Türingiában és Szászországban is politikai földrengés történt az AfD jelentős megerősödése mellett.
Nyitókép: RALF HIRSCHBERGER / AFP
A szerző az MCC Magyar-Német Intézet az Európai Együttműködésért munkatársa
Vasárnap két keletnémet tartományban, Szászországban és Türingiában tartottak parlamenti választásokat, amelyek egyfajta szeizmográfként működnek a német belpolitikában. Ezeknek az eredményei az előrejelzések szerint alakultak, és egy erőteljes átrendeződést eredményeztek a politikai palettán. Az előzetesen sorsdöntőnek titulált és a médiában elképesztő intenzitással kísért voksolás
– a keleten veszélyes jobbra tolódásra figyelmeztető és az Alternatíva Németországért (AfD) pártot lejáratni próbáló műsorok és híradások egymást érték minden platformon az elmúlt hetekben –
valóban egyfajta politikai földindulást és tabudöntést hozott a német belpolitikában. Ugyanis a leginkább protestszavazatokat begyűjtő jobb- és baldoldali szélsőségek olyan mértékben meg tudtak erősödni, hogy királycsinálóvá lépnek elő. Még ennek a bekövetkezését azonban meg kell előzze az eredmények és a „Brandmauer” intézményének (politikai tűzfal – az AfD politikai közéletben való marginalizálódásra tett pártközi kísérlet) függvényében jelenleg mission impossible-nek tűnő feladat – a kormányalakítás a két tartományban.
Rekordmagas, 73,6 és 74,4 százalékos részvételi arány mellett Türingiában és Szászországban
mindkét választás egyértelmű győztese a bevándorláskritikus AfD lett,
amely egyébként mindkét tartományban alkotmányvédelmi megfigyelés alatt áll, mivel a párt a tartományi alkotmányvédelmi hivatalok által bizonyítottan szélsőséges szervezetként van számontartva. A 2019-es választás eredményeihez viszonyítva az AfD Szászországban 3,1 százalékot, Türingiában pedig 9,4 százalékot tudott javítani és 30,6 százalékot, valamint 32,8 százalékot ért el. Ezzel az AfD Türingiában a legerősebb, Szászországban a második legerősebb politikai erővé vált, történelmi sikereket érve el. A Szászországban a miniszterelnököt adó CDU eddigi legrosszabb eredményét érte el, és bár abszolút értékben mindössze 0,2 százalékkal szerzett kevesebbet 2019-hez viszonyítva, azonban 31,9 százalékkal továbbra is a legerősebb erő maradt. Türingiában viszont a párt az előzetes felmérésekhez és a legutóbbi választási eredményéhez képest is jobb eredményt ért el 23,6 százalékkal.
A szövetségi kormánykoalíció pártjai ezzel szemben viszont óriási pofont könyvelhetnek el.
Németország legidősebb pártja, a kancellárt is adó és mindkét tartományban kormányon lévő SPD Türingiában 2019-hez képest 2,1 százalékkal kevesebb szavazatot kapott és 6,1 százalékon végzett, míg Szászországban 7,3 százalékkal minimálisan ért el rosszabb eredményt, mint öt évvel ezelőtt. A Kelet-Németországban egyébként is gyengélkedő, azonban mindkét tartományban szintén kormányon lévő Zöldek Türingiában csúfos vereséget szenvedve kiestek a tartományi parlamentből, míg Szászországban több mint 3 százalékot veszítve 5,1 százalékkal épphogy megugrották az öt százalékos bejutási küszöböt. A szövetségi szinten legkisebb koalíciós társ,
a liberális FDP beleállt a földbe, és elképesztően gyenge eredményekkel egyik tartományi parlamentbe sem jutott be.
Türingiában a Die Linke majdnem 18 százalékot veszítve 13,1 százalékot ért el, így biztossá vált, hogy az eddigi egyetlen Die Linke-s miniszterelnököt, Bodo Ramelowt leváltják. Szászországban a párt a helyi választási törvény sajátosságának köszönhetően annak ellenére alakíthat frakciót a parlamentben, hogy majdnem 6 százalékkal rosszabb eredményt ért el, mint öt évvel ezelőtt, és a Die Linke történetében először nem érte el kelet-német tartományban az öt százalékos bejutási küszöböt.
A szövetségi szinten mindössze nyolc hónappal, tartományi szinten pár hónappal ezelőtt alapított, retorikájában a bevándorlást korlátozni és a háborút diplomáciai úton megoldani kívánó, valamint mielőbbi békét sürgető Bündnis Sahra Wagenknecht (BSW) párt mindkét tartományban, bár az előzetes közvélemény-kutatásokhoz viszonyítva valamivel rosszabbul szerepelve, Szászországban 11,8 százalékkal, Türingiában pedig 15,8 százalékkal
egyértelműen a harmadik legerősebb párttá lépett elő a CDU és az AfD mögött.
Ezen felül Szászországban a hagyományosan bajor helyi pártnak számító, konzervatív politikát folytató Szabad Választóknak (Freie Wähler) sikerült egy választókerületet elhódítaniuk, és mivel a listás szavazatoknál a harmadik legerősebb eredményt érte el a párt, így egy mandátummal újoncként bejutottak a tartományi parlamentbe.
Alig több mint kétmilliós lakosságával Türingia Németország egyik legkisebb tartománya, de a mostani választást megelőzően, és azt követően is majdnem minden, a politikában érdekelt szem az erfurti tartományi parlamentre szegeződik. Ugyanis az előrejelzések és most már a hivatalos eredmények szerint is
itt lett először legerősebb politikai erő az AfD, ami egy tabukérdésnek számított eddig Németországban.
Mindazonáltal a tartomány eddig is egyfajta kísérleti terepnek számított a német belpolitikában. 1990 és 2014 között folyamatosan a CDU volt a legerősebb erő és adta a helyi miniszterelnököt, 1994 és 2009 között ráadásul mindössze három párt – a CDU, a kommunista utódpárt, a Die Linke (2005-ig PDS) és az SPD – ült a parlamentben. Ezt követően 2014-ben itt választottak meg először – és eddig utoljára – Die Linke-s miniszterelnököt a ma is regnáló Bodo Ramelow személyében egy tartományi kormány élére. Akkor egyébként a CDU végzett az élen, azonban nem tudott kormányt alakítani, így lett Ramelow kormányfő egy Balpárt-SPD-Zöldek (vörös-vörös-zöld) koalíció élén.
Öt évvel ezelőtt, 2019-ben a Die Linke még tovább tudta növelni támogatottságát és történelmi 31 százalékot ért el, először válva legerősebb erővé egy választáson Németországban. Mindazonáltal a korábbi Ramelow-koalíció nem tudta megszerezni az abszolút többséghez szükséges mandátumok számát, így 2020. február 5-én Bodo Ramelow a miniszterelnök személyéről szóló titkos szavazás első két fordulójában megbukott. A szavazás harmadik fordulójában, amelyben a jelöltnek már nem szükséges a képviselők abszolút többségének a szavazata, Thomas Kemmerichet, az FDP politikusát – aki most pártjának csúcsjelöltje volt – meglepő módon egyszerű többséggel, nyilvánvalóan a CDU, FDP és az AfD szavazataival, miniszterelnökké választották. Az, hogy Kemmerich elfogadta a miniszterelnök-választás eredményét és az AfD szavazataival lett miniszterelnök, Németország-szerte óriási felháborodást váltott ki. A helyzet ráadásul odáig fajult, hogy Angela Merkel (CDU) akkori kancellár dél-afrikai hivatali látogatása sajtótájékoztatóján »megbocsáthatatlannak« nevezte a választást és annak elfogadását, ezért kijelentette, hogy »az eredményt semmissé kell tenni«. Merkel ezen kijelentését később a Szövetségi Alkotmánybíróság az AfD keresetére később elítélte, ugyanis a korábbi kancellár megsértette a semlegesség követelményét és az AfD-nek a pártok közötti esélyegyenlőséghez való jogát. A – többek között saját pártján belülről érkező – kritikák nyomására Kemmerich néhány nappal később lemondott és csak ügyvezetői minőségben maradt hivatalában. Mivel még minisztereket sem nevezett ki, a tartományi kormány kizárólag ő volt egy személyben, a minisztériumokat államtitkárok vezették. Majd 2020. március 4-én a türingiai tartományi parlament újabb kísérletet tett a miniszterelnök megválasztására, és a harmadik fordulóban Bodo Ramelowt végül egyszerű többséggel ismét miniszterelnökké választották. Mindazonáltal, mivel új választást nem írtak ki, a Die Linke, az SPD és a Zöldek kisebbségben kormányoztak és az ellenzék szavazatira voltak utalva. Ezen probléma megoldásának az alapja a koalíció pártjai és a CDU közötti úgynevezett stabilitási paktum volt, amely előírta, hogy a frakcióknak meg kell állapodniuk a költségvetés kérdésében és további projektekben, hogy azokat a szükséges többséggel el tudják fogadni a tartományi parlamentben. A megállapodás további része volt, hogy 2021 tavaszán feloszlatják a parlamentet és új választásokat írnak ki. Ezt a koronavírus-járvány miatt elhalasztották, és a választást így a 2021-es Bundestag választásokkal egy időben akarták volna megtartani. Előzetesen azonban bizonytalan volt, hogy a négy frakció együttesen eléri-e a parlament feloszlatásához szükséges kétharmados többséget, mert néhány képviselő jelezte, hogy nem támogatja majd az indítványt. Így a Die Linke és a Zöldek nem látták biztosítottnak az AfD-től független többséget, ezért visszavonták erre vonatkozó beterjesztésüket. Ennek köszönhetően további tabudöntésekre is sor került a jelenlegi törvényhozási időszakban Türingiában. Az ellenzéki CDU és FDP ugyanis az AfD szavazataival vitt keresztül több technikai, szakmai törvénytervezetet is (például a szélenergiára és az ingatlanátruházási adóra vonatkozó beterjesztéseket), amelyeket szintén óriási felháborodás követett országszerte. A kritikusok ezt az AfD-vel szembeni Brandmauer felpuhulásának tekintették, amit a CDU még 2018 decemberében tartott 31. pártkongresszusán húzott maga köré, és azt hivatott szimbolizálni, hogy a párt semmilyen szinten és semmilyen formában nem működik együtt sem az AfD-vel, sem a Die Linke-vel.
Mindezeken felül a mostani türingiai választásoknak két történelmi vonulata is van. 100 évvel ezelőtt ugyanis,
1924 februárjában volt az úgynevezett „sorsdöntő választás” Türingiában, amikor is először fordult elő, hogy a szélsőjobboldaliak lettek a királycsinálók – közel 90 százalékos részvételi arány és egy győztes mellett, aki éppen csak elmaradt az abszolút többségtől.
Tudniillik a Thüringiai Ordnungsbund, a földművesek, nacionalisták és liberálisok szövetsége 48 százalékkal győzött. Ennek az Ordnungsbundnak a kisebbségi kormányát támogatta akkor a kilenc százalékot elérő Vereinigte Völkische Liste (VVL), ezzel történelmivé téve ezt a választást. Hisz ez volt az első alkalom egy német tartományi parlamentben és a weimari köztársaságban, hogy olyan kisebbségi kormány alakult, amely a nacionalista frakció támogatásától függött. Majd ezt követően 1930-ban Türingiában került először egy koalíció részeként az NSDAP kormányra.
Politikai szempontból Szászország eddig egyszerűbb terepnek számított.
A tartomány hagyományosan a CDU fellegvára volt, 1990 óta mindig ez a párt adta a miniszterelnököt.
Mindazonáltal a szabadállamot 2019 óta a pártpaletta felosztódása és az erőviszonyok eltolódása miatt egy hárompárti koalíció (CDU-SPD-Zöldek) irányítja, azt megelőzően pedig a CDU és SPD nagykoalíciója kormányozta. A szász választás különlegességét az a sajátosság adja, hogy az előrejelzéseket – bár ezelőtt még sosem volt rá precedens – felülírhatja a választási törvény egyik kitétele. Annak értelmében ugyanis, hogy ha egy párt két egyéni választókerületi mandátumot szerez, akkor bejuthat frakcióként a tartományi parlamentbe akkor is, ha az öt százalékos küszöböt viszont nem éri el. A mostani választás ebből a szempontból is történelmi, hisz ez a kitétel most a 4,5 százalékot elérő, azonban két lipcsei választókerületet megnyerő Die Linket mentette meg a parlamentből való kieséstől.
Az emberek jelentős többsége mind a szövetségi, mind a tartományi kormányokkal elégedetlen –
különösen Türingiában, ahol a kisebbségi kormány még a megszokottnál is lassabban és nehezebben tud döntéseket hozni. Így ez a két választási eredmény most még inkább a szövetségi politikáról állít ki bizonyítványt, mint általános esetben a többi tartományi parlamenti választáson. A kampányban ugyanis két olyan téma dominált, amelyekben a tartományi kormányoknak kevés beleszólásuk van és a szövetségi kormány jelentős mértékben az általános választói akarattal szemben folytat politikát. Ezek pedig a migráció és integráció kérdései, valamint az orosz-ukrán háború és az Ukrajnának történő fegyverszállítások jövője voltak. Előbbi kettő esetében a május végi mannheimi rendőrgyilkosság és a másfél héttel ezelőtti solingeni késes terrortámadás, amelyben három ember vesztette életét és nyolc további súlyosan megsérült, nem segítette a migráció tárgykörében enyhébb hangokat megütő pártokat, annál inkább az AfD-t.
Még annak ellenére sem sikerült ellensúlyozni, hogy a szövetségi kormánykoalíció pártjai a választások előtti utolsó napokban még megpróbálták menteni a helyzetüket, és szigorításokat jelentettek be a menekültügyi- és bevándorlási törvényben, illetve három év után először toloncoltak ki Afganisztánba Németországban jogtalanul tartózkodó személyeket.
A háború kérdésével kapcsolatban leginkább a talkshow-ról talkshow-ra járó Sahra Wagenknecht pártja, a BSW tudott profitálni erősen békepárti üzeneteivel.
Ezeken felül a legtöbb párt választási kampánya mindkét tartományban elsősorban az AfD ellen irányult ahelyett, hogy saját politikájukat és elgondolásukat népszerűsítették volna.
A szászországi Zöldek odáig is elmentek, hogy egy disztópikus választási reklámot készítettek, amely egy AfD-kormány lehetséges következményeit illusztrálta. Az egyébként a háború kapcsán különutasnak számító Michael Kretschmer, szász miniszterelnök – annak ellenére, hogy nagyon intenzív kampányt csinált és egész Szászországot bejárta – taktikai szavazásra szólította föl az állampolgárokat a demokrácia megőrzése érdekében – azzal indokolva ezt, hogy kizárólag az ő pártjának van esélye a kormányalakításra. Természetesen nem az AfD-vel, mert a velük lehetséges együttműködést kizárta – mint minden másik párt mindkét tartományban.
Kretschmer egyébként nem csak a kampány során ütött meg kritikus hangokat a migráció és az orosz-ukrán háború kapcsán, hanem konzekvensen, régóta képviseli ezeket az álláspontot,
sok esetben fejfájást okozva saját pártja szövetségi vezetésének is – feltehetően ezért is tudott ismét diadalmaskodni egy rendkívül szoros versenyben.
A helyi, regionális témák, mint az oktatás, a gazdasági fejlődés, az egészségügyi ellátás, a munkaerőhiány, amelyekben a tartományoknak valós ráhatása van, igencsak háttérbe szorultak a választási kampány során. Mindazonáltal a mostani szavazás súlyát mutatta az is, hogy egyik tartományban sem volt hiány a politikai erős emberek és hírességek jelenlétéből egyik párt kampányában sem. A frissen gründolt BSW ráadásul nem átallott (egyetlen) híres személyiségét, Sahra Wagenknechtet kiplakátolni a tartományokban, holott a politikusnő egyik tartományban sem indult semmilyen formában a választáson.
A szász és türingiai választások egyrészt a német politikai rendszer felépítése miatt fontosak, hisz a kormányzati feladatok nagy részét ezek a tartományok látják el:
saját parlamenttel, saját kormánnyal, alkotmánybírósággal, számvevőszékkel és költségvetéssel rendelkeznek. Így egy átlagos német állampolgár elsősorban a tartományok fenntartásában lévő intézményekkel (pl. közoktatás, rendőrség, igazságügy, egészségügy) találkozik. Ezenfelül pedig a tartományi kormányoknak a Szövetségi Tanács (Bundesrat) révén érdemi beleszólásuk van a szövetségi törvényhozási munkába is. Ennek megfelelően egy tartományi parlamenti választás, amely egyúttal az ottani kormány összetételéről is dönt, semmiképp sem helyhatósági, hanem az ország főhatalmát meghatározó voksolás is egyben. Így egyáltalán nem jelentéktelen, hogy milyen erőviszonyok vannak a tartományi parlamentekben és a kormányokban.
Ezek függvényében a múlt vasárnapi választások óriási keszekuszaságot okoztak a két tartományban – Szászországban ezentúl hét párt, Türingiában pedig öt párt ül a parlamentben –,
és jelentős fejfájást okoznak a szövetségi szintű politikának.
Ugyanis az eredményekből, amellett, hogy számos nyitott kérdés maradt, négy tény biztosan levonható. Egyrészt tisztán látszik, hogy a kelet-németek a békepárti és migrációt korlátozni kívánó álláspontot támogatják nagyon nagy mértékben. Másrészt az AfD, annak ellenére, hogy nagy valószínűséggel egyik tartományban sem fog kormányra kerülni, meghatározó politikai erővé nőtte ki magát, és – bár foggal-körömmel küzdöttek ellene – a demokratikus diskurzus részévé vált. Sőt, az AfD mindkét tartományban egy blokkoló kisebbséggé vált, így például nem fognak tudni tartományi alkotmánybírókat a párt jóváhagyása nélkül megválasztani, ami egyfajta patthelyzetet okozhat majd, ha a többi párt nem hajlandó az AfD-vel egyezkedni. Harmadrészt az eredmények fényében biztossá vált, hogy a CDU, amennyiben nem fog együttműködni az AfD-vel, márpedig nem fog, akkor nem tudja megkerülni a BSW-t. Mindez azonban számos politikai és hatalomtechnikai kérdést felvet –
Friedrich Merz, a CDU elnöke ugyanis júniusban még kizárta a BSW-vel való kooperációt, de tartományi szinten nyitva hagyta ennek a lehetőségét, a döntést helyi pártszervezetekre bízva.
Mindazonáltal ez a kompromisszum sokba kerülhet a kereszténydemokratáknak. Nem csak hitelességüket veszíthetik el, ha egy gazdaságpolitikában erősen baloldali párttal állnak össze, hanem az ukrajnai háborúval kapcsolatos politikájuk felülbírálására is rákényszerülhetnek. Sahra Wagenknecht ugyanis egyrészt maga szeretné vezetni az esetleges koalíciós tárgyalásokat a tartományokban, másrészt szövetségi szintű politikai feltételeket szab egy tartományi kormányban való részvételhez, előzetesen kijelentve és a vasárnapi eredmények után ezen kijelentését megerősítve,
hogy a BSW csak akkor lép koalícióra bárkivel, ha a partnerek szövetségi szinten a diplomácia és béke mellett, valamint az Ukrajnának történő fegyverszállítások és a Németországban történő amerikai rakéták telepítése ellen foglalnak állást.
Ez, a szövetségi szinten a német kormányt ebben a kérdéskörben maga előtt hajtó CDU számára egy 180 fokos fordulatot jelentene, azonban Michael Kretschmer sikere és a koalíció kötések végett a CDU-nak valamelyest újra kell majd értékelnie Ukrajna-politikáját. Negyedrészt az eredmények tekintetében biztos, hogy nagyon nehéz és hosszadalmas koalíció alkotási folyamatok lesznek: Szászországban a CDU nagy valószínűséggel egy BSW-vel és SPD-vel való együttműködésre fogja rászánni magát (az AfD-vel közösen egy kényelmes kétharmados többséggel rendelkezhetne), míg Türingia kvázi kormányozhatatlanná vált, és a CDU a második helyről fog feltehetően egy kisebbségi hárompárti koalíciót kovácsolni a BSW-vel és az SPD-vel az AfD ellenében, amelynek a Die Linke lesz a külső támogatója – úgy, mint ezelőtt a kereszténydemokraták támogatták a Die Linke kisebbségi kormányát 2020 óta. Ha azonban valóban sikerül mindkét tartományban egy CDU-BSW-SPD együttműködést létrehozni, Friedrich Merz CDU-elnök igen jó kártyákkal indul a kereszténydemokraták kancellárjelöltségi csatájába.
Mindezek mellett felmerül azonban az a kérdés is, hogy
ki fognak-e tartani a most óriási pofont kapott és a közös munkát már részben feladó szövetségi kormánykoalíció pártjai a ciklus végéig,
vagy esetleg belátják, hogy elvesztették az emberek bizalmát és levonják a megfelelő konzekvenciát, hagyva győzni a szuverén akaratát. Az eddig tapasztaltak alapján inkább az előbbi fog történni. Mindazonáltal ez a két választás vártnál jobban is felkavarta a német belpolitikát a 2025 őszi Bundestag választások előtt, amit ezek után óriási izgalommal várhatunk.
A német acélipar történelmi válságban van. A helyzet megoldására Berlinnek is a keleti nyitás lehet az utolsó esélye – épp az a stratégia, amelyet Orbán Viktor évekkel ezelőtt meghirdetett.
Szeretné már dűlőre vinni az ügyet Ursula von der Leyen.
Az új lengyel elnök Magyarországra készül; a V4 feltámadhat, ha Babišék győznek Csehországban, és mindig van miért küzdeni; Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter a Mandinernek!
Ráadásul mindenféle előzmény nélkül.
Korábban Zelenszkij kijelentette, hogy Ukrajna nem érintett a robbantásokban, és javasolta, hogy elemezzék, kiknek lehetett érdeke egy ilyen támadás.
És ezt még tudta fokozni...
Az ellenzéki pártok megkezdték a felkészülést a 2026-os országgyűlési választásra.
Újabb orosz előrenyomulási kísérleteket várnak Kijevben.
