Kegyelmet nem kért Brusznyai Árpád, akit 1958-ban végzett ki a kádári kommunista diktatúra, aki 1956-ban Veszprémben töltött be vezető szerepet. A 33 éves tudóstanár felesége mellett egy pici gyermeket hagyott hátra. A Himnuszt énekelve ment a halálba. Bátor volt, magyar hős.
2017. december 16. 10:40
p
0
0
69
Mentés
Csatári Bence
„Te is csak itt állsz, mert nincs itthon az édesapánk. Majd ha hazajön, te is örülsz, majd muzsikál neked ugye, édesanya?” – így beszélt Brusznyai Árpád görög–magyar–történelem szakos tanár alig három éves kislánya, Margitka édesapja árván maradt csellójához és édesanyjához, miután bebörtönzése miatt akkor már 177 napja voltak kénytelenek nélkülözni a családfőt. Mindez sajnos hiú ábránd maradt csupán, a hangszer soha többé nem szólalt meg Brusznyai Árpád kezében. A nagy ígéretként számon tartott tudós-tanárt 33 évesen kivégezték 1958. január 9-én, ahogy a Legfelsőbb Bíróság Katonai kollégiumának különtanácsa másodfokú ítéletében a tényeket teljesen meghamisítva fogalmazott: „a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetésének bűntette miatt”.
A derekegyházi születésű Brusznyai Árpád (1924–1958) a szentesi Horváth Mihály Gimnázium elvégzése után budapesti tudományegyetem görög-latin-történelem szakos hallgatója. 1949-ben szerezte meg diplomáját, majd a világhírű ókortudós, Moravcsik Gyula professzor mellett lett tanársegéd az egyetem klasszika- filológiai intézetében. Mivel apja csendőr altisztként, majd őrsparancsnokként szolgált a Horthy-korszakban, családjukat a kommunista rezsim alatt meghurcolták. Apját bebörtönözték, bátyját, aki katolikus pap volt, internálták, őt pedig elbocsátották az egyetemről. Így lett a magas fokú muzikalitással megáldott Brusznyai Árpád 1950-től a váci székesegyház kántora. Az itteni éveinek köszönheti, hogy megismerkedett feleségével, Ilonával, aki rábeszélte, hogy vállalja el a patinás veszprémi Lovassy László Gimnázium katedráját.
A tekintélyes tanár már a forradalom előtti napokban egyik alapítója volt a helyi értelmiségi vitakörnek, a Batsányi Körnek. A forradalom napjaiban beválasztották az 1956. október 26-án alakuló Veszprém Megyei Nemzeti Forradalmi Tanácsba, melynek kezdettől, meghatározó személyisége, szellemi irányítója, majd november elsejétől tényleges vezetője, elnöke lett. Rendeletet adott ki a téeszek részbeni feloszlatásáról, a tagosítás során elvett földek visszaadásáról, zároltatta a DISZ és az MDP vagyonát, és azt a forradalmi tanács részére utaltatta át. A helyi forradalmi bizottság vezetőjeként legfontosabb feladatának a közrend fenntartását, és a törvényesség betartását tartotta. Személyes tekintélyének köszönhetően több esetben sikerült megakadályoznia a kommunista pártfunkcionáriusok és ÁVH-sok elleni keserű indulatok elszabadulását, lecsendesítenie a népharagot. Az őrizetbevett ÁVH-s tisztekről kimutatást készíttetett, hogy majd rendes bíróság előtt adjanak számot tetteikről, kiküszöbölve ezzel az önbíráskodást, megóvva testi épségüket.
Ahogy Brusznyai Árpád élete és halála is nagyon jól mutatja, a forradalom leverését követően egyikük sem szólalt fel mellette. A bosszúvágy legkirívóbb példája Pap János esete, aki a forradalom napjaiban pártkáderként kereste fel Brusznyait, hogy munkára lenne szüksége, s eredeti végzettségének megfelelően vegyésztechnikusi álláshoz juttatta Brusznyai Árpád. Pap János 1957-ben a Veszprém megyei pártbizottság első titkára lett. Új funkciójában, a kommunista hatalom helyi megtestesítőjeként azonban már személyesen járt közbe a Legfelsőbb Bíróság elnökének írt levelében, hogy az első fokú ítéletet súlyosbítsák, s Brusznyait ne „csak” életfogytiglani börtönre, hanem halálra ítéljék. „A megye kommunistái, becsületes dolgozói - a népi demokratikus államrend megdöntésért küzdő, vezető szerepet játszó ellenforradalmárok felelősségre vonásánál – a legsúlyosabb ítéletet várják, nem pedig a törvényes büntetési tétel minimumát.” Ugyanígy Fodor Imre veszprémi országgyűlési képviselő is a kemény kéz politikáját követelte 1957-ben a Parlamentben: „Teljes szigorral kell eljárni azokkal szemben, akik a népi demokrácia ellen törtek: a Brusznyaiakkal és hasonlókkal keményebben, mint eddig.”
Brusznyai Árpád a forradalom idején azonban nem akarta a sarkából kiforgatni a világot. A rendkívül békés természetű ember – aki 18 éves korában csonttuberkulózisa miatt majdnem teljesen lebénult – ellene volt a hiábavaló vérontásnak, így nem kis része volt abban, hogy a harcok Veszprémet gyakorlatilag elkerülték. Ennek fényében különösen cinikus, hogy őt is azzal vádolta a kádári megtorló gépezet, hogy halállistát készített, 180 orosz katona és 70 civil halálát igyekeztek a nyakába varrni. A bíróság csak azt az „apró” tényt felejtette el tisztázni, hogy egy szerencsétlen véletlen folytán egymást lőtték a szovjetek, akik így nem magyar kéztől haltak meg.
Nem meglepő módon Brusznyai Árpád büntetőpere nélkülözött szinte minden jogszerűséget. Talán a legabszurdabb az volt az eljárás során, hogy a nyomozótisztet egyúttal tanúként is kihallgatták. A vádlottat a kifárasztás jegyében egész napos vallatásoknak vetették alá, miközben a pribékek már tudták nagyon jól, hogy milyen információkat akarnak belőle kicsikarni. A koncepciós perek vérlázító gyakorlatának megfelelően előre megírták a testben és lélekben meggyötört ember vallomásait. Az utolsó szó jogán Brusznyai Árpád a forradalmat egy olyan kocsihoz hasonlította, amelyet mások elindítottak, megvadították a kocsist és a lovakat, majd leugráltak arról, őt pedig hívták, hogy fogja meg a gyeplőt. „Engem hívtak, hogy fogjam meg a gyeplőt. Én azt megragadtam, minden tőlem telhetőt megtettem, hogy a kocsi ne zuhanjon a szakadékba. Elmenekülhettem volna a felelősségre vonás elöl, de ezt én nem tettem. Tudásom alapján bárhol megélhetnék sokkal gondtalanabbul, mint tanári fizetésemből, de én maradtam. Bármi lesz az ítélet, kegyelmet nem kérek!” – fogalmazott.
A másodfokon kötél általi halálra ítélt Brusznyai Árpád kegyelmi kérvényét az erre összeült tanácskozás 3:2 arányban elutasította, az életben maradás mellett két honvéd ezredes, míg a kivégzés mellett két volt ÁVH-s tiszt és a tanácselnök szavazott. Vádlott-társa, Horváth Ferenc így emlékezett Brusznyai utolsó útjára: „Aztán a bíró vagy ügyész újra felolvasta a halálos ítéletet, és hát ugye átadta a hóhérnak. Akkor szegény elindult, és végig a Himnuszt énekelte mindaddig, amíg a torkát a kötél el nem szorította.”
Rendhagyó, a szakkönyv és az ismeretterjesztő kiadvány határán billegő kiadvány jelent meg. A Szerelmi szabadságharc azonban nem Petőfiék szerelmét, hanem az azt körülölelő társadalmat mutatja be.
Berend Nóra, a cambridge-i egyetem kutatója szakmailag nehezen védhető kijelentéseket tett Szent Istvánról és a magyar történelemről. Történésszel eredtünk a megfejtések nyomába.
A játékvezető aktiválta a rasszizmus elleni protokollt.
p
0
1
1
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 69 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
MZ/X
2017. december 18. 08:31
Bezzeg a vérbírók és a többi mocskos kommunista söpredék nagy része ágyban, párnák közt halt meg, mint Biszku. Vagy még ma is kiemelt nyugdíjat élvezve acsarkodnak az ország ellen...
Melocco Miklós készítette Brusznyai Árpád veszprémi emlékművét.
Melocco apját is kivégezték a kommunisták, 1951-ben, az ő ítéletének szövegében pedig egészen hajmeresztő mondat is volt, ami sajnos némileg megmagyarázza Brusznyai halálát is:
„Művelt, tehát veszélyes...” (a halálos ítélet szövegéből, 1950. november 20.). https://mno.hu/belfold/muvelt_tehat_veszelyes__emlektablat_kapott_melocco_janos__-282568
1956-ban egy jó kiállású fiatalembernek sikerült megelőznie a lincselést.Hat év börtön lett a jutalma. Hogy lehet azt a világot megmagyarázni egy mai fiatalnak?