Megállíthatatlanul nyomulnak előre az oroszok: kulcsfontosságú település kapujában állnak már
A stratégia jelentőségű donbaszi logisztikai központ, Pokrovszk városát napok óta támadják.
Nem úgy tűnik, hogy az ukránoknak van visszaút: teljes pályás letámadásban az oroszok, miközben tömegesen dezertálnak az ukránok.
Nyitókép: Andrei Pugnovschi/Bloomberg via Getty Images
Elfoglalta az orosz hadsereg a Donyecki régióban található Mamrivka települést – közölte hétfőn az orosz védelmi minisztérium. A TASZSZ orosz katonai forrásokra hivatkozva azt jelentette, hogy
az ukrán csapatok feladták állásaikat az ugyanebben a régióban található Krasznohorivkában.
Vitalij Gancsev, Harkiv megye Moszkva által kinevezett elöljárója ugyanennek a hírügynökségnek azt mondta, hogy hogy Szvatove és Kupjanszk irányában az orosz erők egyre jobban visszaszorítják az ukrán hadsereget, az Oszkil folyó bal partja mentén mélyen behatolva azok állásaiba. Már Pokrovszk is végveszélyben.
A hétfői hadijelentés
a hat ukrajnai frontszakasz közül négyen számolt be orosz előretörésről.
Donyeckben 13-ban, Kurszk megyében pedig háromban nevezte meg az orosz erők által visszavert ellentámadások és támadások számát. A „különleges hadművelet” övezetében a moszkvai összegzés szerint több mint kétezer ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan, Kurszk irányában pedig mintegy 240.
A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több más településéről is jelentettek hétfőn ukrán tüzérségi és dróntámadást.
Ha ez nem volna elég,
ezzel párhuzamosan tönkrement a harci morál az ukránoknál, tömegesen dezertálnak,
nem akarnak meghalni a semmiért.
Ezt is ajánljuk a témában
A stratégia jelentőségű donbaszi logisztikai központ, Pokrovszk városát napok óta támadják.
Ezt is ajánljuk a témában
Az ukrán parancsnokok arról számoltak be az amerikai lapnak, hogy annyira rossz a helyzet a fronton, hogy akik megtapasztalják, gyakran nem akarnak visszamenni harcolni.
(MTI)
Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.
Az ukrán elnök már most megizzasztotta az új NATO-főtitkárt.
Kijevben hosszú órákon át tartott a légiriadó.
Az ukrán elnök még több fegyvert követel.