Klímaváltozás: elvándorlás vagy helyben alkalmazkodás?

Az adaptáció fontossága

Az első előadó, Litkei Máté, a Klímapolitikai Intézet kutatója a lokális adaptáció fontosságát hangsúlyozta. Előadásában végig fenntartotta állítását, miszerint a klímaváltozás jelensége hatással lesz a különböző országok természeti rendszereire, de felhívta a figyelmet arra, hogy újabb migrációs hullámok létrejöttéhez önmagában ez nem elegendő faktor. A kutató előadásának fő gondolata, hogy a fejlődő országok esetében „a klímaváltozás súlyosbítani fogja a meglévő kihívásokat, azonban az alapvető probléma szinte minden esetben a rosszul kivitelezett lokális erőforrásmenedzsment.” Ennek igazolására Litkei Máté az indiai Csennai városát hozta példának, ahol bár a klímaváltozás kimutathatóan hatással volt a csapadékeloszlásra, mégis a helyi politikai és gazdasági döntések voltak azok, amelyek végül azt eredményezték, hogy a több milliós város teljesen víz nélkül maradt.

Rámutatott, hogy miközben India felszíni víztöbblettel kellene, hogy rendelkezzen, valójában a világ legnagyobb talajvízfelhasználója. A csapadékvizek mindössze 8%-át gyűjtik össze (ez a legalacsonyabb értékek közt van a világon), ehelyett a felszín alatti vizeket használják mezőgazdasági, ipari és lakossági célra – elképesztően pazarló módon. Ennek következtében a csapadékvíz szintje Indiában átlagosan több, mint 60%-kal csökkent. Habár a helyi politika a klímaváltozást tette meg fő felelősnek a katasztrófa kialakulásáért, a Klímapolitikai Intézet kutatója szerint sokkal inkább a meglévő erőforrásokkal való rossz gazdálkodás vezetett ide. Pozitív példaként említette Izraelt, amely sokkal zordabb környezeti feltételek mellett hatékonyabb lokális adaptációt tudott megvalósítani. Az előadás végén Litkei Máté kitért arra is, hogy a „klímamenekült” jogi kategória elismertetése a nemzetközi jogban számos veszélyt rejt magában. Egyrészt a fogalom „tágassága” miatt szinte bárki igényelhet menekült státuszt a klímaváltozásra hivatkozva, másrészt a fejlődő országokban élőket nem a helybeni alkalmazkodásra, hanem elvándorlásra ösztönzi, ami egyaránt káros a fejlett és fejlődő országoknak. 

Miből születnek a válságok?

Ezt követően Kovács Emese, a Migrációkutató Intézet kutatója az ír burgonyavész, illetve az arab tavasz példáján mutatta be a migrációs és a klímaváltozás összefüggéseit. Előadásának fő mondanivalója, hogy az élelmiszerhiány és az ebből eredő migráció, illetve az ehhez kapcsolódó fegyveres konfliktusok nem feltétlenül a kedvezőtlen időjárásra és a rossz terméshozamra vezethetők vissza. Valójában mindkét vizsgált esetben társadalmi és politikai tényezők, egy elhibázott erőforrás-menedzsment, illetve a probléma eszkalálódását követően egy rossz válságkezelési stratégia állt a háttérben.

A Migrációkutató Intézet kutatója amellett érvelt, hogy a fenti két példában a népesség élelmezésbiztonságát érő csapás önmagában még nem eredményezte volna a kialakult tragikus helyzetet. Az előadó arra is rámutatott, hogy a szakirodalom szerint a környezeti veszélyek és események csak egy részét képezik azoknak a tényezőknek, amelyek befolyásolják a migrációra vonatkozó döntést. Kovács Emese hangsúlyozta, hogy „az élelmezésbiztonság és a migráció kapcsolata komplex, ezért nagyon nehéz megjósolni azt, hogy a klímaváltozás következtében kialakuló szélsőséges időjárás milyen módon fogja az embereket az elvándorlásra ösztönözni”. Az előadásból kiderült, hogy a klímaváltozás mellett makroszíntű tényezők (a gazdasági, kulturális, társadalmi és politikai tényezők) erősíthetik meg vagy éppen ellensúlyozhatják a környezeti sokkokra adott migrációs válaszokat. Előadása végén Kovács Emese ismertette a hallgatósággal, hogy rengeteg bizonyíték utal arra, hogy a természeti katasztrófák több szempontból is hozzájárulnak a meglévő konfliktusok súlyosbításához, amelyeket a helyi politika nem megfelelő intézkedésekkel tovább mélyíthet. 

A Csád-medence példája

Tóth Klaudia, a Migrációkutató Intézet kutatója előadásában a Száhel-övezet egyik legtörékenyebb válságzónája, a Csád-medence kapcsán beszélt a régióban jelentkező gazdasági, környezeti és társadalmi törésvonalakról. Elmondta, hogy az elmúlt évtizedek alatt a klímaváltozás, az erőforrások kimerítése, a demográfiai nyomás, a Csád-tó zsugorodása, a nem megfelelő földművelési technikák alkalmazása, a gyenge államiság, a politikai ellentétek dominanciája és a radikális iszlamista csoportok jelenléte mind hozzájárultak a medence régiójának jelenlegi instabilitásához. Az átrendeződő időjárási mintázatok, a szegénység, az elsivatagosodás, a megművelhető szántóföldek csökkenése és a fegyveres konfliktusok által kiváltott migráció mind olyan kérdések, amelyekre a jövőben választ kell találnia az érintett államoknak. A Csád-medencében elterülő államok földrajzi közelsége, a regionális összekapcsoltság, a kulturális és gazdasági összefonódás miatt osztoznak egymás sorsában, emiatt égetően fontos a stabil, kiszámítható környezet megteremtése a helyi közösségek számára. A Csád-medence törékenysége közvetve Európára is kihathat, mivel a kedvezőtlen környezeti, politikai, társadalmi, gazdasági perspektívák rosszabbra fordulása esetén egyre többen fontolhatják meg az elvándorlást.

A kutató a helyben maradás és alkalmazkodás egyik kulcsszereplőjeként a Nagy Zöld Fal kezdeményezést említette. Meglátása szerint a projekt pozitív jövőképet ad a fiatal generációknak, ösztönzi a fenntartható víz- és termőföld-gazdálkodást, hozzájárul a biodiverzitás megőrzéséhez, valamint munkahelyeket is teremt. „A Nagy Zöld Fal program a klímaváltozás elleni harc zászlóshajó-kezdeményezésévé vált Afrikában” – jegyezte meg Tóth Klaudia.

Az előadások végén a hallgatóság aktivitását számos kérdés jelezte, amelyeket az előadókhoz intéztek. Tóth Klaudia a Száhel-öv déli irányú terjeszkedése kapcsán rávilágított, hogy habár az öv délre húzódása nem újkeletű és nem a klímaváltozás váltja ki elsősorban, azonban a klímaváltozás negatív hatásai összességében ronthatják az övezetben lakó népesség életminőségét. A Migrációkutató Intézet kutatója arra is felhívta a figyelmet, hogy az adaptáció megvalósulásának kérdése azért sem hanyagolható el, mert amíg 1950-ben 30 millióan laktak a Száhel-övezetben, ma 135 millióan élnek ott, és 2050-ben már 340 millióra becsülik a lakosságszámot.

Litkei Máté a klímaváltozást érintő kérdésekre válaszul megvilágította, hogy az emberiség soha nem rendelkezett annyi erőforrással, technikai felkészültséggel és tudással, mint a XXI. században. Habár a klímaváltozás a kutató szerint is az emberiség előtt álló egyik legnagyobb kihívás, alapvetően technooptimista álláspontot képviselt. A Klímapolitikai Intézet munkatársa szerint jelenleg azért akadozik a végrehajtás, mert a kérdéses gazdasági és politikai szereplőknek még nem sikerült megtalálni a mindenkinek megfelelő, win-win alkut. A kutató hangsúlyozta, hogy a technikai tudással már most is rendelkezünk ahhoz, hogy sikerrel vegyük az akadályokat, de a valódi megoldásnak egyszerre kell reálisnak lennie politikai, társadalmi és gazdasági téren.

(Tudósítás: Litkei Máté)