Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Nincs nevetségesebb érv, mint amikor előkerül, hogy már a nagy olasz körversenyt, a Giro d'Italiát is vendégül látta Budapest. Hiszen ugyanez elmondható egy 3000 méter magas, aktív vulkán holdbéli parkolójáról.

„Most, hogy az atlétikai világbajnokságot sikeresen megrendeztük, készen állunk a budapesti olimpiára, hiszen minden jelentősebb világverseny lebonyolításában van tapasztalatunk, és a létesítmények is készen állnak hozzá. Így próbálja kiszolgálni a kishitűségüket nagyzolással leplező magyarok vágyait a kormány és médiája. Hozzáteszik, hogy annyi sportág világversenyét rendeztük meg az elmúlt években, hogy összeadva már meg is tartottuk a magunk ötkarikás játékait. A büszkélkedés arra is alkalmas, hogy bosszantsák az olimpiától irtózókat, lám, hiába a Momentum »álomgyilkos« aláírásgyűjtése, minden megvalósul az ötkarikás játékokból. Meghosszabbították Bicskéig, dafke.
A dicsekvés (vagy épp hergelés) egyetlen szépséghibája, hogy blöff az egész. Budapest éppannyira felkészült 2023 augusztusában, hogy ötkarikás játékokat rendezzen, mint a felcsúti kisvasút végállomása a TGV francia szupervonat fogadására. Nincs nevetségesebb érv, mint amikor előkerül, hogy már a nagy olasz körversenyt, a Giro d'Italiát is vendégül látta Budapest. Hiszen ugyanez elmondható egy 3000 méter magas, aktív vulkán holdbéli parkolójáról.

A mostani atlétikai világbajnokság a szervezők szerint ötvenezer külföldi vendéget vonzott, ezzel a budapesti szállodák kapacitása ki is merült. Egy olimpián viszont csak a versenyzők, az őket kísérő edzői stáb és sportvezetők, valamint a versenyeket közvetítő médiamunkások száma ennyi. Nézők nélkül meg is telt a főváros. Hogy a sportolók nem is a szállodákban, hanem az olimpiai faluban laknának? Igaz, csakhogy olyan még nem épült. Ahogy hiányozna még számos létesítmény, aréna, trendsportokat fogadó pálya.
Az olimpiai beruházások jól működő demokráciákban is megcsúsznak. Amíg a nyilvánosságot kell meggyőzni, addig a tervek szerények, logikusak, rozsdaövezeteket számolnak fel, teljes városrészek közlekedését oldják meg, és az utóhasznosítási lehetőségek miatt eleve meg kellene építeni azokat. Kvázi ingyen vannak.”
Nyitókép: Földházi Árpád, Mandiner