Tessék mondani, ez már a világháború?
Joggal teszi fel a címbeli kérdést egyre több újságolvasó.
Hiába toljuk el a felelősséget, misztifikáljuk a gonoszt. Ez a rettenet nagyon is emberi.
„Szukkot, a sátrak, az öröm és a tánc ünnepe zajlott akkor, amikor a Hamász terroristái megtámadták a Gázai övezethez közeli kibucokat és a Nova fesztivál önfeledten szórakozó fiatal közönségét. A támadók tették, amire szerződtek, és amiért primitív taktikával áttörték a határt: kegyetlenül gyilkoltak, embereket kínoztak, erőszakoltak meg és raboltak el. Gyújtogattak, romboltak. Otthonokba törtek be, csecsemők, idős, magatehetetlen emberek váltak az áldozataikká. Az isteni gondviselésbe vetett hit ünnepéből pillanatok alatt a teljes megsemmisülés, megkínzottság, megalázottság napja lett.
A világ pedig »szokás szerint« reagált a megszokhatatlanra, feldolgozhatatlanra. Izrael történetében példátlan ugyan a most elkövetett támadás, az áldozatok száma. De sajnos a terrorizmus legújabb kori története többször is bebizonyította: újra és újra képes hasonló taktikával sokkolni. Nem háborús övezetben zajlott, de ilyen sokk volt a párizsi Bataclan klub elleni támadás. Ott is zenélő, táncoló emberek estek a terrorizmus áldozatául.”
Nyitókép: MTI/EPA/Mohamed Szaber