Amerika a vihar előtt: két merénylet és egy puccs

Fotó: Rebecca DROKE / AFP

Írta: Koskovics Zoltán (Alapjogokért Központ)

Az amerikai elnökválasztás egyik leghangosabb témája maga Donald Trump. A demokraták nem saját kormányzásuk – vélt vagy valós – sikereit helyezik a kampányuk középpontjába, hanem azt szeretnék elérni, hogy a következő választás (is) Donald Trumpról szóló népszavazás legyen. Érthető, hogy ez miért van így – a Biden-adminisztráció kevés igazi, az emberek életét befolyásoló eredményt mutatott fel. Kamala Harris politikai pályája sem tekinthető látványosan sikeresnek. Ugyanakkor a republikánusok elnökjelöltje egy minden tekintetben bombasztikus figura. Személyisége mélységesen megosztó – vagy rajonganak érte, vagy gyűlölik –, egyaránt képes mozgósítani a saját táborát és az amerikai baloldalt is. Ma már kijelenthetjük, hogy a Demokrata Párt legalábbis részsikert aratott: lényegesen kevesebb szó esik saját kormányzati teljesítményükről, mint Donald Trumpról. 

A Harris-kampány – ahogy korábban a Biden-kampány – legmarkánsabb, leggyakrabban ismételt üzenete az, hogy „Donald Trump veszélyt jelent a demokráciára”. Mindezt arra alapozzák, hogy a volt elnök négy éve mindent elkövetett annak érdekében, hogy megfordítsa a választási eredményeket – sikertelenül. Bár folyamatban van egy a 2020-as hatalom átadás-átvételt érintő eljárás, szögezzük le, hogy egyetlen bíróság sem mondta ki, hogy a legutóbbi választások után az akkor még hivatalban lévő elnök bármilyen törvényt megszegett volna. A második impeachment célja éppen az volt, hogy megállapítsák, hogy vajon Trump szított-e lázadást január 6-án a Capitolium ostroma előtt. Az eljárás felmentő ítélettel zárult.

Mindez a legkevésbé sem zavarja a demokrata kampánystratégákat abban, hogy a republikánus jelöltet a demokrácia lerombolásával vádolják. A baloldali médiaszemélyiségektől egészen a Demokrata Párt vezetőségéig mindenki többször is elmondta, hogy Donald Trump „súlyos fenyegetést” jelent a liberális rendre, a jogbiztonságra, a jogállamra, a kisebbségek jogaira és magára az Amerikai Egyesült Államokra. Joe Biden egy adománygyűjtő rendezvényén – visszaléptetése előtt néhány héttel – egyenesen arról beszélt, hogy „célkeresztbe kell állítani” ellenfelét. „A legnagyobb veszélyt a fővárosunkra, a rendőrségünkre és a demokráciánkra Trump alattomos indítékai jelentik,” a demokraták szenátusi vezetője, Chuck Schumer szerint.

Kamala Harris sem fukarkodott a túlzó vádak hangoztatásával. 

– írta Facebook-oldalán. Harris, aki kaliforniai főügyész volt, mielőtt egy csonka ciklusra beválasztották volna a szenátusba, számos bűncselekmény elkövetésével vádolja ellenfelét, jobbára alaptalanul. Annak ellenére, hogy Trump ellen 2016 óta rendszeresen nyomozásokat és eljárásokat folytatnak a legkülönbözőbb ügyekben (és politikai karrierje előtt is a fokozottan ellenőrzött üzletemberek közé tartozott), a republikánus jelöltet mindössze egy büntetőperben találták bűnösnek, amely központjában a Stormy Daniels nevű pornószínésznőnek kifizetett hallgatási pénz állt. Ítélethirdetés – mely nem lesz jogerős – az ügyben csupán év végén várható. Sok szakértő szerint az eljárás során olyan hibákat vétett a baloldali elfogultsággal alaposan gyanúsítható bíró, melyek miatt Trump elkerülhetetlen fellebbezésének jó esélye van a sikerre. Kamala Harrist – aki alelnöki jelölése miatt nem töltötte ki első szenátori ciklusát – a baloldal az amerikai törvényhozás felső házának egyik legprogresszívebb politikusaként tartotta számon. Azonban szélsőségesen LMBTQ-párti és határvédelem-ellenes korábbi álláspontját ma már nem szereti hangsúlyozni, sokkal szívesebben menekül a vetélytársa elleni személyeskedésbe hajló támadásokba.

Mindennek komoly ára van. A „demokrácia védelme” során 

Sokan ennek tulajdonítják a Trump ellen elkövetett két merényletet is. Az első merénylőről, Thomas Matthew Crooksról nagyon kevés információt osztott meg az FBI, és az újságírók is csupán minimális nyomát találták az interneten – ami önmagában igen gyanús egy 20 éves fiatalember esetében a mai világban. Viszont tudjuk róla, hogy republikánus választóként regisztrált, ám egyetlen kampányadományát – mindössze 15 dollárt – egy markánsan baloldali szervezetnek ajánlotta fel. Annyit azért joggal feltételezhetünk, hogy nem akarta, hogy ismét Trump legyen az elnök (ami a republikánus regisztrációt is magyarázhatja, ha esetleg Trump ellen akart szavazni az előválasztásokon).

A második merénylő esetében viszont már egyértelműen egy fanatikus demokrata szavazó képe rajzolódik ki. Ryan Wesley Routh – Crooksszal ellentétben – távolról sem ismeretlen az internet számára, rengeteg digitális nyomot hagyott maga után. Sőt, Routh egy alkalommal még a The New York Times-nak is adott interjút – bár tény, hogy a liberális újságírás zászlóshajója nem tudta igazán komolyan venni. A merénylő szélsőségesen háborúpárti ember, aki az ukrajnai konfliktus kezdete óta többször járt Kijevben, és minden fórumon azt követelte, hogy Kijev kapjon több fegyvert és pénzt a háborúra. Önkéntesek toborzásával is foglalkozott – több-kevesebb sikerrel –, az afganisztáni háború veteránjait szerette volna a frontvonalba csábítani. Labilis személyisége már azelőtt nyilvánvaló volt, hogy napvilágra került az a könyv, melyet 2023-ban írt. Ebben a saját maga által kiadott kötetben amellett, hogy Trump meggyilkolására szólította fel Iránt, arról is írt, hogy az USA-nak atomfegyvereket kellene átadnia Kijevnek. Routh az elnökválasztásokról szóló közösségi hálókon posztolt bejegyzéseiben szó szerint szajkózta a demokrata kampányüzeneteket, és az autójára kihelyezett egy „Biden-Harris” matricát – az amerikaiak gyakran fejezik ki autós matricákkal a szimpátiájukat a választások idején.

Egyértelműnek tűnik tehát, hogy 

 a szó szoros értelmében démonizált „ellenség”, Donald Trump ellen. Értelemszerűen a valódi demokráciához nem ez az út vezet. A jogállam felkent védelmezőjeként a Demokrata Pártnak akad ráadásul egy másik sötét titka is, nevezetesen Joe Biden puccsszerű eltávolítása. Ne legyen kétségünk afelől, hogy a Biden-adminisztráció magas rangú tisztviselői, a kabinet tagjai – különösen Kamala Harris –, illetve a párt vezetése pontosan tisztában volt vele, hogy a Fehér Ház jelenlegi „ura” alkalmatlan az elnöki feladatok ellátására, és teljességgel képtelen arra, hogy végigcsináljon egy kampányt. Ennek ellenére a demokraták megtartottak egy olyan előválasztás-sorozatot, ahol senki nem indulhatott, akit Biden valódi kihívójaként lehetett értelmezni. Azonban mikor a jelenlegi elnök annak rendje és módja szerint megnyerte ezt a színjátékot, a saját pártelitje könyörtelenül véget vetett a reményeinek.

A Biden elleni puccs egy szokatlanul korai elnöki vitával vette kezdetét, júniusban – még azelőtt, hogy a pártkonvenciók hivatalosan kiválasztották volna a jelöltjüket. Ha az elnök arra számított, hogy a CNN ezúttal is olyan kesztyűs kézzel bánik majd vele, mint 2020-ban, csalódnia kellett. A liberális hírtelevízió lelkesen asszisztált az idős politikus végső önpusztításához, ahogy ország-világ színe előtt mentálisan összeroppant.

Egyre-másra léptek elő a vezető demokrata politikusok – élükön Nancy Pelosi-val –, akik a versenytől való visszalépésre szólították fel Joe Bident. Eközben Barack Obama és a Clinton-klán a háttérben már azon vívott, hogy ki lépjen a levitézlett Biden helyébe. A konszenzusos jelölt végül Kamala Harris lett, aki ugyan egy kaliforniai liberális és igen népszerűtlen, de legalább nő és fekete. Az is közrejátszott a döntésben, hogy a kampánypénzeket a „Biden-Harris” kampány gyűjtötte, így Harris jelölése esetében jogilag megoldható volt, hogy a már elkönyvelt összegeket ne kelljen visszafizetni. Végül Bident egy hétre eltávolították a közéletből – egy valós vagy kitalált koronavírus-fertőzésre hivatkozva – és kész tények elé állították. Ha ezután is ellenkezett volna, akkor fiával, Hunter Bidennel akár meg is zsarolhatták, hiszen jelenleg ellene több büntetőeljárás is folyamatban van. Az a tény, hogy a demokrata választók egyszer sem szavaztak Harrisre, senkit sem érdekelt. Sőt, ez volt az egész kutyakomédia célja.

A fenti folyamat antidemokratikus mivolta aligha leplezhető, így inkább nem beszél róla sem a Harris-kampány, sem a Demokrata Párt, sem a liberális média. A baloldal sokkal inkább Donald Trumppal foglalkozik és tovább szítja a személye körül kialakult legkülönbözőbb indulatokat. 

Nem jár normális kerékvágásban a tengerentúli politika. Másrészt a fenti stratégia további gyilkossági kísérletekhez vezethet egy pattanásig feszült országban. Harmadrészt a Demokrata Párt nem a „demokráciát védi”, hanem valami egész mást. Miközben foggal-körömmel küzd a hatalom megtartásért, ma már olyan eszközöket vet be, amelyek ellentétesek a minimális demokratikus normákkal, és az amerikai köztársaság alapjait fenyegetik.