Rossz országokba kötött bele az új német kancellár: Magyarországon tették helyre Merzet

A szlovák miniszterelnök szerint jelenleg az egész Európai Unió tévúton jár.

Felpörgött az ingatlanbiznisz, felpörgött a Szlovák Földalap: nagyüzemben koboznak el földeket magyar örökösöktől a kollektív bűnösséget kimondó dekrétumok alapján a Felvidéken. Ráadásul jogszabályellenesen csinálják.
Mintha 2025-ben felkeresne valakit a rendőrség azzal, hogy bocsánat, nyolcvan éve a nagyapja megúszta az akkori rendeletek szerint előírt deportálást a haláltáborba, de most kijavítjuk a hibát, és agyonlőjük magát – abszurd, de valami ilyesmi történik Szlovákiában, ahol ma is földeket koboznak el az 1945-ös Beneš-dekrétumokra hivatkozva.
A dokumentum ugyanis, amely a magyarokat és a németeket kollektíven háborús bűnösnek nyilvánította, megfosztva őket a vagyonuktól és az állampolgárságuktól, ma is a szlovák és a cseh jogrend része, Szlovákia parlamentje 2007-ben megerősítette érvényességét. A konfiskációs eljárások pedig napjainkban is folytatódnak, hol lassabb, hol gyorsabb ütemben. Most éppen rákapcsoltak: a Szlovák Földalap ugyanis a Ma7 című lapnak elismerte, ilyen ügyeken dolgozik.