Berlin, Weimar

„A német »őslakosok« érdekét szolgáló érdemi politikaváltás követelése helyett a német médiában arról értekeznek, hogy az AfD erősödése miatt négypárti koalíciókat kell majd alkotni, hogy a globalista elit érdeke a Zöldek által mindenképpen képviselve legyen. Akár egy »kibővített jelzőlámpa« (Zöldek, szocdemek, liberálisok és szélsőbal), akár egy »Jamaica« (CDU, CSU, Zöldek, liberálisok) kormány formájában.

Az AfD támogatottsági csúcsa a mainstream politikával való elégedetlenség jele, egy segélykiáltás a lecsúszó németek részéről elitjük felé, hogy változtassanak. A németek hátán fát lehet vágni, ha hisznek az ügyben, vagy látnak perspektívát  arra, hogy az áldozatvállalás után jobbra fordul sorsuk. Most már nem hisznek az elitnek, és nem látnak esélyt a korrekcióra, vagy akár javulásra. Mivel az elit nem akar változtatni politikáján, »marad« az AfD betiltása, elvégre a politikai rendőrség alkotmányvédelem már megfigyelés alatt tartja a pártot.

Ahogy az 1920-as években, úgy a német elit »progresszív« része most is összeköti sorsát az amerikai elitével. Ez most (még) jó ötletnek tűnik. Ahogy az elitprojekteknél már lenni szokott, ami papíron jól fest és az elitek partikuláris érdekét szolgálja, azt messze nem biztos, hogy a szavazók többsége támogatni fogja. A német politikai elitnek most kéne bebizonyítania, hogy tanult Weimar példájából és képes a többség érdekét szolgáló korrekcióra. Erre most még van demokratikus lehetőség, az idő és mozgástér azonban vészesen fogy.”

***

Nyitókép illusztráció. Fotó: Pixabay