Járvány és háború: miért engedi meg Isten?

Ez most egy más nagyhét lesz, szeretnénk végre szépen megünnepelni – mondta egy héttel a háború kitörése előtt a szentmisén. Igazi húsvétra készült, szánkódombos nagy ünnepléssel.

Az említett hirdetés nem is a háborúval függött össze, hanem a két évnyi coviddal. Tavalyelőtt a legünnepibb szertartáson, a húsvétvasárnapi vigília misén teljesen egyedül voltam a templomban. Hőemelkedésem volt előtte, így még azt a kevés embert sem mertem beengedni, akik törvényesen ott lehettek volna (például a sekrestyés). Sütőgyufáról gyújtottam meg a szent tüzet, és természetesen végigénekeltem az összes versszakával a húsvéti öröméneket, amit még sosem mertem, mert borzasztó hamis a hangom. Azt gondolom, hogy a Jóisten megbocsátotta, és ezenkívül minden jelenlévőnek is tetszett – nem tudom, hány denevér repkedhetett. (Nevet) Más nagyhét volt, ez nem kérdés. Tavaly már sokkal jobb volt a helyzet, ha nem is annyian, mint lenni szoktak, de voltak hívek. Ezek után gondoltam úgy, hogyha végre normálisan tudunk ünnepelni, akkor meg kell adni a módját. Az eredeti elképzelésem, miszerint ünnepeljük a szánkódombon a nagypénteki csíksomlyói passiójátékot, a háború miatt nem valósul meg. Nyolcszázezer forint lett volna a hangosítás, amit ilyen háborús viszonyok között nem szeretnénk vállalni. Ennek ellenére a ministránsokkal együtt lelkesen készülünk, lesz lábmosás, felolvassuk az összes olvasmányt a vigíliában, utána agapét tartunk, ahogy kell.

Ha már szóba került a covid: mit tapasztal, milyen lelkiállapotban vannak a hívek két év járvány és a háború árnyékában?

Egy közszájon forgó vicc szerint Putyin meggyógyította a covidot – legalábbis a járvány most az embereket kevésbé érdekli. Megjegyzem, egyébként viszonylag most is sok beteg van, nekem két munkatársam is covidos, több napja lázasak. Persze, a járvány gyengülését én is tapasztalom, míg tavaly eléggé tipikus volt, hogy a haláloknak a covidot jelölték meg a temetések során, elkötelezett híveket is temettünk, addig idén ez már jóval ritkábban fordul elő.

Hogyan készül a háború árnyékában a nagyhétre? Mit üzen nekünk Krisztus az idei nagyhéten?

A plébániai újságban fölidéztem egy anekdotát Nagy Frigyes királytól. Gondoltam, hogyha háború van, akkor legyenek háborús anekdoták. Ez az anekdota arról szól, hogy Nagy Frigyes egyszer a menekülni kezdő katonák elé állt a csatában, és rájuk üvöltött: „Kutyák, tán örökké akartok élni!?”. Ezen pedig úgy elgondolkodtak a katonák, hogy a legenda szerint visszafordultak a csatába.

Ez a történet arról szól, hogy mit jelent az élet. Mit jelent az örök élet. Megfutamodást? Rettegést? Vagy azt, hogy kiállunk a veszélyekkel szemben. Ott kezdve, hogy megerősítjük a hitünket abban a Jézus Krisztusban, aki igenis győztes, aki igenis egy olyan örök életet nyitott meg, ahol érdemes vele lenni. A katonaként megsebesült, majd utána rendalapításba kezdő Loyolai Szent Ignác egyik elmélkedésében arra hív fel minket, hogy döntsük el, melyik jelvény alá akarunk állni. Krisztus keresztjének a jelvénye alá, vagy pedig a Sátán jelvénye alá. Valóban van egy sereg, ahonnan nem illik megfutamodnunk. Első körben ez mentális. Ha Jézussal vagyunk, mitől félünk? Második körben pedig tényleges helytállásról is szól. Például mit kezdünk a menekültekkel, netán átmegyünk-e a határon, ha úgy hozza az élethelyzet, vagy befogadunk-e embereket. Szolidárisak vagyunk-e a háború áldozataival, és mindezekben megtaláljuk-e Krisztust?

A lőrinci plébánián is fogadtak be menekülteket, ha jól tudom, a gyerekekkel még az állatkertbe is sikerült eljutni.

Az érdem nem az enyém, hanem Bíró Csabáé, aki Kunbaracskán még korábban létrehozta a Mária öröme tanya nevű lelkigyakorlatos házat, ahová több mint húsz menekültet fogadott most be. Ő szervezte meg a csapat életét, mi ideiglenesen fogadtuk be a hozzá készülő menekülteket. Jeleztem neki, hogy két plébánia van rám bízva, az egyikben lakunk, a másik irodaként működik, de állandó lakója nincs. Van viszont vizesblokk, így néhány embert mi is tudunk fogadni. Először tizenketten jöttek, majd megduplázódott a csapat. Mondtam nekik, ha a vizesblokk bírja, akkor nekem nincs kifogásom ellene. Elláttuk őket ágybetéttől kezdve az élelmiszerig mindennel, még gyermekfoglalkozást is szerveztünk. Ennek egyik eleme volt az állatkerti látogatás. Nagyon megkedveltem őket.

Volna olyan története velük, amit szívesen megosztana?

Kicsit áldozata lettem ennek a befogadásnak. Az egyik gyerek krupposan köhögött, és hát el kellett vinni a kórházba. Annyi eszem nem volt két év covid után, hogy az autóban szájmaszkot vegyek, így gyorsan el is kaptam tőle az influenzát, mert, mint kiderült, amiatt köhögött. Ezek után fölkínáltam a szülőknek, hogy feltétlen megkeresztelem a gyereket. Úgy voltam vele, hogyha én kaptam tőle valamit, kapjon ő is tőlem. Úgyhogy megkereszteltem. De egyébként kedvesek voltak a Heim Pál Kórházban, simán fogadták, az anyuka ott maradhatott, aztán pár nap múlva tényleg jobban lett a gyerek. Meg pár nap múlva én is jobban lettem. Nem covid volt, de ettől még több napig lázas voltam. Combos influenzát szedett össze a kisgyerek. Úgyhogy ez egy ilyen kedves történet volt. Egy picit úgy éltem meg, hogy részt vettem a háborúban. (Nevet). Azért két napig 39 fokos láz, az valamiféle részvétel.

Járvány, háború, egyre durvább és hátborzongatóbb szenvedések. A nagyhét is a szenvedésről szól. Sokan kérdezhetik, miért engedi meg ezt Isten? Mi értelme a szenvedésnek?

Van különbség szenvedés és szenvedés között. A Bibliában az értelmes szenvedés ősképe a vajúdó asszonyoknak a fájdalma. János 16, 21: „Az asszony is, amikor… megszülte a gyermeket, már nem emlékszik a szorongatásra az öröm miatt, hogy ember született a világra.” Van egy csomó olyan szenvedés, aminek viszont nem tudjuk fölfedezni az értelmét a földön. Azt gondoljuk azonban, hogy nem a föld az egyetlen dimenzió. Tehát a szenvedésnek úgy nincs értelme, hogyha azt gondoljuk, hogy a szenvedés a halálba vezet, az pedig a semmibe. Hogyha azt gondoljuk, hogy a szenvedésünk az valamiképpen egyesíthető Krisztusnak a szenvedésével, amelyet pedig a feltámadás követett, akkor ebben a dimenzióban minden szenvedés értelmes szenvedéssé válhat, aminek az ősképe a szülés. Az asszonyok vajúdása életet hoz a világra. A szenvedésből élet születik, és ezért van értelme. Ehhez az értelmes szenvedéshez akarunk hasonlóvá tenni minden, itt a Földön értelmetlen szenvedést az örök élet dimenziójára gondolva.

Nemcsak a szenvedés, de a böjt értelmét is nehéz megértenie a modern embernek.

Czakó Gábornak van egy jópofa mondása, hogy a modern ember nem böjtöl, hanem fogyókúrázik. Ez alapvetően arról szól, hogy tulajdonképpen mindannyian vállalunk mindenféle önmegtagadásokat különféle célok érdekében. Tehát nem arról van szó, hogy teljesen mentes az életünk a testi megpróbáltatásoktól. Ott a sport, ami egyfajta aszkézis gyakorlat lehetne, csakhogy nem valamiféle spirituális eredmény elérése a célja, hanem hogy jól együtt legyünk a barátainkkal, vagy gyógyulást keressünk. Bármilyen vallási célból történő önmegtagadást másfajta dimenzióban érdemes nézni. A böjt tehát nem valamiféle kétfejű borjú, vagy ehhez hasonló szokatlanság: mindenkinek az életében jelen van a bizonyos célok érdekében vállalt szenvedés. Mi katolikusok azt gondoljuk, hogy a böjt egyfajta részvétel Krisztus kínszenvedésében. A pénteki hústilalom akkor értelmes cselekedet, hogyha Krisztusra irányuló figyelmet vált ki. Tehát, hogyha valaki kinyitja a hűtőt, elundorodva ránéz a húsra és becsukja, akkor ő még nem keresztény módon böjtöl. De ha kinyitja a hűtőt, meglátja a húst, eszébe jut, hogy Krisztus pénteken délután három órakor meghalt érte, majd elmond egy fohászt, és úgy dönt, hogy nem eszi meg, akkor helyesen cselekszik. Szóval a böjt az tulajdonképpen egy emlékjel Krisztusra.

Nem csak a hústilalom, hanem bármiféle egyéni önmegtagadás is böjtnek számít. Lemondhatunk a dohányzásról is. Ha a dohányosnak a doboz kinyitásakor eszébe jut Krisztus, és nem gyújt rá, ha ez a megtartóztatás nemcsak az egészségesebb életre irányul, hanem Krisztusra is, akkor ő már böjtöl.

A katolikus hit legnagyobb titka a feltámadás. Fel tudjuk fogni ezt a misztériumot?

Alapvetően ezért van a nagyböjt, hogy jobban fölkészüljünk. A nagyböjt lelki előkészület a föltámadásra: a saját végességünkre irányítja a figyelmünket – pont az önmegtagadások által – amire aztán Krisztus választ ad. A föltámadást ünneplő húsvéti vigília mise nagyon komplex ünnep. A katolikus liturgia megpróbálja beletenni a teljességet. A négy őselem, amiről a görögök beszéltek, a tűz vagy a fény, a levegő, a víz és a föld mindegyike megjelenik benne, tehát egyfajta teljességet igyekszünk ott bemutatni. Tűzszenteléssel kezdjük. Utána a levegő megszentelése, Isten igéjének a meghirdetése. Jó alapos, az evangélium előtt hét ószövetségi olvasmány és egy újszövetségi szentlecke hangzik el. A víz megszentelése a keresztség liturgiája, a föld megszentelése pedig az Oltáriszentség, a földből kinőtt kenyérnek az átváltoztatása Krisztus testévé. Tehát úgy építették föl eleink ezt a liturgiát, hogy valamiképpen azt fejezze ki, hogy minden Krisztusban nyeri el a végső értelmét. És ezzel újra és újra szembesülni reményünk szerint újra és újra erőt ad ahhoz, hogy a földi életünkben helyt álljunk.

Mit üzen az olvasóknak és a hívőknek húsvét kapcsán?

Krisztus föltámadt, valóban föltámadt! Krisztus föltámadásában keressék a saját életük értelmét, mindazt, amit átélnek, azt Krisztussal igyekezzenek átélni.

Fotók: Mandiner/Ficsor Márton