Lengyelország épp most tett fel egy olyan kérdést, amelyre az Európai Uniónak választ kell adnia

„(…) Szívességet tehetett Lengyelország Európai Unió számára. Azzal, hogy kendőzetlen kihívást intézett a blokk jogi autoritásával szemben, Varsó arra kényszeríti az Európai Uniót, hogy döntsön arról, hogy valóban »egyre szorosabb Unióvá« akar-e válni, vagy marad az, ami jelenleg is: nemzetek klubja. Unió vagy klub – akárhogy is, az EU-nak alapvető változásokat kell eszközölnie ahhoz, hogy hosszútávon is túléljen.

(…)

Miben is áll pontosan az Európai Bizottság helyes szerepvállalása, s pontosan milyen viszonyban is áll a nemzeti bíróságokkal? Másképp fogalmazva: mi is pontosan az Európai Unió?

Az elmúlt évben például Németország legfőbb bírói fóruma olyan döntéssel állt elő, amellyel ugyancsak Luxemburg feltételezett elsőbbségét vonta kétségbe. Különbség, hogy a karlsruhei német bírák diplomatikusabban fogalmaztak (…).

Az EU nem olyan föderáció, mint mondjuk az Egyesült Államok, vagy Németország. De nem is olyan, mint az ENSZ, hogy puszta ligaként értékeljük. Valójában Brüsszel és a 27 tagállam osztozik a szuverenitáson. 

(…)

Az Európai Unió 2005-ben ugyan megkísérelt alkotmányt írni, csakhogy francia és német választók ezt népszavazáson utasították el. Alkotmány hiányában az EU továbbra is a tagállamokkal kötött szerződéseire hagyatkozhat. Csakhogy ezekből inkább a horizontális szupremácia következik, vagyis az, hogy az Európai Bíróság az uniós intézmények jogi aktusait vizsgálhatja felül, semmint az, hogy a nemzetek felett álló bírói fórumként funkcionálna.

Alkotmányos értékű megoldás volna újraéleszteni az »egyre szorosabb Unió« koncepcióját, amellyel egyetlen európai szuperállam jönne létre. 

(…)

Ennek alternatívája az lenne, ha a blokk szakítana az »egyre szorosabb« jelzővel, és kinyilvánítaná, hogy az EU valójában egyfajta konföderáció, egy olyan liga, amelyben a tagállamok megtartják a szuverenitásukat. Ebben az esetben Németország, Lengyelország és a többiek jogosultak volnának arra, hogy elutasítsák azokat az európai szabályokat, amelyek a nemzeti alkotmányaikba ütköznek. Csakhogy ez a megoldás gyakorlatias szemléletmódot kíván meg, éppen ezért klubként meg kell teremteni a jogot arra, hogy ki lehessen zárni azokat a tagokat, amelyek megszegik a normákat.

Valójában azonban az Európai Unió valószínűleg marad a papírformánál. Ez azt jelenti, hogy Brüsszel és Varsó éveken keresztül elpereskedik egymással, az EU pedig itt-ott megpróbál visszatartani bizonyos pénzeket. A nagy kérdést pedig senki sem meri majd megkérdezni – választ pedig mégannyira se várjunk. (...)”