Az évtizedek óta tartó izraeli-palesztin konfliktus tömeges veszteségeket, pusztítást és szenvedést hoz az érintett társadalmak tagjaira, az októberben kirobbant háború pedig csak kiterjesztette a konfliktust, illetve annak hatásait. Aligha mehetünk el szó nélkül a harcok pszichológiai vonatkozásai mellett.
Bar-Tal ismert szociálpszichológus szerint (aki maga is Izraelben él és évtizedek óta tanulmányozza az izraeli-palesztin viszonyokat) a megoldhatatlan konfliktus olyan ellentétet jelent, ami számos halálesettel, sérüléssel, vagyonpusztítással, kitelepítéssel, valamint a fenyegetettség és a veszély folyamatos megtapasztalásával jár. Ezáltal pedig jelentős szenvedést okoz az érintett társadalmak tagjainak.
Ezek a helyzetek szükségszerűen pszichológiai hatást gyakorolnak közvetlenül az érintettekre, de közvetve a makroszintű társadalmi folyamatokra is.
Az izraeli-palesztin konfliktus valóban elhúzódó, gyökerei a XIX. század végi és a XX. század eleji zsidó bevándorlásig és letelepedésig nyúlnak vissza a területen. A zsidók és a palesztinok többször összecsaptak egymással az ellenőrzésért, a konfliktus olyan kérdéseket érint, amik az itt élő népüket létükbe nérinti, s központi szerepet játszanak nemzeti identitásukban, nevezetesen az önrendelkezéshez, az államisághoz, a biztonsághoz, a területhez és az erőforrásokhoz való jogokban.
Ezt is ajánljuk a témában
Megvalósítható-e Izrael stratégiai célja, a Hamász megsemmisítése? Van-e ebből a helyzetből visszatérés a békefolyamathoz? A Világrend legújabb adásában két Közel-Kelet-kutatót kérdeztünk.
Ezen túlmenően a konfliktus magába foglal vallási és kulturális kérdések körüli vitákat is. Mivel ezeket
a kérdéseket egzisztenciálisnak tekintjük, védett értékekké váltak, és a konfliktusra a legtöbben úgy tekintenek, mint egy mindent vagy semmi játszmára, amelyben egyik fél sem hajlandó kompromisszumokat fontolóra venni.
Némi leegyszerűsítéssel elmondható: a megoldásra irányuló tárgyalások során kiderült: a palesztinok minimális követelései meghaladják az izraeliek maximális engedménykészségét, és fordítva.
A konfliktussal járó negatív tapasztalatok jelentős kihívásokat jelentenek, amelyekhez a társadalmaknak és egyes tagjaiknak alkalmazkodniuk kell. Bar-Tal három konkrét kihívást említ:
Értelemszerűen egyik fél sem szeretne vesztesként kerülni ki belőle, így pedig szükséges mozgósítani a társadalom tagjait, akiknek áldozatot kell hozniuk a konfliktus sikeres megoldása érdekében.
A konfliktusos környezetben felnövő gyermekek az érzelmi, kognitív, identitással kapcsolatos és kontextuális tényezők kölcsönhatása miatt már kora gyermekkoruktól kezdve magukba szívják az ellenfelet jelentő külső csoporttal kapcsolatos fenyegetést.
A fenyegetés felgyorsítja a társadalmi kategorizálást és a csoporton belüli pozitív és a csoporton kívüli negatív előítéletek kialakulását.
A negatív és fenyegető információknak való folyamatos kitettség pedig megerősíti ezeket az előítéleteket. Ennek mentén tehát már egészen kisgyermekkortól ellenséges narratíva alakul ki az izraeli-palesztin konfliktus résztvevőiben egymás iránt, amely iskoláskorban mérséklődik ugyan, de a felnőttkorral ismét arányosan megnő a sztereotípiák és negatív előítéletek szerepe.
A kollektív emlékezetet alapvetően úgy definiálhatjuk, mint a múltnak egy csoport által elfogadott reprezentációja, a múlt reprezentációi pedig narratívákba állnak össze. A narratíva általában egy adott témáról szóló történet, amelynek cselekménye kezdő- és végpontokkal rendelkezik. A múltbéli eseményekkel kapcsolatos társadalmi narratívák jellemzően szelektívek, elfogultak, öncélú, leegyszerűsítő és fekete-fehér képet adnak a konfliktusról.
Általában 4 fő téma köré csoportosulnak:
Így ezek a narratívák elősegítik a riválissal szembeni ellenséges hozzáállást és a társadalom tagjainak mozgósítását. Emellett hozzájárul ahhoz is, hogy megpróbálják saját csoportjukat pozitív fényben feltüntetni a nemzetközi porondon, ezáltal pedig elősegítsék csoportjuk támogatottságát.
Ha tudatosan nem is követjük a híreket, ismerőseinken, a közösségi médián keresztül akkor is gyakran akarva-akaratlanul jönnek velünk szembe információk, megrázó képsorok. Az első lépés az érzelmeinkkel való megküzdésben az, hogy felismerjük és utat engedünk nekik, az érzelmek elfojtása ugyanis még intenzívebbé teheti azokat. Segíthet ugyanakkor az is, ha tudatosan megpróbáljuk izolálni magunkat a hírektől, kevesebb időt töltünk a közösségi médiákon vagy hírportálok böngészésével.
Saját mentális egészségünkön túl fontos, hogy gyermekeink jóllétére is odafigyeljünk. Természetesen hazudni nem szabad nekik, de amennyire lehet igyekezzünk meggátolni, hogy a megrázó képsorok eljuthassanak hozzájuk.
Kutatások bizonyítják: azok a gyermekek, akik nagyobb mennyiségben találkoztak a háborúval kapcsolatos hírekkel, képkockákkal, később emelkedett szorongás-szintről számoltak be, többeknél pedig poszttraumás stressz szindróma is jelentkezett.
A gyermekek emellett hajlamosabbak ezeket a történeteket internalizálni és amiatt aggódni, hogy esetleg velük és a családjukkal is hasonló események fognak megtörténni. Fontos továbbá, hogy mi magunk is jó példát mutassunk számukra, s általunk lássák, a mentális jóllétre való odafigyelés fontosságát, melyet akár velük közösen is gyakorolhatunk, beszélgetéseken, relaxációs technikákon keresztül.
Forrás: Sharvit, K., & Halperin, E. (Eds.). (2016). A Social Psychology Perspective on The Israeli-Palestinian Conflict. Peace Psychology Book Series
Nyitókép: MTI/EPA/Abir Szultan
Tegnap este több, Odessza fölött készült felvételt is közzétettek: a legnagyobb ukrán kikötővárost újabb orosz dróntámadás érte.
Szinte hazajárnak hozzánk a sztárok.
Az ukrán elnököt nagyon hamar meggyőzte Donald Trump.
Josep Borrell szerint eddig hasztalan könyörögtek.
Az izraeliek Franciaország elleni meccse körül is forrtak az indulatok.
Erre eddig senki nem gondolt.
