Zöldül a kormány

2023. május 12. 06:13

Az akkumulátoripari beruházások esetén harmadával nőhet az ország áramigénye – az már a mi pechünk, hogy se olajunk, se gázunk.

2023. május 12. 06:13
null
Hargitai Miklós
Hargitai Miklós

„Megható: Szijjártó Péter az Európai Zöld Megállapodás megvalósulásáért aggódik. Nem úgy általában persze – alig akad olyan EU-tagállam, ahol a kormány többet tett volna a Green Deal kisiklatásért, mint a megegyezés minden részletét szorgosan fúró Orbán-kabinet –, hanem nagyon is konkrétan. Szerinte akkor kap végzetesen léket Európa zöldülése, ha Debrecenben nem épülhet föl még egy újabb kínai akkumulátorgyár a szintén kínai CATL gigaüzeme mellé. A debrecenieket, amikor a cserepesre szikkadt Nagyerdő porát hozza a városukba a szél, bizonyára megnyugtatja majd, hogy enélkül az igazán szóra sem érdemes áldozat nélkül a luxemburgi, dán vagy osztrák polgárok csak sokkal drágábban (értsd: az összes környezeti költséget megfizetve) vehetnének villanyautót, és/vagy a kínai tulajdonos lemondhatna annak a profitnak egy részéről, amely a kommunista ideológia szerint eleve a dolgozó tömegeket illetné. Reméljük, hogy így lesz, mert ahogy a dolgok állnak, más vigaszuk nem nagyon marad.

Ha a város körül az összes akkuüzem beindul, a vízhiány ugyanúgy hozzá fog tartozni Debrecen mindennapjaihoz, mint a Hortobágyhoz a délibáb. Azért nem mondjuk, hogy a drága ivóvíz is, mert az nem egyedül a debreceni polgárok privilégiuma lesz: már a csőben van a törvényjavaslat, amely – papíron az egységesítés jegyében – jelentős vízáremelést hoz majd; az akkumulátorgyártók olcsó vizének árát valakinek meg kell fizetni. Hasonlóképp járhatunk az árammal is: a tervezett akkumulátoripari beruházások megvalósulása esetén harmadával nőhet az ország áramigénye – az már a mi pechünk, hogy se olajunk, se gázunk (a szélerőműveket pedig a kormány előrelátóan betiltotta).”

Nyitókép: MTI / Mohai Balázs

Összesen 100 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
jostothu
2023. május 14. 13:11
Miért írsz cikket arról, amiről fogalmad sincs, te kártékony szarkeverő kretén? Ezért kapod a béredet?
ptrfarkas43
2023. május 13. 08:30
Timmermans: hozzá kell látnunk a tömeges akkumulátorgyártáshoz Európában (infostart)
Akitlosz
2023. május 12. 18:50
Nem is fog kelleni se olaj, se gáz. Lesz áram, meg fa is.
Megtalálta
2023. május 12. 13:54
A Népszava még él?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!