A nyílt utcán végezték ki a volt ukrán elnök tanácsadóját

Portnov négy lövést kapott a mellkasába és egyet a fejébe.

Pár nappal a halála előtt utazott Ukrajnába.
Ukrajnában járt és magas rangú ukrán vezetőkkel tárgyalt nem sokkal halála előtt Andrij Portnov, Viktor Janukovics volt ukrán elnök tanácsadója – tudta meg az Ukrajinszka Pravda. Mint ismert, Portnovot május 21-én, négy lövéssel gyilkolták meg a nyílt utcán a Madrid közelében található Pozuelo de Alarcónban, egy helyi iskola bejárata mellett. Az ukrán lap azóta arról értesült, hogy a politikus, aki 2022-ben elmenekült hazájából,
május 17-től 18-ig Ukrajnában járt, ahol Oleh Tatarovval, az ukrán elnöki hivatal helyettes vezetőjével és Olekszij Szuhacsovval, az Állami Nyomozóiroda igazgatójával találkozott.
Ezt is ajánljuk a témában
Portnov négy lövést kapott a mellkasába és egyet a fejébe.
Az információt négy különböző forrás is megerősítette a lapnak, azt viszont egyikük sem tudta, miről lehetett szó a találkozón. Andrij Portonov ellen az Egyesült Államok korábban szankciókat vezetett be az ukrán igazságszolgáltatási rendszer feletti befolyása miatt. Valamint az EU feketelistájára is felkerült állami források nem rendeltetésszerű felhasználása és emberi jogi jogsértések miatt.
Ötvenegy évesen halt meg, négy gyermeke volt, akik közül a legfiatalabb 2022-ben született.
Nyitókép: Facebook