A NATO-nak gyorsan meg kellene egyeznie Svédországgal és Finnországgal

„Éppúgy, ahogyan a gyermekek a játszótereken, a történelem során az országoknak is el kellett döntenie azt, hogy hogyan kezeljék a hatalmaskodókat. Békíteni kell addig, amíg nyájassá nem válik? El kell kerülni a provokációt akár azon az áron is, hogy belenyugszunk a brutalitásba? Vagy esetleg szálljunk szembe vele erőt és döntésképességet mutatva, és fékezzük meg?

Ha a hatalmaskodó az orosz elnök, Vlagyimir Putyin, utóbbi az egyetlen elfogadható válasz. Ezt értette meg a finn és a svéd szavazók többsége az elmúlt két év során. Jóllehet mindkét ország hagyományosan semleges, mindkét állam a NATO-tagság irányába tart. Valószínűleg május közepén adhatják be koordinált jelentkezési kérelmüket. Ha a NATO bölcs, a szövetség egyszer, s mindenkorra megköti az alkut.

Ahogyan a többi négy olyan állam, amelyek uniós, de nem NATO-tagállamok (Ausztria, Írország, Ciprus és Málta), úgy Svédország és Finnország is jó indokokkal rendelkezett arra vonatkozóan, hogy miért nem sorolnak be. Svédország politikai attitűdje, csakúgy, mint Svájc semlegessége, évszázadokra nyúlik vissza; ez a viszonyulás a svéd államrezon része. Finnország semlegessége pedig a hidegháború alatt átélt szovjet fenyegetés eredménye (…).

(…)

Finnország mintegy 830 mérföld széles szárazföldi határon osztozik Oroszországgal. Ezen felül mind Svédország, mind pedig Finnország szomszédos Oroszországgal a Balti-tengeren. Éppen ezért a skandináv államok már tényszerűen a frontvonalban állnak. Szükségük van a NATO 5-ös cikkely szerinti védelmére, amely kimondja: ha valakit megtámadnak a szövetségből, azt mindenki elleni támadásnak kell tekinteni.

(…)

A legerősebb ellenérv [a finn és a svéd NATO-tagsággal kapcsolatban], hogy a csatlakozás eredményeképpen Putyin még agresszívvá válna, egyszersmind felveti annak lehetőségét, hogy a konfliktust akár a taktikai atomfegyverek bevetésééig is eszkalálja. Állítólag Putyin azért támadta meg Ukrajnát, hogy megelőzze a NATO bővítését – csakúgy, mint Grúzia esetében 2008-ban. Nehéz lenne megmagyaráznia népének (…) azt, hogy pont az ellenkező kimenetelbe nyugodott bele: egy újabb NATO-bővítésbe. Valamit tennie kellene.

(…)

Mégis, a svéd és a finn NATO-tagság egy olyan dilemmához vezetne, amelyet a nemzetközi kapcsolatok szakértői „biztonságpolitikai dilemmának” neveznek. Nagyjából ez a kifejezés olyan szituációkra vonatkozik, amelyben az államok azért választják az eszkalációt, vagy a hadviselést, mert minden más alternatívát rosszabb kimenetelű forgatókönyvnek tartanak. Ebben az esetben Oroszország észszerűen juthat arra a következtetésre, hogy elveszítene egy konvencionális fegyverkezési versenyt egy bővített NATO-val szemben, éppen ezért egy megelőző csapás a legkevésbé rossz lehetőség.

(…)

A legsürgetőbb probléma az, hogy hogyan éljük túl a kötéltáncot a svéd és a finn kérelmek benyújtása és a tagsága között. Az 5-ös cikkely azon nyomban életbe lép, ahogy a két ország NATO-taggá válik. Még akkor is, ha a NATO gyorsított eljárásban bírálja el a csatlakozási kérelmet, mind a 30 NATO-tagállamnak ratifikálnia kell azt. Azon három tagállam esetében, amelyek 1999-ben csatlakoztak a szervezethez, ez az eljárás 20 hónapot vett igénybe; s 18-at azon hét állam esetében, amelyek őket 2004-ben követték.

Ez az időszak lehet Putyin számára a legvonzóbb arra, hogy megbüntesse a skandinávokat. A rendelkezésére álló támadási arzenál pedig a kiberháború és a ténylegesen bevetett taktikai atomfegyver bevetése között húzódik.

(…)

A NATO nem is tudna erősebb üzenetet küldeni annál, mint hogy 32 tagú klubbá válik 2022. június 30-áig – négy hónappal azt követően, hogy Putyin (…) durva attrocitásokba kezdett.”