Mika Waltari: Mikael
Egy talán nem a helyén és értékén kezelt, egykor élt, grafomán finn író, aki óriási történelmi regényeket – és közben néha krimiket – írt, és könyvei közül is kiemelkedik az összesen több mint 2000 oldalas Mikael, ami egy egyszeri finn fattyú hol vicces, hol letaglózó tanulságokra ráébresztő kalandozásait mutatja be a 16. század eleji, forrongó, változó Európában - és igen, még magyar földön is.
Robert Merle: Malevil
A francia író népszerű volt az elmúlt évtizedekben Magyarországon is – Malevil című regénye vidéki idillként indul, amint egy baráti társaság beveti magát egy francia várkastély pincéjébe borozni – aztán fölöttük kitör az atomháború. Hogy hogyan tovább nekik, és milyen alapvető emberi és civilizációs dilemmákkal kell szembenézniük? Erről szól Merle izgalmas regénye.
Rejtő Jenő: Szőke ciklon
Letehetetlen könyv. Aki egyszer elkezdi olvasni, nem szabadul; magával ragadja, mint a ciklon és többet már el sem ereszti: sírva neveti át a történetet, a végére érve pedig újra elölről kell kezdeni, mert Rejtő Jenő könyvei már csak ilyenek. Méltó helyet érdemelnének végre a szépirodalomban.
Erich Maria Remarque: Három bajtárs
Az író bármelyik művét fel lehetne sorolni, de ez különösképp kiemelkedik józanságával, sok tapasztalaton alapuló, mély emberi érzéseivel. A könyv fájdalmas szépséggel mutatja be az egymás iránti barátság összetartó erejét és szerelmünk elvesztését.
Marcus Aurelius: Elmélkedések
„Vigyázz, el ne császárosodj!” – írta egykor tűnődve Marcus Aurelius császár, a római világbirodalom korlátlan ura, távoli hadjáratán, valahol a Garam vidékén, talán a Börzsöny vagy a Dunakanyar egy szegletében táborozva. A töprengő császár sztoikus életbölcsességei tanácsot adnak, utat mutatnak, megnyugtatnak vagy figyelmeztetnek bármikor – hisztérikus korokban különösen jól jönnek a sztoikus nyugalomra hívó szavak, kétezer évvel ezelőtti ismeretlen ismerősünktől.