A németek nem álltak le a honeckeri múlt feldolgozásának szándékával. A 2000-es évek két nagysikerű filmje, a Good bye Lenin! és A mások élete után itt az újabb filmdráma, amit az NDK-ban 1981-ben utolsóként kivégzett Werner Teske professzor tragédiája ihletett. Az utolsó küldetés (Nahschuss) nemrég került fel az HBO kínálatába.
Írta: Kéri Gáspár
A németek nem álltak le a honeckeri múlt feldolgozásának szándékával. A 2000-es évek két nagysikerű filmje, a Good bye Lenin! és A mások élete után itt az újabb filmdráma, amit az NDK-ban 1981-ben utolsóként kivégzett Werner Teske professzor tragédiája ihletett. Az utolsó küldetés (Nahschuss) nemrég került fel az HBO kínálatába.
Nem szeretem, amikor rögtön egy félrevezető magyar címadás szétszálazásával kell kezdeni. Aktuálisan mintha egy közhelyektől hemzsegő B-kategóriás akciófilmről lenne szó, ami kiszámítható mederben tartja a férfiasan romantikus történetszálakat. A szakadék az eredeti és a magyar cím között ugyanis legalább akkora, mint az In Bruges és az Erőszakik, vagy hogy egy német példát is említsek, A lé meg a Lola versus Lola rennt címek között tátong.
A Nahschuss, a hátborzongatóan tárgyilagos eredeti címadás egy korabeli hivatalos terminológiára,
amit a Német Demokratikus Köztársaság hóhérai 1968-tól, a guillotine kivezetésétől egészen 1981. június 26-áig, Dr Werner Teske kivégzéséig másodpercre pontos dramaturgia szerint alkalmaztak politikai okokból vagy gyilkosságért halálra ítélteken azon a központi lipcsei kivégzőhelyen, melynek létezéséről csak a berlini fal leomlása után szerzett tudomást a német közvélemény. Csak érdekességként jegyezzük meg, hogy amíg a guillotine a náci időkből hagyományozódott át a keletnémet büntetés-végrehajtásra, addig a tarkólövés módszerét – némi fáziskéséssel – a szovjetektől vette át a rendszer.
A film alapjául szolgáló Teske története ezredmilliméter pontossággal illeszkedik a módszerekbe, ahogyan az NDK Állambiztonsági Minisztériuma, az állampárt pajzsaként és kardjaként működő
valamint a társadalom egészét.
A Nahschuss előzetese
Az 1942-ben született Werner Teske a berlini Humboldt Egyetemen szerzett közgazdász diplomát, néhány évvel később pedig doktorátust, majd hazafias megfontolásokból és szakmai előmenetele reményében 1969-ben már a Stasi külföldi hírszerzési részlegén találta magát. Itt az évek során századosi rangig emelkedett a jellemzően nyugatnémet területen disszidensek ellen bevetett ügynök. Annak ellenére történt ez így, hogy már a hetvenes évek közepén megkérdőjelezte a rendszer létjogosultságát, s próbált az esélytelenek naivitásával menekülni az apparátus szorításából. Végzetét ha nem is közvetlenül, de egy Nyugatra dezertált kollégája okozta. A fiaskó ugyanis teljes revíziót követelt Teske részlegén, s magánál a professzornál is olyan szabálytalanságokra bukkantak, ami felettesei szemében azonnali hatállyal indokolta letartóztatását.
A vád kémkedés és dezertálás szándéka, valamint illegális határátlépési kísérlet, mindent összevetve, „tervezett hazaárulás” volt.
Az egynapos tárgyalás végén annak ellenére hoztak halálos ítéletet, hogy védője amellett érvelt:
Teske ugyan fellebbezett, de annak elutasításáról – melyről személyesen Erich Honecker döntött – sosem kapott hírt. Hóhéra úgy lőtte hidegvérrel tarkón a lipcsei kivégzőhelyen, hogy fogalma nem volt arról, hogy utolsó útjára kísérik éppen. Halotti anyakönyvi kivonatába a szívelégtelenséget vezették fel; tárgyalása, halála körülményei és névtelen sírba helyezése csak 1990 után derült ki, sőt, felesége és lánya egészen hátborzongató módon ugyancsak a német újraegyesítés után értesült a halálról. Ők egészen addig abban a hiszemben éltek, hogy szigorú őrizetben tartják valahol az országban.
Wilhelm Teske volt az utolsó, akit kivégeztek Kelet-Németországban, majd 1987-ben eltörölték magát a halálbüntetést is.
1998-ban az egykori bírót és az ügyészt négy év szabadságvesztésre ítélték az igazságszolgáltatás elferdítéséért, és ezzel jutott – legalábbis jogi értelemben – nyugvópontra a professzor tragikus története.A második nagyjátékfilmjét rendező Franziska Stünkel Werner Teske és 1979-ben az NSZK-ba disszidált, majd néhány évvel később máig tisztázatlan körülmények között halálos autóbalesetet szenvedett keletnémet focista, Lutz Eigendorf történetének elemeiből ötvözött feszültségekkel teli fikciós drámát. Már a film jellegzetes ORWO színekre fényelt világa is megidézi azt a keletnémet atmoszférát, amit én magam is elcsíptem még a nyolcvanas évek derekán. A filmet forgatókönyvíróként is jegyző rendező nagy erénye, hogy nem szerelmesedik bele a magával ragadó látványvilágba és a kifogástalanul rekonstruált korabeli tárgykultúrába, hanem a cselekményt kibontva, jó színészvezetéssel ad szabad teret színészeinek: a jellemformálások és karakterábrázolások a főhőstől az utolsó mellékszereplőig meggyőzőek és hitelesek.
A történet főhőse, Franz Walter (Lars Eidinger) egy egyetemi állás ígéretéért cserébe belép a Stasi külföldi hírszerző részlegéhez, majd kollégájával, Dirk Hartmannal (Devid Striesow) az a dolguk, hogy az NSZK-ba távozott keletnémet disszidenseket jobb belátásra bírják és hazatereljék őket. Ám
a válogatott módszereket pedig Walter gyomra nem képes befogadni. Közben feleségével (Luise Heyer) való viszonya is egyre inkább megromlik, és ez a személyes szál külön erőssége a mozinak.
A film további erényei között kell felsorolni, hogy nem feketén és fehéren festi le a kort, hanem csontig hatoló pszichológiai mélységekbe jutva kifejezetten árnyaltan ábrázolja karaktereit, akik a túlélés, vagy a rendszer kereteiben relatíve biztosított egzisztenciák között egyensúlyozva igyekeznek felszínen maradni. A film magából a főhősből sem kíván ártatlan áldozatot faragni – áldozathozatalának lényege ugyanakkor abból fakad, hogy feléledő lelkiismerete porszemként kerül a rendszer gépezetébe.
Az utolsó küldetéssel a németek immár nem először csináltak nem csak filmnyelvi szempontból, de erkölcsileg is hiteles játékfilmet. Az újabb emlékezésre és emlékeztetésre pedig minden alapjuk megvolt, hiszen a jelenlegi adatok szerint az NDK-ban 231 kiszabott halálbüntetésből 166-ot hajtottak végre, melyek között egykori nácik vagy nácinak bélyegzett személyek, gyilkosok és politikai elitéltek egyaránt találhatók – utóbbiak száma mintegy félszázra tehető. Ez a film nekik állít emléket.
Az utolsó küldetés (Nahschuss)
Német életrajzi dráma, 116 perc, 2021. Elérhető az HBO kínálatában.
Pénteken, március 6-án tüntetést szervez a Nemzeti Ellenállás Mozgalom Ukrajna budapesti nagykövetsége elé, ahol Szijjártó Péter is felszólal. Mi hangzik el a demonstráción, és milyen üzeneteket küldenek a felszólalók a kialakult helyzetben? Kövesse velünk ÉLŐBEN az eseményeket.
Persze az is kérdés, mit tekintünk jobb- vagy baloldalnak...
„Miért cserélném le a világpolgárságot arra, hogy csak magyar legyek?” – vetette fel a Nobel-díjas író.
A CDU nem tudta visszaszerezni az első helyet, az SPD alig jutott át az öt százalékos küszöbön.
Míg Bandholtz tábornok lovaglóostorral kergette el a Nemzeti Múzeumtól a betolakodókat, addig a magyar tiszt furfanggal igyekezett menteni a Hadtörténelmi Levéltár és Múzeum kincseit.
A német lap kommentelői ízekre szedték az Orbán Viktort fenyegető ukrán elnököt.
Ha Budapest csinálja az orosz olajjal, akkor „aggályos”, ha Berlin, akkor az a világ legtermészetesebb dolga. Na, vajon miről lehet szó?
A kormány exporttilalmat is bevezet a Barátság leállása és az iráni helyzet miatt.
.Egyetlen gól döntött a Bozsik Arénában. Az őszi hazai siker után a Honvéd–Kecskemét találkozó végén is a lilák ünnepelhettek.
