Az európai minimálbér egy karnyújtásnyira van Dobrev Klára szerint

2020. október 22. 18:19

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője azt állítja, hogy lesz európai minimálbér.

2020. október 22. 18:19
null

Dobrev Klára csütörtöki, online sajtótájékoztatóján hivatkozásként azt mondta, hogy az Európai Parlament szerdán a kétharmadosnál nagyobb többséggel támogatta az általa kidolgozott foglalkoztatási és szociálpolitikai iránymutatásokat. A politikus úgy fogalmazott: az ajánlásokból hamarosan minden tagország számára kötelező jogszabályok születhetnek.

Hangsúlyozta, arra kérte a bizottságot, hogy haladéktalanul dolgozza ki azt a módszertant, amellyel minden egyes uniós országban meg lehet állapítani, hogy mekkora a tisztességes megélhetéshez szükséges minimálbér. Fel kell számolni a dolgozók kizsákmányolását, nem lehet megengedni, hogy nyolc órát dolgozó emberek ne keressenek annyit, amennyiből saját magukat és családjukat el tudják tartani – jelentette ki Dobrev Klára.

Azt is elmondta, a jelentés sürgeti, hogy hozzák létre az európai egészségügyi uniót. Olyan minimumszabályokra van szükség, amelyek garantálják, hogy egy magyar ne kaphasson rosszabb egészségügyi ellátást, mint például egy holland – tette hozzá.

Arra is kitért, hogy az országok közötti különbségek leküzdésének érdekében a mostaninál sokkal többet kell fordítani az oktatásra és szociális kiadásokra, valamint arra is figyelni kell, hogy a szegénységi küszöb alatt élő nyugdíjasok minden tagállamban méltányos nyugdíjat kapjanak.

A politikus végül azt mondta, felháborítónak tartja, hogy a Fidesz EP-képviselői nem támogatták a jelentés elfogadását.

(MTI)

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Da Vinci
2020. október 25. 11:01
GYURCSÁNY felesége, GYURCSÁNYNÉ Dobreva gorilla ismét HAZUDIK! ,, Na, mit hazudott ma Dobrev Klára? Gyurcsányné szerint ,,lesz,, európai minimálbér. Az Európai Bizottság és az Európai Parlament mindenesetre nem tud róla. Most akkor ki hazudik: Dobrev, vagy Brüsszel? Hatalmas csinadrattával, merjünk nagyot álmodni jeligével jelentette ma be Dobrev Klára, hogy Európai Minimálbér lesz - írjuk nagy kezdőbetűvel -, sőt, még ennél is tovább ment: az alapját adó foglalkoztatási és szociálpolitikai iránymutatást állítólag ő személyesen dolgozta ki. Tehát összefoglalva: Dobrev-elvársnő gazdasági zsenije végre kiszabadulhatott a palackból. és személyes terve alapján fog Brüsszel kötelezővé tenni egy forradalmi gazdasági javaslatot (kár, hogy ez a szellem nem akkor szabadult el, mikor férje miniszterelnöksége alatt nagyobbat zuhant az ország gazdasága, mint bármelyik másik uniós országé.) Sőt, ne szerénykedjünk már: Európa munkásosztályát személyesen Dobrev-elvtársnő menti majd meg. Kár, hogy nem igaz. Ha eleget fogtuk a ujjhegyünkkel fejünket, és újra tudunk koncentrálni, folytatom. Mielőtt bármibe is belemennénk, szögezzünk le néhány dolgot: 1. Európai viszonylatban a magyar minimálbér nem számít rossznak - és hogy nem szakad le a plafon amikor ezt mondom, tudván, hogy Luxemburgban 2142 eurót keresnek a havonta a kukások, elárulom, hogy Luxemburgban ennyit ki is fizetnek lakbérre meg rezsire egy 60 négyzetméteres lakásért. 2. Sajnos az Európai Unió nem csak Luxemburgból áll, hanem Ciprusból, Bulgáriából és Spanyolországból is - mikor a DK-s szavazók Luxemburgi nyugdíjat vizionálnak maguknak mikor Dobrev-elvtárnő ajkait elhagyja az ,,EU-s,, szó, nagyot csalódnának, ha ránéznének a térképre. Egy átlag uniós életforma nagyjából ugyanolyan lenne, mint amit most élünk Magyarországon. 3. Van egyébként hat olyan ország, ahol egyáltalán nincs minimálbér, nem hogy magas vagy alacsony. Dobrev Klára EP-javaslata Valóban tett egy EP-javaslatot Dobrev Klára, a dokumentum átfutása után néhány megjegyzés: A dokumentum nem törvényjavaslat, mindössze egy ,,állásfoglalás,,. 90 százalékban nem arról szól, amit Dobrev elmond a sajtótájékoztatón, hanem többek között arra kéri a parlamentet, hogy lépjen fel hatékonyan a rasszizmus ellen, és hasonlók. A dokumentumban mindössze kétszer szerepel a minimálbér szó. És ott sem tesz semmi konkrét javaslatot, mindössze üdvözli az Európai Bizottság ez irányú kezdeményezését, és javasolja, hogy a nemzeti kormányok hagyományait tiszteletben tartva próbáljon megegyezésre jutni a kérdésben. Az Európai Bizottság kezdeményezésében viszont - amire Dobrev utal - egyértelműen leszögezik, hogy a nem lesz Európai minimálbér. Aki szeretne többet tudni a kérdésről, olvassa el ezt a tanulmányt, https://www.socialeurope.eu/the-european-minimum-wage-will-come-but-how amiben részletesen kifejtik, hogy amit sokan Európai Minimálbérnek hívnak, az mindössze egy megegyezés lesz arról a tagállamok között, hogy a medián kereset minimum 50, esetleg 60 százalékát tegyék meg minimálbérnek. Ezt a kritériumot Magyarország viszont már teljesítette, ahogy a cikkben látható grafikonon is szerepel. https://888.hu/sivalkodjatok/na-mit-hazudott-ma-dobrev-klara-4279188/ Ezeknek a tárgyalásoknak egyébként köze nincs se a közös uniós minimálbérhez, se Dobrev Klárához, tekintve, hogy egyébként 2017-ben kezdődtek, jóval azelőtt, hogy ő tagja volt bármiféle szervezetnek, és idén júniusban értek abba a fázisba, hogy már érdemes róla beszélni. A bizottság célja itt mindössze annyi, hogy minden európai tagállamban legyen valamiféle minimum bér, és hogy ez a megélhetésre elég legyen. Magyarul: a cél nem az, hogy közös minimálbér legyen, hanem az, hogy a térképen szürkével és narancssárgával jelölt országok csatlakozzanak a türkiz csoportba, amiben egyébként Magyarország van.,,
Nehidd El
2020. október 23. 19:02
"A politikus-lamantin úgy fogalmazott: az ajánlásokból hamarosan minden tagország számára kötelező jogszabályok születhetnek." Igen, születHETnek. "Olyan minimumszabályokra van szükség, amelyek garantálják, hogy egy magyar ne kaphasson rosszabb egészségügyi ellátást, mint például egy holland - tette hozzá." Hogy ne szedhessen több áldozatot a COVID pl. Belgiumban és Svédországban, mint Magyarországon?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!