Háború és élelmiszerválság: lesz búzánk, lesz lisztünk?

Nyitóképen: gabonaszállító hajó rakodása az indiai Kandla kikötőjében 2022. május 18-án (SAM PANTHAKY / AFP)

Írta: Muraközi Gergely

Az orosz-ukrán háború nem okozza, csak súlyosbítja a globális élelmiszerválságot – de mik a hazai kilátások a búza és liszt kapcsán? 

Az elmúlt hetekben egyre nagyobb figyelem irányult a globális élelmiszerhelyzetre, különösen az orosz-ukrán háború kapcsán. A politikai szereplők egyre súlyosabb aggályaikat fogalmazzák meg, a sajtóban egyre gyakoribbak az ezzel kapcsolatos cikkek. 

Közeleg a globális válság

„Nincs megoldás a (globális) élelmiszerválságra Ukrajna mezőgazdasági termelésének integrálása nélkül” – figyelmeztetett Antonio Guterres ENSZ-főtitkár egy New York-i találkozón. Elmondta, hogy a háború ellenére reméli, hogy sikerül megállapodni Oroszországgal.

Antony Blinken amerikai külügyminiszter

az ENSZ Világélelmezési Programjának (WFP) vezetője pedig hozzátette, hogy nem csak Ukrajnáról van szó, hanem a szegények legszegényebbjeiről.

„Arra kérem Putyin elnököt, ha van egyáltalán szíve, hogy nyissa meg ezeket a kikötőket (...), hogy megakadályozhassuk az éhínségeket, ahogyan azt a múltban is tettük” – szólított fel David Beasley.

Ha csak Ukrajnát tekintjük, akkor is megalapozottak a drámai hangú felszólalások. Az elérhető adatok szerint csak Odessza kikötőjében 57, mezőgazdasági termékekkel (főként búza és kukorica) csordultig rakott hajó vesztegel, és a kikötő gabonasilói is tele vannak. Ukrajna-szerte sok millió tonna termény vár a raktárakban exportra, ami hagyományosan a Fekete-tengeren, óriási szállítóhajókon történik. Ukrajna nagy kikötői a Fekete-tengeren Odessza, Csornomorszk, Yuzny, Berdjanszk és (a mindannyiunk számára sajnálatosan ismerősen csengő) Mariupol. 

Jelenleg ezek közül egyik sem használható. Még azok a kikötők is, amelyek nem estek a háború közvetlen áldozatául (mint Odessza vagy az attól nem messze délre fekvő Csornomorszk) is erőddé lettek alakítva,

amely blokád alatt tartja őket. Így a békeidőben egyenként is több millió tonna gabonát exportáló kikötők mindegyike áll jelenleg. 

Az export mindeddig olyan hatékonyan (és költségkímélő módon) zajlott ezeken a kikötőkön keresztül, amivel szárazföldön szinte lehetetlen versenyezni. A Panamax méretű (a Panama-csatorna által befogadható maximális hajóméret – ez a tengeri hajózásban egy standard méret-egység) hajókba egyetlen berakodás során több tízezer tonna gabonát vagy napraforgót tudnak a kikötők rakodni. 

Ehhez képest egy irányvonat „mindössze” néhány ezer tonnát tud legfeljebb elvinni – és azt is csak az ukrán-magyar vagy ukrán-lengyel határig például. A régi szovjet vágányok ugyanis ún. „széles nyomtávúak”, 1520 mm távolságra vannak egymástól, míg a magyar (és más európai) vasútvonalak „normál” nyomtávúak, 1435 mm távolsággal. 

Az egyik legnagyobb ilyen átrakó a Záhony Átrakókörzet, amelynek területe háromszor akkora, mint a Velencei-tó, és amelyet Európa egyik legnagyobb „szárazföldi kikötőjének” neveznek. Ennek kapacitása azonban nem végtelen – naponta ugyan több tízezer tonnát is át lehet rakni, azonban összehasonlítva a több millió tonna áruval, amit szállítani kellene, látható a kihívás mértéke. 

Természetesen nem Záhony az egyetlen lehetőség, hogy Ukrajnából vasúton árut szállítsanak ki. Ukrajna több fő- és mellékvonallal csatlakozik a román, szlovák és lengyel vasúti hálózathoz is – azonban a probléma mindenhol fennáll. A probléma a hatalmas mennyiség, ami ha el is jut (valahogy) például Konstancába, a legnagyobb román fekete-tengeri kikötőbe, akkor sem megoldott a berakodása. 

Ukrajna vasúti térképe

A román kikötő és a román kormány már jelezte, hogy a gabonaszállítás lebonyolításához, a daruk, rakodóberendezések és egyéb berendezések beszerzéséhez uniós segítségre van szükségük. Konstancán keresztül általában évente mintegy 25 millió tonna gabonát szállítanak Magyarországról, Szerbiából és Ausztriából, és a kikötő kapacitása jelenleg is nagyrészt ki van használva.

Ha a kikötő Odessza helyét is be kell, hogy töltse, hatalmas beruházásokat kellene eszközölni az infrastruktúrába. A bukaresti kormány például újra üzembe akarja helyezni a régi konstancai vasúti létesítményeket, de a munkálatok legkorábban csak a nyáron kezdődnek.

Húszmillió tonna gabona várakozik

A fő problémát minden tekintetben az ukrán export puszta mennyisége jelenti. Adina Valjean, az EU közlekedési biztosa „óriási kihívásnak” nevezte ezt a feladatot. „Alapvető fontosságú a logisztikai láncok optimalizálása, új útvonalak kialakítása és a szűk keresztmetszetek elkerülése.”

A következő három hónapban 20 millió tonna gabonát kellene elszállítani Ukrajnából, mielőtt az új termés megérkezik, az ország raktározási kapacitása kimerül, és globális élelmiszerválság alakul ki. Hiába van ugyanis termés, és hiába sikerül azt learatni – ha nincsen elegendő tárolási kapacitás, akkor ott fog elrohadni a mezőkön vagy az ideiglenes tárolókban. Jelenleg nincs elegendő szabad raktárkapacitás Ukrajnában, és ha nem sikerült kiszállítani az árut, akkor nem is lesz. 

Mindezek a súlyos események és körülmények azonban nem okozzák, hanem „csak” súlyosbítják a globális élelmiszerválságot. Az ugyanis már a háború kezdete előtt is kezdett kirajzolódni, de az iparági szereplőkön túl kevesen figyeltek fel rá, és a világsajtó érdeklődését nem keltette fel. 

Miből ered ez? A világ gabona termelésének legnagyobb részét 10 ország adja (2020-as adatok, tonnában): 

1. Kína — 134,254,710
2. India — 107,590,000
3. Oroszország — 85,896,326
4. Egyesült Államok — 49,690,680
5. Kanada — 35,183,000
6. Franciaország — 30,144,110
7. Pakisztán — 25,247,511
8. Ukrajna — 24,912,350
9. Németország — 22,172,100
10. Törökország — 20,500,000

a hazai fogyasztásnál mintegy kétszer több búza terem egy átlagos évben nálunk. 

A nemzetközi kilátások a tavalyi év vége felé, a világszintű vetésterületi adatok alapján stabilnak tűntek. Az elvetett terület és a várható termésmennyiség elegendőnek tűnt ahhoz, hogy még a becslések szerint 2%-kal növekvő összfogyasztást is fedezni tudja. (Ázsiában egyre nagyobb az igény a magasabb minőségűnek tekintett búzatermékekre, míg az Egyesült Államok egyre több búzát igényel a bioetanol-gyártáshoz, amelyet a benzin üzemanyaghoz kevernek. Ez kötelező ott is, és az Európai Unióban is.) 

Ukrán gabonaföldek (AFP)

Orosz, kínai, ausztrál pesszimizmus

Ahogy azonban haladt előre az idő, érkeztek a rossz hírek. Ezek mindegyike becslés, amely értelemszerűen nagy bizonytalanságokat hordoz – különösen az időjárás miatt, amely az utolsó pillanatig nagy változást okozhat a termés mennyiségben és minőségben is. 

Az orosz termésmennyiséggel kapcsolatos optimizmus az orosz hivatalos kommunikációban (amely rekord termést jósolt) egyre kevésbé tűnik megalapozottnak, és nem a háború miatt. Úgy tűnik, hogy Oroszország esetleg „csak” átlagos vagy átlagosnál enyhén alacsonyabb termés mennyiséggel számolhat. Az orosz hivatalos számadatok akár 87-88 millió tonnás búzaterméssel számolnak – nemzetközi szervezetek jelentősen kevesebbel, valahol 75 és 80 millió tonna között –, aminek különbsége önmagában több, mint 10 millió tonna. Ehhez jön a háborúval kapcsolatos bizonytalanság, hogy egyáltalán kinek és milyen feltételekkel fog Oroszország gabonát értékesíteni. 

A világ legnagyobb búzatermelője ugyanis súlyos problémákkal küzd a kedvezőtlen téli időjárás miatt – súlyos esőzések nagy károkat okoztak a leendő termésben. Az amúgy negatív híreket nem szívesen közlő kínai mezőgazdasági hivatal szerint ebben az évben az őszi búzatermés „minden idők legrosszabb termése” lehet Kínában, így a kínai vezetés a saját lakosság ellátását tűzte ki, mint elsődleges szempontot. Egyidejűleg súlyos büntetéseket helyeztek kilátásba azok számára, akik bármilyen módon károsítják a termést, például építési területként használva a még le nem aratott földeket. 

Ha ez még nem lenne elég baj, érkeznek a negatív hírek Ausztráliából is. Az ottani búzatermés az időjárás függvényében nagyon ingadozó (míg 2017-ben közel 32 millió tonna volt, addig például 2020-ban alig 15 millió tonna). Az idei aratásra eredetileg új rekordot vártak, bőven 30 millió tonna felett, azonban a kedvezőtlen időjárás és a növényvédőszerek rendkívüli áremelkedése miatt ez a jelenlegi becslések szerint 20 %-kal is alacsonyabb lehet. 

Ezek tehát

és amelyek – mivel mindegyik „lefelé” korrigálja az amúgy átlagosnak ígérkező világszintű terméshozamot – együttesen a háború nélkül is komoly problémákat okoztak volna, különösen azok számára az országok számára, amelyek túlnyomórészt importból fedezik a gabona szükségleteiket (ilyenek a közelünkben például Észak-Afrika és a Közel-Kelet országai). 

Itt jött aztán az igazi sokk, hiszen a világ harmadik legnagyobb gabonatermelője és a világ nyolcadik legnagyobb gabonatermelője közötti háború azzal fenyeget, hogy jelenlegi készleteket is kivesz a piacról (lásd az ukrán gabona kiszállításának súlyos nehézségei), majd pedig a 2022-es aratást és az azt követő évre a mezőgazdasági munkák elvégzését is bizonytalanná teszi. Erre jönnek még a szankciók, amelyek mentén az Oroszországgal való kereskedelem is súlyosan elnehezül, valamint azok a vádak, hogy Oroszország ukrán gabonát szállít el és ad el (amit aztán egyes vevők vagy átvesznek, vagy nem – valószínűleg az ezzel kapcsolatos vevői aggályok el fognak tűnni, amint még magasabbra megy a búza ára és még kevesebb lesz belőle a piacon). 

amely már nem csak mint élelmiszer, hanem mint spekulációs cikk is felkeltette a tőzsdei szereplők érdeklődését. Korábban a búza árának ingadozása évről évre viszonylag lassan történt, bár rendkívüli időjárási események ebben jelenthettek zavarokat. Az ár viszont összességében az elmúlt 5-8 évben a 100 és 200 euró közötti sávban mozgott a legnagyobb európai mezőgazdasági tőzsdén, a párizsi székhelyű MATIF-on. 

Ez a viszonylagos stabilitás 2021 júliustól kezdődően lassú emelkedésbe váltott, a háború előtt közvetlenül 260 euró körül stabilizálódni látszott. Ezután a háború kitörésével nagyon rövid idő alatt 400 euróra ugrott az ár, és ahogy jöttek az újabb és újabb rossz hírek, ezek hatására megközelítette a 440 eurót is (jelenleg 420 euró körül mozog – ami az egy évvel ezelőtti ár kétszerese!). Ilyen árváltozások már nagyon vonzóak a különböző befektetési alapok és más, nagy tételben kereskedő pénzügyi szereplők számára is, akik az árak emelkedésére vagy esésére spekulálva súlyosan torzítani tudják a piacot. 

az ellátásbiztonság kapcsán. Volt olyan kormány (például India), amely teljes export kiviteli tilalmat rendelt el – a magyar kormány itt korlátozottabb intézkedések mellett döntött, és bejelentéstől teszi függővé a kivitelt Magyarországról, úgy, hogy lehetősége van az egyes, kivitelre bejelentett tételeket megvásárolni, ugyanolyan feltételekkel, mint ahogy azt a kivitelre eladta az eladó (tehát az eladót kár nem éri, a tétel Magyarországon marad, azt a magyar állam kifizeti). 

Magyarország kilátásai

Mit jelent mindez a magyar fogyasztók és vállalkozások számára? Mindenekelőtt azt, hogy az ellátás biztosítva van és biztosítva is lesz. A magyar termés jelenlegi kilátásai jók, és mind az aratás előtt, mint pedig azt követően elegendő alapanyag készlet áll majd rendelkezésre a hazai mezőgazdasági termelők részéről. 

Az árakat viszont a fent is említett MATIF tőzsdei árak határozzák meg. Ez egyrészt jó a magyarországi mezőgazdasági termelők számára, hiszen a rendkívüli mértékben megemelkedett műtrágya, növényvédőszer, munkaerő és energia-költségeiket érvényesíteni tudják az árakban (az üzemanyag-költségek jelen pillanatban a mezőgazdaságban még az „ársapka” alá tartoznak, tehát a jogszabály szerint a mezőgazdasági termelőknek ez a költsége az, ami nem emelkedett jelentősen). 

Másrészt viszont súlyos terhet ró a hazai malmokra és más élelmiszer-gazdasági szereplőkre, hiszen a megkétszereződő (eurós) búza-ár és az ez idő alatt gyengült forint-euró árfolyam miatt

A malomipar költségeinek túlnyomó részét (70% felett) az alapanyag költség adja, a malmok nyereséghányada alacsony, egy számjegyű százalék, tehát még ha a nyereségüket feladják, akkor sem tudják az áremelést elkerülni. Az áremelés ellen hat azonban az „ársapka”, amely védi a lakosságot, nem vonatkozik viszont az ipari felhasználókra (pékségek, tésztagyártók, sütőipar, éttermek és más, nem otthoni felhasználók). 

Az árkülönbség már most is olyan szintű, hogy egyes, viszonylag kisebb felhasználású cégek (pl. egyes éttermek, pizzériák, lángossütők) inkább elmennek a boltba és sorba állnak a pénztárnál annyi „zsugor” csomagolt liszttel, amennyit az adott bolt hajlandó egyszerre eladni – és a boltok igyekeznek ezeket a vevőket kiszűrni, például úgy, hogy nem adnak el „ársapkás” lisztet ÁFÁ-s számlával. Valószínű, hogy ilyen érdekütközéseket egyre többet fogunk majd látni. 

mind a magyar mezőgazdaság, mind a magyar élelmiszeripar el tudja látni a lakosságot az alap élelmiszerekkel. Ez azonban nem mondható el sok más országról. Amelyik országok már jelenleg is gazdasági nehézségekkel küzdenek, ott nagyon rövidesen nagyon komoly problémák léphetnek fel. 

Egy – remélhetőleg nem sokak által követett – példa Srí Lanka. Itt az emelkedő élelmiszer-árak és megélhetési költségek miatti düh tömeges megmozdulásokhoz, helyenként erőszakos összecsapásokhoz vezetett. Egy politikus csak úgy tudott elmenekülni az autóját körbevevő tömegtől, hogy két emberre rálőtt. A kormány a katonaságot vetette be a rend fenntartására, a feszültség óriási, az ENSZ és az EU is súlyos aggodalmaiknak adtak hangot. 

Mik lehetnek a távolabbi kilátások?

Kevés olyan szakember van, aki felelős jóslatokba mer bocsátkozni. A 2022/23-as mezőgazdasági évhez, mint minden évhez, a gazdáknak dízelre, műtrágyára, növényvédőszerre és mindezekhez pénzre van szükségük.

az üzemanyag alapanyaga a kőolaj.

Mindez még azokban az országokban is súlyos bizonytalanság, ahol olyan szerencsések vagyunk, hogy nincs háború. Az ukrán termelés teljesen bizonytalan, az orosz termelés egy fokkal ugyan kevésbé, de úgyszintén. A következő év vagy évek (a háború hosszától és kimenetelétől függően) a világ jelentős része számára vakrepülésnek tűnik, ahol nem tudhatjuk, hogy a ködből mikor tűnik elő egy hegycsúcs.