Mit kell tudni az önök intézetéről?
A Nemzeti Tumorbiológiai Laboratóriumnál olyan eredményekre törekszünk, amelyek közvetlenül a betegágynál hasznosulhatnak. Ehhez szoros együttműködés szükséges a tudós és a klinikus kollégák között: a betegágynál megfogalmazott kérdésekre keressük a választ, úgy is mondhatnám, hogy
a betegágynál kezdünk és ott szeretnénk végezni.
A Nemzeti Tumorbiológiai Laboratórium az Országos Onkológiai Intézet bázisán működő tudományos tevékenységek egy részét hivatott összefogni. Elsődleges célkitűzésünk, hogy közelebb hozzuk egymáshoz a klinikai- és az alapkutatásokat. Egyébként tavaly januárban indultunk, első körben egyéves finanszírozást kaptunk a 2021-es évre. Majd egy szakmai-pénzügyi beszámolót követően újra pályáztunk, aminek eredményeképpen bekerültünk a 18 Magyarországon indult nemzeti laboratórium közül abba a négybe, amelyik kiváló minősítést kapott, erre nagyon büszkék vagyunk. Ez utóbbit sikerült megismételnünk idén is, valamint megkaptunk újabb négy évnyi finanszírozást is. Így maga a projekt 2025. december 31-ig tart.
Átlagosan mennyi idő telik el a kutatás eredménye és annak betegágynál hasznosítása között?
Ezt nehéz megmondani. A klinikai kutatások hamarabb hoznak eredményt, adott esetben még a gyógyítási irányelveket is megváltoztathatják. Azonban az alapkutatásoknál vagy a gyógyszerfejlesztéseknél – ami Magyarországon sajnos nagyon ritka, bár próbálunk benne áttörést elérni – már más a helyzet, különösen utóbbinál, a preklinikai állatkísérletek és a fázisvizsgálatok miatt gyakran tíz évnél hosszabb idő is lehet.
Hogyan áll Magyarország nemzetközi viszonylatban a rákkutatásban?
Nagyon jól. Az Európai Unió Horizon Europe nevezetű keretprogramja kiemelt misszióként kezeli a rákkutatást. Ez visszaköszön a tudományfinanszírozásban is: összesen négymilliárd euró jut a Cancer Mission és a European Cancer Plan programokra. Ennek a missziónak az elindításában is már élenjárók voltunk, tíz éve dolgozunk a közép-kelet-európai részvétel és érdemek szerinti képviselet biztosításáért. Az Országos Onkológiai Intézet a régió egyetlen legmagasabb szinten akkreditált olyan onkológiai centruma, ahol a kutatás, az oktatás és a gyógyítás együtt van jelen. Ezt más centrum nem tudta elérni a közép-kelet-európai régióban. Ez az oka, hogy sok esetben
nemcsak az ország, hanem az egész régió reprezentánsai is vagyunk.
Komoly programokban vagyunk jelen, a legújabb és legprominensebb ebben a misszióban az úgynevezett UNCAN.eu – Understanding Cancer EU – projekt, aminek hat munkacsoportja van, köztük a francia Nemzeti Egészségügyi és Orvosi Kutatóintézet (INSERM), a heidelbergi német rákkutatási központ, a Deutsches Krebsforschungszentrum (DKFZ), a francia Institut Gustave Roussy, vagy például a barcelonai komprehenzív onkológiai központ, a Vall d'Hebron, tehát a legrangosabb centrumokról beszélünk. A hatodik munkacsoportban az Országos Onkológiai Intézet vezetésével folyik az a munka, amely a közép-kelet-európai régió uniós rákkutatásra való felzárkóztatására, illetve a különböző páneurópai projektek kialakítására fókuszál. Alprogramvezetőként jelen van ebben a projektben a WHO Nemzetközi Rákkutató Szervezete (IARC), az Európai Onkológiai Centrumok Szövetsége (OECI) vagy a holland Nemzeti Rákintézet, tehát nagyon komoly szervezetekkel dolgozunk együtt. A WHO Nemzetközi Rákkutató Szervezetével nagyon szoros kapcsolatban van Magyarország, elsőként csatlakoztunk a régióból hozzájuk és az a megtiszteltetés ért, hogy Magyarország engem delegált a szervezet tudományos tanácsába. Az Európai Onkológiai Centrumok Szövetségének igazgatótanácsában az Intézet két tagja is tagként szerepel.