A Platon Karataev zenekar 2016-ban alakult Budapesten, tagjai Balla Gergely, Czakó-Kuraly Sebestyén, Farkas Zsombor és Sallai László. Saját meghatározásuk szerint zenéjüket leginkább a posztrock és az indie folk stílusa határozza meg. Balla Gergellyel a Duna partján találkoztunk, ahonnan lenyűgöző kilátás nyílik a Börzsöny vonulataira. Ideális helyszín egy olyan beszélgetéshez, amelyben a szokásosnál több szó esik a létezést valóban meghatározó dolgokról.
A pilismaróti Duna-parton ülünk. Azt mondtad, egyfajta alkotói elvonuláson vagy itt.
Vecsei H. Miklóssal és Takács Dorinával, Дevával csinálunk egy szakrális koncertszínházat, aminek remélhetőleg az év második felében lesz a bemutatója. Az emberen túlmutató tartományokban szeretnénk matatni, azt próbáljuk most formába önteni. Én írom a szövegeket, de merítek a nagy vallási hagyományok írásaiból is, főleg a misztikából.
Az utóbbi években népszerűvé vált az elvonulás mint kifejezés. Sokszor írják ki emberek a Facebookra, hogy most el fogok vonulni: mintegy bejelentik, hogy komoly dologról lesz szó. Neked mit jelent az elvonulás?
Szerintem ez leginkább egy reakció a hétköznapok sűrűségére és a zajra, ami körülvesz minket: ettől kell ellépni ahhoz, hogy az ember el tudjon merülni önmagában és az alkotásban. Amit mi keresünk, az benne van a hétköznapokban is; de ahhoz, hogy felszínre lehessen hozni, kellenek a nyugvópontok, amikor az ember megáll a csendben.
Rendszeresek az ilyen elvonulások az életedben?
Mi hárman először csináljuk, de a zenekarral már bejáratott módszer. A Partért kiáltó című lemez idején kezdtük el. Egy évben általában négy alkalmunk szokott lenni. Ilyenkor három-négy napig a dalokkal kelünk és fekszünk. Számomra ez a zenekarozás legjobb része: minden kizáródik a külvilágból, csak az alkotásra, a dalszerzésre fókuszálhatunk. Visszük a teljes stúdiót, mindent, ami kell a felvételekhez.