Az új román elnök máris lépett: ezentúl a hadsereg lelőheti az ország légterébe tévedt drónokat

Korábban több alkalommal is orosz támadó drónok hatoltak be Románia területére, miközben Ukrajna déli részét, az Odesszai területet célozták.

Tüntetők ezrei lepték el az utcákat, a szervezők szerint Románia válaszút előtt áll.
Nicusor Dan elnökjelöltet támogató, Románia európai és euroatlanti jövője mellett kiálló tüntetők vonultak utcára pénteken Bukarestben és több romániai nagyvárosban az Európa-nap alkalmából.
A résztvevők a fővárosi Egyetem téren gyülekeztek, majd a kormány székháza előtti Victoriei (Győzelem) térre vonultak, miközben „Európa, hozzád tartozunk”, „Gyertek szavazni”, „Szavazunk, nem megyünk el” és „Nyet Kreml, Yes Europe” feliratú táblákat emeltek a magasba. A tömeg több ízben Nicusor Dan független elnökjelölt, bukaresti főpolgármester nevét ismételgette.
Az Agerpres hírügynökség szerint a megmozdulást az Ellenállás és kezdeményezés nevű mozgalom szervezte meg, amelynek vezetője, Marcel Bartic történelemtanár úgy nyilatkozott: hisz egy európai Romániában, illetve abban, hogy a felvonulással az összefogás üzenetét küldik a megosztott román társadalomnak.
A főszervező elmondta: Románia nagyon sokat dolgozott azért, hogy az Európai Unió és a NATO tagja lehessen, a tüntetők pedig nem gyűlöletből, nem valaki ellen vonultak utcára, hanem azért, hogy Románia európai állam maradjon.
Az esemény társszervezője, a Declic közösség szerint Románia válaszút előtt áll.
„Az elnökválasztás első fordulója megmutatta, hogy a szélsőségesek egy lépésre vannak a hatalom teljes átvételétől. A szélsőségesség nem egy elvont fenyegetés. Valódi, szervezett és jelen van. Agresszívan hirdeti magát az interneten, csodákat ígér a TikTokon, gyűlöletet terjeszt, embereket fenyeget, és szembeszáll a törvénnyel”.
Kigúnyol mindenkit, aki kritizálja, és elrejti az erőszakos, antidemokratikus csoportokkal való kapcsolatait. Ez nem politika, hanem veszély
– idézte a Declic felhívását az Agerpres.
Május 18-án, a megismételt román elnökválasztás második fordulójában a magát a szuverenista mozgalom képviselőjének tartó George Simion, a hagyományos pártok által szélsőségesnek tartott Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, valamint Nicusor Dan bukaresti főpolgármester közül választják meg Románia elnökét.
(MTI)
Nyitókép forrása: Szilágyi Lóránd / Bihoreanul