Wilkommenskultur németkatolikus módra

„Az Index ma arról lelkendezett, hogy Németországban a katolikus egyház alkalmazásában áll egy muszlim vallástudós, akinek az a feladata, hogy közvetítsen a moszlim közösség és a helyhatóságok között. Például a német városok fölé magasodó mecsetek építésének ügyében – jelesül, hogy azok minél könnyebben, minél nagyobb számban megépülhessenek. »Az országban több mint ötmillió muszlim él, a bajor iskolában iszlámot is tanítanak, így nem meglepő, hogy nagyjából 2800 mecset található.« – lelkesedik kritikátlanul a piacvezető hírportál (»nincs másik«) avatott szerzője. Hát, jó.

Maximálisan tiszteletben tartva a német egyházat és a vallásközi párbeszéd szép misszióját, ugyanakkor a világiak sajátos felelősségét is átérezve a »földi dolgok« intézésében (pl. ChL15 és LG 31, illetve CIC 225. kánon), a következő »égető« kérdések fogalmazódtak meg bennem:

1. A német egyházi vezetés vajon jól megvizsgálta és mérlegelte-e, hogy a fent ismertetett lépései milyen üzenetet hordoznak az iszlám közösség számára? Vagy, mint a rossz szociális munkás, azt gondolják, hogy a segítség teljes önfeladást jelent? Végül is az általuk alkalmazott, a cikkben többször idézett moszlim vallástudós, bizonyos Hussein Hamdan önmaga válaszol erre a kérdésre, nevezetesen, hogy mit is vár ő a másik féltől: »közös étkezés, közös kávézás, közös ünneplés, amelyek során tisztázhatók a közös élettel kapcsolatos nézeteltérések«. Vagyis, ha jól értjük, a német helyhatóság és a keresztény egyházak képviselői vegyenek részt a moszlim rituálékon (de legalábbis minden körülmények között tartsák tiszteletben azok előírásait), hogy tisztázni tudják az »esetleges« nézeteltéréseket. (Miért jut eszünkbe ezekről a »bülbül-szavakról« Arany János halhatatlan balladája, a Szondi két apródja?) Hát, jó.”

Nyitókép: Winfried Rothermel / Picture Alliance / AFP