO egészségügyi veszélyhelyzetekért felelős ügyvezető igazgatója szerint egy világjárvány idején „a tökéletesség a jó ellensége”. A reakciók sebessége sokkal inkább meghatározza a sikert, mint azok tökéletessége. Szerinte túlságosan féltek a döntéshozók attól, hogy hibát követnek el, és közben a tétlen várakozással követték el a legsúlyosabb hibát. 

Valószínűleg abban rejlik az ázsiai országok sikere, hogy gyorsan és határozottan vezettek be intézkedéseket. Nem késlekedtek a következményektől, reakcióktól vagy esetleges hibáktól rettegve, nem vártak a WHO állásfoglalására és iránymutatására. Európai szemmel nézve ezek persze drasztikus megoldásnak tűnhetnek, de az áldozatokra gondolva, utólag nem nehéz mégis indokoltnak érezni a reakciójukat. 

Könnyű végtelen felelőtlenséget látni azokban az esetekben, amikor például Spanyolországban már napi 6.000 regisztrált esetnél jártak, de csak tíz nappal később rendelték el a lezárásokat. Vagy, hogy Franciaországban tavaly március 15-én még választásokat tartottak, személyes részvétellel, miközben már 5.000 regisztrált esetük volt. Vagy amikor az Egyesült Királyságban már naponta duplázódtak a fertőzöttségi számok, mégis 250.000 ember vett részt március közepén a Cheltenham Fesztiválon. 

Döntés nélkül nincs siker

A lassúságnak tehát komoly ára volt. Amint az állampolgárok szembesültek a helyzet komolyságával, talán nem váltott volna ki nagy ellenállást, ha a szinte egy éven át tartó lezárások helyett, egy rövidebb, de drasztikusabb intézkedéssorozattal hatékonyan megállítják az országok a vírus terjedését. De sokan a felelősök közül jobban tartottak a pániktól, mint magától a vírustól. Még az egészségügyi és járványügyi szakértők is időnként inkább óvatosan fogalmaztak, mint határozottan és szakszerűen, sőt ugyanez igaz az Egészségügyi Világszervezetre (WHO) is. 

A világnak ezen a részén, ahol hosszú ideje nem kellett hasonló vészhelyzettel megküzdenünk, nehezen és körülményesen hozzuk meg a fontos döntéseket, ami ilyenkor súlyos következményekkel jár. Ezek után pedig csak sovány vigasz lehet, hogy akár az Egyesült Királyság, akár Amerika az intézkedések terén mutatott tétlenség és kudarcok után, élen jár az oltások tekintetében. Sajnálatos, hogy képtelenek voltak a vezetők kézben tartani a helyzetet, határozott döntéseket hozni, és egy idő után már semmi mást nem tettek, csak várták, hogy a tudósok elkészüljenek a vakcinákkal. A kérdés az, hogy ugyanez fog megismétlődni a következő járvány esetében is vagy sikerül tanulni a most elkövetett hibákból?