Vizet osztott a Fidelitas a dugóban ragadt autósoknak

2021. június 11. 19:32

Együttérzünk az autósokkal, ezért úgy döntöttünk, hogy a júniusi melegben vízosztással tesszük a dugókat elviselhetőbbé – írták posztjukban a Fidelitas akitivistái.

2021. június 11. 19:32
null

A budapesti Fidelitas úgy érezte, hogy eljött az ideje annak, hogy a tettek mezejére lépjen a fővárosi dugók kapcsán, melyek miatt az utóbbi napokban kisebb pengeváltás zajlott a Fidesz kommunikációs igazgatója, Hollik István és a Főpolgármester között, amikor Karácsony Gergely, akinek városvezetése idején érzékelhető közlekedési káosz lett úrrá Budapesten, megüzente a dugókban ülőknek, hogy akinek nem tetszik a dugó, az ,,Szálljon ki a kocsiból, és menjen gyalog!"

„A Főpolgármester feladata nem a budapestiek kioktatása, hanem a budapestiek támogatása, számukra élhetőbb környezet biztosítása. A héten bizonyította: ebben is megbukott. Együttérzünk az autósokkal, ezért úgy döntöttünk, hogy a júniusi melegben vízosztással tesszük a dugókat elviselhetőbbé” – írták posztjukban a Fidelitas akitivistái, akik vízosztással igyekeztek enyhíteni a budapesti autósok szomját a nagymelegben. 

Fotó: Fidelitas, Facebook 

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
brekker
2021. június 13. 16:03
Beálltak volna csomópontokba, és kiírják, hogy Fidesz és ásványvíz, el lehet vinni, mindjárt más lett volna. Ahelyett, hogy a köcsög Fidesz megint nyomul, akinek kell, vett volna belőle, és azt mondja, nem is olyan hülyék ezek.
brekker
2021. június 13. 15:55
Rogán és a Fidesz azt hiszi, hogy mert ők két, akár három lépésre is előre tudnak gondolkozni, és nyilván sokkal okosabbak, mint a választók, ezért a választók csak egy lépésre tudnak előre gondolkozni. Pedig akár két lépésre is tudnak, és egyből átlátják, hogy fideszpropaganda. Köszönik szépen és elteszik.
brekker
2021. június 13. 15:49
Ez a Rogán féle direktpropaganda lesz a Fidesz veresége. A választópolgárok szeretnek maguk dönteni, és ehhez meg kell nekik hagyni az időt. Nem rögtön előjönni filléres hülyeségekkel.
brekker
2021. június 13. 15:44
Seggfejek! Ahelyett, hogy hagynák leesni a tantuszt, belépnek a direktpropagandájukkal.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!