Andor György a BME-ügyről: Nincs szó tudatos partizánakcióról

Hogyhogy 40 oktató egyszerre állt fel a BME-n? Ki és hogyan szervezte ezt meg?

Az, hogy sokan távozni fognak a BME GTK-ról, köztudomású volt, ez ellen a BME sem tett különösebben. A BME és a távozók más-más GTK-t szerettek volna, így törvényszerű volt a szakítás. De elsősorban ne a BME-n belüli konfliktusban keressük a választ: nagyon ígéretes gazdaságtudományi képzési programépítések indultak, az ELTE-n és máshol is, és ehhez sokan szerettek volna csatlakozni. A kéthónapos felmondási időből és a tanév szeptemberi eleji kezdéséből fakad, hogy a felmondások korrekt időpontja július elejére esik. Összességében elég összetett folyamatról van szó, így nem csoda, hogy sokaknak ez egy időre esett, de ettől még semmiféle partizánakcióról nincs szó. 

Mennyire idézhet elő súlyos helyzetet a „negyvenek” távozása? A BME közleményében arról olvasni, hogy a képzés színvonala nem kerül veszélybe, a pótlás folyamatos.

A BME-ről az elmúlt időszakban távozók az egyetem gazdaságtudományi képzéseiben az előző években oktatók közel felét teszik ki. A közlemény alapján több mint 200 kari oktatóhoz viszonyítani a távozó 40-et nyilván értelmetlen, hiszen a 200 jelentős része a BME egészére oktató nyelv- és testnevelőtanár, pszichológus, pedagógus, azaz a gazdasági képzéseknél kevésbé releváns oktató. Hallgatói értékelésük és tudományos eredményeik alapján bizonyos területeken nagyon nehezen pótolhatók a távozók. Természetesen vannak olyanok is, akik a maradókkal, máshonnan gyorsan leigazoltakkal kiválthatók. A BME nyilván nem is tervezi mindnyájuk pótlását, hiszen eleve szándékukban állt átszervezni a GTK képzési szerkezetét. Erre utal a rektori-dékáni nyilatkozat is. 

Igen jelentős lépés  sokszor évtizedes oktatói állásokat felmondani. Miért került egyáltalán sor ezekre a radikális lépésekre ilyen nagy számban?

A háttér a BME stratégiájával kapcsolatos szakmai nézeteltérésként is megragadható.

Ez a háttér ellentét persze számos kisebb-nagyobb konfliktusban került a felszínre, az oktatási vagy tudományos kérdésektől kezdve egészen a kommunikációs vagy pénzügyi kérdésekig. A BME-n nyolc kar van, ebből hat műszaki és egy természettudományi, és a GTK egyre gyakrabban maradt alul 7-1 arányban az alapvető egyetemstratégiai kérdésekben. Az alapkérdésekről szóló értelmes viták inkább felszíni hadakozásokba csaptak át, sokan ebbe fáradhattak bele. Mivel az egyetemi oktatói kört azért jellemzően egy erős szakmai-emberi kapcsolatrendszer tartja össze, ezért nem meglepő, hogy egyszerre és együtt sokan mozdultak. 

Miért nem próbálták a BME-n belül rendezni a kérdést? 

Ma már azt gondolom, hogy az ellentétek rendezése eleve elvetélt próbálkozás volt. Magam is többször megpróbáltam, és eltávolításom után is újabb és újabb kísérletet tettek erre volt kollégáim. Mindegyik kísérletünk sikertelenül zárult, mert a BME valójában nem akarta a GTK nézőpontjából érzékelhető visszaszorítási problémákat megoldani, merthogy számukra ez nem problémaként, hanem célként jelentkezett. A BME vezetése eltökélten be szeretné szorítani a GTK-t egy adott szerepbe, és végül feltételezhetően csak az fog eredményre vezetni, ha a GTK-n maradók elfogadják a karnak megrajzolt sorsot. Nagyjából ebbe az irányba haladunk. Nem értem, hogy miért kell mindezt az ELTE-hez való csatlakozás szívóerejével magyarázni, miközben a gyökereket tekintve ebből egy szó sem igaz.

ez már jóval a problémák előtérbe kerülése után jött elő. Akkor is csak úgy, hogy amennyiben a BME valamit tényleg nem szeretne, amit más intézmény meg igen, akkor egyszerűen kerüljön át oda. Az ELTE már régóta szeretett volna egy erősebb gazdaságtudományi képzési profilt, mivel a világban az ELTE-hez hasonló intézmények szinte mind erősek ezen a területen. E törekvésnek kezdetben éppúgy semmi köze nem volt a BME-hez, mint a BME-s problémáknak az ELTE-hez. 

Az ELTE sem épp gazdasági profilú képzőhely, viszont ugyanúgy hatalmas intézmény, mint a Műegyetem. Joggal merül fel a kérdés, hogy miért is lesz jobb az ELTE-n az oda távozóknak. Nem kerülnek csöbörből vödörbe? 

Lényeges különbség, hogy az ELTE valóban universitasként tekint magára, egy sokszínű egyetemi közösségként. Itt elképzelhetetlen bármely kar vagy intézet 7-1-es arányú visszaszorítása, és jóval nagyobb a karok oktatási-tudományos autonómiája is. Az ELTE vezetése, karai és hallgatósága is úgy érzi, jobb egyetem lesznek egy erős Gazdálkodástudományi Intézettel, egyszer később talán egy ilyesmi karral. Az oda belépők azt érezhetik, hogy nem csak önmaguknak, hanem az egész egyetemnek fontosak. 

Meglehetősen fonák helyzet alakul ki ősztől: az ELTE még nem, a BME pedig már nem, vagy legalábbis már nem olyan szinten biztosít gazdasági képzést a hallgatóknak.

Szerintem januárban alapvetően azért vetette el a BME GTK egy részének az ELTE-hez való csatolását a minisztérium, hogy a hallgatók ugyanazon az egyetemen kapjanak diplomát, amelyikre beiratkoztak. Ennek az útnak kétségtelen előnye, hogy a hallgatóknak nem kell intézményt váltaniuk. Hátránya viszonyt, hogy a minőségi oktatói kapacitás és a hallgatóság időlegesen és részben elválik egymástól. Most az a szereplők feladata, hogy ezt a helyzetet kezeljék. Ennek sokak szerint kézenfekvő rendezése a két intézmény megállapodása az átmeneti helyzet közös megoldásáról; azaz a BME-n leginkább érintett szakoknál az ELTE átmenetileg közreműködhet az oktatásban. 

Ezekben az órákban is folyik a tárgyalás az ELTE és a BME között. Miről állapodhatnak majd meg ön szerint?

Kívülről szemlélve úgy látom, hogy mindkét fél vezetői, az ELTE és a BME rektorai és kancellárjai is a civilizált megoldásban érdekeltek. Ez a felsőoktatásért felelős tárca érdeke is. Mégsem biztos, hogy sikerül megállapodni. Egyrészt nemsokára ki kell alakítani az órarendeket, és indul az őszi félév, nincs tehát sok idő, maximum egy-két hét. Ami meghiúsíthatja még a megállapodást, az szerintem leginkább az, hogy

A BME-n előállt oktatói űrt gyorsan betöltenék ugyanis olyanok is, akik se a visszaoktatókkal, se a nyugodt körülmények között a BME-re felvettekkel nem nagyon tudnák felvenni a versenyt. Problémát okoz továbbá annak a kezelése is, hogy miközben az aktuális helyzetet a BME-nek és az ELTE-nek közösen kellene megoldania, távlatilag mégiscsak konkurens intézményekről van szó. Jó lenne, ha a BME-s diákok érdekei elkerülhető egyeztetési zavarok miatt nem sérülnének, és akár az ELTE-re átlépett oktatók segítségével biztosítható lenne képzésük színvonalas befejezése. A távozó oktatók egyöntetűen ezt az álláspontot képviselik. Mindeközben a BME és az ELTE követhetné a saját képzési stratégiáját, ami annyiból lehetségesnek látszik, hogy egyik félnek sem érdeke pontosan ugyanazon piaci szegmensekben egymással versenyezni. Ugyanakkor ennek az ügynek annyi ésszerű megoldása lehetett volna már eddig is, de sohasem sikerült így kezelni, úgyhogy az egymás melletti elbeszélésre azért most is bőven van esély.

Mennyiben rendezi mindez távlatilag át az egész gazdasági felsőoktatást?

Gazdaságtudományi képzéseket közel 25 intézmény kínál az országban, ezek alkotják a legnépesebb felsőoktatási szektort, minden ötödik hallgató ilyen szakra jár. A Budapesti Corvinus Egyetem és a Budapesti Gazdasági Egyetem szerintem olyan jelentkezési tartalékokkal rendelkezik, illetve olyannyira feszített létszámokkal fut, hogy az átalakulás ezek méretét nem nagyon érinti majd. Az ELTE szakmailag nagyon erős szereplő lehet, de méretét tekintve nem ez a cél. A Corvinus kiemelkedő az elméleti közgazdasági oldalon, az ELTE viszont most a gazdálkodástudományi oldalon lép be inkább, azaz némileg más szakmai fókusszal. A BME mérete ezen a területen minden bizonnyal csökken majd, viszont találhatnak olyan részterületeket, ahol még erősödhetnek is.

A verseny, a specializálódás szerintem jót tesz majd a területnek. 

Hogy került a képbe a Pallasz Athénéről nemrég Neumann Jánosra átkeresztelt kecskeméti egyetem? 

A Neumann Egyetemnek jövő nyáron adják át az új, 21. századi minőségű kampuszát, amelyben ők is indítanak jelentős gazdaságtudományi képzést. Ott is szükség lesz legalább 40-50 oktatóra. A BME GTK-ról többfelé vitték az oktatók mostanában az akkreditációjukat, úgy tudom, hogy az ELTE mellett az IBS-re és a Miskolci Egyetemre is, néhányan pedig a Neumann Egyetemre. És olyanok is akadtak, akik inkább az üzleti életet választották. Kecskemét nagyon „jön föl”, jelentős az ipari környezete, sok munkahelyet hoznak létre még mostanában is a városban. Plusz hallgatóforrás lehet, ha meggyőzik a régióban a fővárosinál kisebb továbbtanulási arányszámot felmutató érettségiző diákságot, hogy mégis érdemes továbbtanulniuk, mégpedig náluk.

Mit remél a következő időszaktól?

Az ideális forgatókönyv az lenne, ha a BME-s diákok érdekei nem sérülnének, az ELTE-re átlépett oktatók segítségével biztosítható lenne képzésük kulturált befejezése, később pedig a BME és az ELTE képzési profilja elválna egymástól, az ELTE pedig koncentrálhatna az új gazdasági elitképzései felfuttatására.